Nightmare

~3. rész: Repülés~

- Azta! Ezt meg hogy csináltad? - döbbentem meg. Nagyon durva volt.

- Ööö... hát... tudod... - gondolkozott el Penelope.

- Hmm? Bökd már ki! Annyira kíváncsi vagyok. - faggattam tovább.

- Hát, mivel a bukott angyalok, már amennyire angyalok... ezért van ilyen "varázs képességünk" vagy ahogy ti szoktátok mondani... és hát igen, azzal. 

- Ajj, már megint ezzel jössz? Bukott angyal így, bukott angyal úgy, varázslat, mi ez? - nyafogtam. Tényleg furcsa volt már ez az egész dolog, viszont úgy éreztem, kezdek hinni ennek a lánynak.

- Tudod mit, ezt az egészet elmondom neked, ott nálatok, jó? - kérdezte. Vagyis meghívatta magát hozzánk. Csúcs.

- Nálunk? Háát... Anya szerintem nem örülne neki.

- Ne hülyéskedj már! - legyintett - Nem fog megtalálni.

- Hát azért, te nem annyira ismered az anyámat. - tettem ölbe a kezem.

- Ne idiótáskodj... menjünk és kész. - fordult sarkon én meg nem tehettem mást, követtem.

Penelope, úgy ment a házunk felé, mintha tényleg tudta volna merre lakunk. Egyszer kétszer le is maradtam, olyan gyorsan haladt, de végül mindketten odaértünk.

- Wow! Szép lakás, tetszik a stílusa. - simított végig a konyhapulton.

- Kösz. - mosolyodtam el. - Na megyünk a szobámba?

- Aha. - indult el pontosan a szobám felé. Ez honnan tudja, hogy merre van a szobám?!

A lépcsőn felmenve végig ezen gondolkodtam... honnan a fenéből jött rá, hol lakom? 

- Amúgy, megkérdezhetem, hogy honnan tudtad az utat ide, meg hogy merre van a szobám? - kérdeztem meg végül Penelope-t.

A lány elmosolyodott

- Jaj, tudod régen, amikor kicsi voltál sokat jártam ide.

Hogy MI?!

- Tényleg? - döbbentem meg. - Nem is emlékszem rád. - próbáltam visszagondolni, de semmi sem ugrott be róla.

- Még szép. Nem láttál belőlem semmit. Teljesen láthatatlanul jöttem ide. - jelentette ki csípőre tett kézzel.

Kezd az agyamra menni ez a lány ezzel a dumával...

- Ja, én buta - csapott a homlokára hirtelen, amitől eléggé megijedtem. - Elfelejtettem megkérdezni, hogy te felfedezted már a szárnyaidat?

- Szárnyaimat??? Ööö... hát... nem...-próbáltam nem elnevetni magamat Penelope hülyeségén.

- Húha, ez elég nagy baj... akkor sürgősen velem jössz. - mondta, majd rátette a vállamra a kezét. Ez mit csinál?

- Mit csinálsz? - próbáltam lesöpörni a kezét a vállamról, kevesebb sikerrel.

- Azt csak bízd rám. - kacsintott egyet, majd becsukta a szemét, és kérte, hogy tegyek én is így. 

Becsuktam a szemem, és hirtelen az a tipikus filmben játszódó magas csilingelő hang hallatszott (remélem érthetően fogalmaztam meg)

Mikor kinyitottam a szemeim, egy magas sziklán találtam magam. Penelope mellettem állt és valaminek nagyon örült.

- Most hol vagyunk? Teleportáltunk vagy mi? - hülledeztem, és közben próbáltam nem lenézni.

- Most kérlek szépen, egy olyan helyen vagyunk, ahol simán megtanulhatsz repülni.

- Oké, de ugye nem ide kell leugranom? - pillantottam le a nagy mélységbe.