1.5

13.9K 375 44
                                    

Legszívesebben azonnal téptem volna le róla azt a minimális mennyiségű ruhát is, ami rajta volt.
- Nah Cameron, én megyek dolgozni, este jövök. Sziasztok gyerekek.- Köszönt el apu, majd a garázsajtó mögött eltűnt.
*Meagan szemszöge*
Cameron hirtelen ugrott elém, és mélyen a szemembe nézett.
- Ne harapdáld a szád, mert gerlyedek rá.- Azért ez a bejelentés kicsit erős volt.- De amúgy nagyon finom lett a reggeli.- Komolyan, mintha semmi nem történt volna.
- Hát, köszi...- Én csendben ültem, míg telefonom rezegni nem kezdett. Ránéztem a kijelzőre, és Sabrina számát láttam rajta. Felvettem, bár nem tudom minek, de az utolsó szemrehányást meg kellett neki adni.
M.: Mivan?
S.: Kurva gyorsan haza jössz! Ha 20 perc múlva nem vagy itthon, én rángatlak haza a hajadnál fogva!
Szó szerint ordított a telefonba, de mikor az utolsó szót kimondta, lecsapta a telefont.
- Kurva...- Mondtam magam elé. Igazából pont leszartam, hogy mit mondott. Mintha hatalma lenne felettem.
- Ne foglalkozz vele Babygirl.- Tette combomra kezét Cam.- Elmennyünk valahova?- Igaz. Vágytam már egy bulira, ahol semmi kötötség nincsen. Az egész a piáról, pasikról és a szexről szól. Nem igazán tartozom bele a szendeszűz lányok körébe.
- Persze elmehetünk.- Pont van egy ruhám ami, hát lehet jó lesz erre az alkalomra.- Hatalmas mosoly ült ki arcomra, de még bennem volt az, hogy elkell mosogatnom, pakolnom és a többiek. Ígyhát pakolászni kezdtem, de Cameron megállított.
- Nem kell Babygirl. Majd a takarítónők elpakolnak.- Takarítónők? Nagyon meglepődtem, mert ilyen dolgokban nem igazán volt még részem. Mármint, hogy valaki helyettem pakol, mos és főz.
- Ömm... Oké. Ha te mondod.- Rántottam meg a vállam, és felrohantam a szobába. Bőröndömből kitúrtam egy csipkés bugyit, és a ruhát, amit mondtam Camnek(fent a képen⬆). Elsétáltam, az előző estén még "titokzatos" helységbe. Azaz a fürdőbe. Gyorsan zuhanyoztam le, nem akartam húzni az időt. Kiléptem a zuhanyból, és magamra csavartam a törülközőt.
- Nagyon jó tested van Babygirl.- Hallottam meg Cameron hangját az ajtó felől.
- Camerooooon!- Sikítottam ilyedtemben, és egyben dühömben.
- Babygirl. Ennyi jár. Ha jól emlékszem, te is megnéztél miközben zuhanyoztam.- Fonta össze maga előtt karjait.
- Igen, de én véletlenül nyitottam rád.- Ecseteltem, miközben sminkcuccaimat szedtem elő. Ismételten szolid sminket csináltam magamnak(fent a képen⬆). Közben Cam beszélt hozzám, de nem igazán figyeltem rá, mert precízen akartam a sminkem megcsinálni.
- Cam kimennél? Szeretnék felöltözni.- Néztem rá kérlelő tekintettel.
- Most kimegyek. De hidd el nekem Babygirl, foglak én még látni úgy, mint az előbb.- Kacsintott rám egy perverz mosoly kíséretében. Csak a szememet forgattam egy elég nagy sóhajtás mellett.
- Végre kiment.- Gondoltam magamban. Gyorsan felkaptam a ruháim, és kisiettem a fürdőből.
- Megyünk Cam?- Kiabáltam a szobából, miközben kivettem a fehér Vans cipőmet. Tudom tudom. Egyátalán nem illik a ruhámhoz ez a cipőm, de szerintem nem rossz ez a kettő így együtt. Lerohantam a lépcsőn kezemben a telefonommal, és a garázs felé vettem az irányt. Cam is akkor állt ki az előbb említett helységből. Gyorsan bepattantam mellé, és mehettünk is a buliba.
*Buli*
Nagyon izgultam, hogy hova megyünk, még végül kiderült, hogy Cam egyik haverja tart egy házibulit. Izgatottan sétáltam be az ajtón, de egyből pár szempár rám szegeződött.
- Hello srácok!- Köszönt mögüllem Cam.- Ő itt Meagan Brown. Remélem nem baj, hogy eljött velem.- Egy kis bíztatás képpen Cam megfogta a derekam.
- Öhh... Sziasztok.- Köszöntem félénken. Egyből három srác szaladt oda hozzám. Egy cuki szöszi, gyönyörű zöld szemekkel. Egy magasabb barna, világos aranyos szintén barna szemekkel, és egy fekete bongyorka, aranyos zöld szemekkel.
- Szia! Én Chris Collins vagyok- Kezdte a szöszi- Ő Shawn Mendes- Mutatott a barnára.- Ő pedig Harry Styles.- Fejezte be a fekete bongyorkával.
- Meagan Brown.- Mosolyogtam rájuk.
- Nah Meg, kezdődhet a buli?- Mosolygott rám Cameron.
- Igen.- Válaszoltam egy kicsi félelemmel a hangomban.

Let's Talk About SexOnde histórias criam vida. Descubra agora