Nightmare

~1. rész: Rémálom~

Becsöngettek, én pedig mehettem matekra. Helyet foglaltam a szokásos helyemen, majd belépett a tanárnő.

Nagyon unalmas óra volt, ezért inkább elővettem a könyvemet és azt kezdtem el olvasgatni. Később azt is meguntam, úgyhogy csak feltettem a könyökömet az asztalra és lassan lehunytam a szemem.

A matek tanár tanítás közben hirtelen elhallgatott, én pedig kinyitottam a szemeim. Arra lettem figyelmes hogy az oktatónk már sehol sem volt, és néhány diák is hirtelen eltűnt.

- Hé, itt meg mi folyik? - döbbentem meg, mire a mellettem és a mögöttem ülő évfolyamtársaim is eltűntek.

Már csak egyedül én voltam a teremben. Egy ismeretlen hang pedig hangosan felkacagott

- Végre megtaláltalak Gwendolyn! - nem értettem az egészet.

Egy fehér fényt láttam ami magával ragadott, és a tanár hangját hallottam.

- Gwendolyn! - kiabált rám a dühös asszony. Feleszméltem és rájöttem, hogy ez csak egy álom volt. Egy rémálom.

- Hol vagyok? - kérdeztem úgy mint egy másnapos. Pedig nem voltam az!

-A tanteremben, kisasszony! - kiabálta - Abban a teremben, amelyikben a múlt héten írta meg az első matematika... Kettesét. - Erre a kijelentésére teljesen felébredtem. Kettes lett? Hogy lett annyi? Anyám meg fog ölni.

A tanárnő továbbá leszidott, mert mostanában figyelmetlen és szétszórt vagyok, meg ilyesmik. Én pedig ígéretet tettem, hogy legközelebb nem lesz kettes vagy rosszabb. Ő csak elmormolta, hogy "remélem is Gwendolyn", majd feladta a házit, és figyelmeztette diákjait, hogy aki még egyszer szünetben írja meg, annak nem lesz jobb a jegye egyesnél.

Végre kicsengettek. A diákok özönvízszerűen rohantak ki a teremből. Odamentem a szekrényemhez, és az álmomon kezdtem el gondolkodni.

- Szia Gwen! - szólalt meg egy ismerős hang a hátam mögül, én pedig mosolyogva visszaköszöntem Adam-nek. Adam is az egyik évfolyamtársam, és egyben a legjobb barátom is. Két hülyegyerek aki megérti egymást.

- Hallottam, hogy már megint bealudtál matekon.-vigyorgott rám én pedig sóhajtottam és közöltem vele a kudarcos irományomat, ő pedig csak gratulált az első kettesemhez, mire megforgattam a szemeim. Ő Adam.

Kisebb társalgás után, Adamnek mennie kellett, hogy lefotózza a portásunk új papucsát. Megígérte a haverjainak. Szegény portást mindig macerálják. Na mindegy.

Szóval egyedül ácsorogtam a szekrényem előtt, mikor valaki megszólított. Hátranéztem és egy magas, barna hajú srác állt mögöttem. Asszem együtt járunk matekra. Igen, ő ül mögöttem.

- Hogy érzed magad? - kérdezte, miközben a tarkóját vakargatta.

- Egy pillanat. - fontam össze magam előtt kezeimet. - Téged miért érdekel, hogy hogyan érzem magam? - erre a kérdésre elmosolyodott.

- Csak egy kérdés volt. - felelte. - Láttam, hogy órán nem álmodtál valami meséset.

- Te engem figyeltél? - elkezdtem tapintgatni az egyetlen karkötőmet.

- Úgy ordított a tanár, hogy még szép. Sőt, mindenki téged nézett. - nevetett fel.

- Ja... óh... Amúgy nagyon jól vagyok, köszönöm a kérdést- Válaszoltam, kicsit később.

- Akkor jó, csak ennyit akartam tudni. -intett egyet és elment.

A suli ribancai mellettem sétáltak el és szúrós pillantásokat vetettek felém. Talán a srác miatt, biztos tetszik nekik. Bár mondjuk nekik melyik fiú nem tetszik? Amúgy a beszélgetésükből hallottam, hogy Daniel a neve a fiúnak.