My Dehaan

~Megérkezés~

Ahogy már a város széléhez közeledtünk,aztán át hegyeken,dombokon,tényleg úgy éreztem most per pillanat nem tartozom sehová.

Elmerültem a tájban,azon gondolkozva,hogy vajon milyen lesz a suli vagy,hogy lesznek-e barátaim,ami eddig nem igazán érdekelt,de most hogy így végigfutott az agyamon,nagyon egyedül éreztem magam.Éreztem ahogy egy könnycsepp folyik le az arcomon végig,majd eltűnik a semmibe.

-Hölgyem?-egy kedves hang zavarta meg az elmélkedésem.Gyorsan letöröltem a könnycseppeket,majd a visszapillantóba néztem.

-Járt már ezelőtt Californiában?-kérdezte mosolyogva a sofőr.Én csak mosolyogva vállat rántottam.

-Igazság szerint,nem igazán tudok elszabadulni a házunkból,de szivesen körbeutaznám még a világot is.-mosolyogtam.

-Ó,hát lehet,hogy nem hisz majd nekem,de kiskoromban mindig az volt az álmom,hogy világutazó legyek.Akkor még nem hittem,hogy egész nap furikázni fogom az embereket és csomagokat pakolni,de hát szép álom volt.-nevetett.
Én is elnevettem magam,kedves embernek tűnt.
Ettől nekem is jobb kedvem lett.Bizonyára látta rajtam,hogy nem vagyok valami jó kedvemben.

~3 órával később

-Lassan megérkezünk.-figyelmeztetett.

Gyorsan az ablak fele pillantottam és a szám egyszerűen tátva maradt.Gyönyörű autók,és az a nagy épült ami valószínűleg az iskola lesz.

-Azta!-kiálltottam el magam.

A kocsi megállt az elegáns ajtó előtt,és mire észbe kaptam,már nyitották is ki az ajtót nekem.
A szívem ezerrel kalapált és nem kaptam levegőt a sok figyelemtől,ami rám irányult.

Egy csinos kinézetű hölgy aktákkal a kezében közeledett felém gyors léptekkel,és kicsit gyorsan beszélt.

-Üdvözlöm!Samanta vagyok,aki körbevezeti magát az épületben,és tőlem kérdezzen vagy kérjen segítséget,bármi problémája van.Jöjjön!-intett.

Mosolyogva követtem,de aztán eszembe jutottak a cuccaim.

-Várjon a csomagjaimmal mi lesz?-kérdeztem ilyedten.

Értetlenkedve nézett hátra,majd könnyedén válaszolt.

-Azokra nem lesz itt szüksége.-majd elindult tovább mintha semmi nem történt volna.

Nem igazán értettem amit mondott,de követtem.Nagyon gyors volt,alíg birtam követni,és folyton beszélt valamit,aminek a felét sem igazán értettem,mert akkora volt a nyüzsgés.

-Majd később körbevezetem az épületben,mert a hosszú út bizonyára fárasztó volt,most a szobályába megyünk,hogy ki tudjon pakolni és elrendezkedni az 5 órai nyitó gálára.-mondta szinte olyan sebességgel,hogy azt hittem elrepül a nyelve.

-Öhm...rendben.-mondtam kicsit megszeppenve.

Egy díszes lépcsőhöz közeledtünk,ami káprázatosan nézett ki,az egész épület mint egy palota.(Valószínűleg régebben az volt.)

Mikor már majdnem kiköptem a tüdőmet végre egy nagy folyosóra értünk tele szobákkal.Az ajtók mögül velem egykorú lányok rohangáltak ki és csapkodták az ajtókat.Mikor meglátták Samantát mindeggyikük,csak kuncogott és lehajtotta a fejét.

-Na,de hölgyeim!Viselkedjenek!-rivallt rájuk,amitől kuncognom kellett.

-Ellnézést kisasszony,még nem tanulták meg a jómodort úgylátszik.

-Na,itt is volnánk.-nyitott be az eggyik ajtón,amin a 344-es szám virított.

Amikor beléptem tátva maradt a szám.Az egész házunk nincs ekkora,mint ez az egy szoba.Szerencsére nem voltak szobatársaim,eggyenlőre legalább is.

-Na,nekem mennem kell,még sok elintézni valóm van.5 órakor feljövök magáért,az utasítások az ágya felett találhatók,ha bármi problémája van,a telefon az ágy mellett van.
Viszlát!-azzal becsapta az ajtót.

Hát nem tudom,mit mondjak,de most ez egy kicsit sok volt.Még ide sem értem,de már készülődnöm is kell az újévi nyitó gálára.Remek.

Kicsit elcsépelt lett,de igyekszem mostmár több izgalmat is belevinni a részekbe.Dehát valahogy el kellett kezdeni.Puszi😘