The Tale Of The UNDERGROUND

IV.

A mólónak hirtelen lett vége. Se lépcső, se korlát, se hajó, se csónak... se víz. Frisk alatt csak tátongó, mély feketeség volt. A lány lebámult a sötétségbe.

Frisk talpa alatt megremegtek a deszkák. Egyszer, kétszer háromszor. Aztán a szerkezet tartása hirtelen elengedett, és a lány zuhanni kezdett, egyetlen hang, egyetlen érzelem nélkül.

Úgy hangzott, mintha onnan jött volna...

Oh... Leestél, ugye?

Jól vagy? Gyerünk, kelj fel!

...Chara, huh? Ez egy szép név.

A z é n n e v e m . . . . . .

Frisk szemei kinyíltak.

A lány lassan felült az arany virágágyásban. Élettelen tekintetére egy pillanatra mintha szomorúság fátyla ereszkedett volna.

De a pillanat elszállt, és a lány újfent megtelt végzetes Eltökéltségével.

Térdig érő vízben gázolva, szemétkupacokat kerülgetve nehezebbnek bizonyult a haladás. Frisk kissé lihegett, ahogy elhaladt egy megviselt Dummy mellett. Vetett a bábura egy pillantást a szeme sarkából. A Dummy visszabámult rá.

Frisk előrefordult - és a Dummy már ott is állt előtte, keresztezve útját. Gombszemei parázslottak az indulattól, és mintha valaki elkezdte volna felfújni, öltései kilazultak. Tömés hullott a csatorna mocskos vizébe.

- Hahaha - nevetett hisztérikusan báb. - Rád vall, hogy csak így elfutsz! Én egy szellem vagyok, ami ebben a Dummyban él! Az unokatestvérem is egy Dummyban élt. Egészen addig... míg TE NEM JÖTTÉL! Nem csak hogy a tetteid következtében el kellett hagynia az otthonát... de most már az összes szomszédja is eltűnt! Aljas, aljas, ALJAS! Te vagy a legszörnyűbb személy, akivel valaha találkoztam! SOSEM voltam még ENNYIRE dühös!!! Guooooooooooohhhh!!!! A próbabábu szintem LELÓG A GRAFIKONRÓL!!!

Púderfüst robbant ki a pontból, ahol a Dummy eddig tömést potyogtatva őrjöngött, hátralökve Frisket. A lány felsikoltott, ahogy háttal belecsapódott a mocskos, sűrű vízbe. Tökéletes döbbenettel arcán bámult a púderfelhőből kibontakozó bájos, takaros Dummyra.

- ...Huh? - hökkent meg a báb. Ugyanolyan zavarodottnak tűnt, mint a lassan feltápászkodó Frisk. - Ez... ez az érzés?

A Dummy varrott szája széles mosolyra húzódott.

- Heuréka. Heuréka! HEURÉKA! - kiabálta boldogan. - Ember. Az a pillanatnyi szabad érzés... elérte, hogy végre teljesen összeolvadhassak a testemmel! Most már teljesen anyagi vagyok! Elértem az életcélom! Hogy megháláljam ezt neked, azt hiszem, nem foglak eltaposni. - A Boldog Dummy kedvesen rápislogott az emberlánykára fekete gombszemeivel. - Ez hogy tetszik?

Frisk hezitált. Kezében remegett a kés. Sokkal emberibbnek tűnt, mint valaha; törékenynek, sebezhetőnek, rémültnek...

Mintha valaki meglökte volna a hátát, Frisk előrevetődött, és a kést lendületből a Dummy frissen megvarrott mellkasába szúrta. A báb megrázkódott, és csakúgy, mint a romokban élő, darabjaira hullott szét. Frisk ijedten hátrált pár lépést.

- Biztos, hogy-? - A szavak úgy hagyták el száját, mintha egy tényleges személyhez beszélne, és nem csak a sötétséghez maga előtt. - De...

Frisk teste elernyedt. Arca kifejezéstelen lett. Szeme üres. És mikor elindult, semmi nyoma nem volt már annak, hogy valaha is megállt, csak egy pillanatra is.

A fekete fű kéken felragyogott az ember minden egyes lépte alatt. A halvány derengés minden méter megtétele után egyre jobban elhalt körülötte, mintha a haldokló földalatti világ már az utolsókat pislogná. Tökéletes csend honolt mindenfelé, a visszhangvirágok mintha már a léptek ismételgetését is megunták volna. Egy teremtett lélek sem volt sehol. Frisk néha odakapta fejét, mikor megrezzent egy-egy fűszál, vagy elgördült egy-két kavics...