The Tale Of The UNDERGROUND

V.

- Tralala…

Frisk lenézett a vízen ringatózó apró csónakra. A csónak visszanézett rá.

- Én vagyok a Révész – búgta a csónakban álló, köpönyegbe és árnyékokba burkolózó alak, majd kis szünet után megvonta a vállát. – Vagy én vagyok Révésznő? Nem is számít már.

A lény nem nézett az emberre, szemmel láthatóan jobban izgatta a Frisk mögött csillámló fal.

- Érdekel egy menet? – kérdezte álmatag hangján. Frisk válasz helyett bekászálódott a ladikba. A Révész bólogatott magának, és előre meredt. – Hová szándékozol menni?

- Hotland – vágta rá Frisk. A Révész bólintott még párat és hümmögött. A csónak megrándult, és magától elindult. Frisk gyakorlott mozdulattal megvetette lábait, hogy ne essen el.

- Tralala – dudorászott a Révész. – Egyél gombát minden nap!
Frisk hümmentett. Aprókat dobott a kezében tartott fegyveren, hogy a kés lassan körbeforogjon tenyerén. Mi lenne, ha most…?

- Hogy miért? – folytatta vidoran a csónakos. – Nos…

A hajó egy rándulással megfeneklett a sekély parti részen, és Frisket megcsapta a fentről áradó szörnyű hőség. A sötét víz habos volt ezen a részen, felforrt a hotlandi klímától. Frisk megszorította kését, és kikászálódott a csónakból.
Tudta, hogy a Révész nem megy sehova. Lesz ideje később is végezni vele.

- Ha megbocsátasz…

Frisk lába alól kifutott a talaj. Mellkasa és álla keményen nekiütközött a kemény kősziklának. Keséből kiesett a kés, és csörömpölve landolt a talajon. Frisk sziszegve megpróbált feltápászkodni, de egy láthatatlan erő szorosan a földhöz nyomta.

- Ne érts félre. – A Révész hangja egészen megváltozott. Eltűnt belőle minden dallamosság, minden pajkos jókedv, és így nem maradt benne más, csak a keserű keveréke a mély depressziónak, parázsló dühnek és fojtogató magánynak. – Nem akarlak megölni.

Frisk ezt nem hitte el.

- De ha vissza merészelsz jönni – folytatta a Révész –, biztosíthatlak, hogy nagyon nem fog tetszeni, mi következik.

A Révész végre ránézett a lányra – Frisk érezte magán a láthatatlan szempár égetését, ahogy a lény bámulta, nem is, megítélte, mélyen a csuklya biztonságos takarásából.

- Gyáva – bukott ki bugyogva az ember torkából, s ezúttal az ő hangja sem volt kevésbé rendellenes.

- Gyáva az ember, ki fél az igazságtól – búgott a Révész. – Gyáva a leány, ki fél a sötéttől, s gyáva a férfi, ki kezekben beszél. Óvakodj a gyávától.

A szorítás enyhült, és Frisk zihálva felült. A Révész újból elfordult, a víz alól előbukkanó, fából kifaragott macskafejet simogatta. A macska vigyorgott és bugyborékolva dorombolt. Frisk hunyorgott.

A Révész keze nem állt másból, mint tiszta, éjsötét árnyékból.
Az ember lehajolt, és felvette kését. A markolatból letört egy egészen aprócska darab. Frisk mordult egyet, és még egy utolsó pillantást vetett a háta mögé.
A Révész már nem volt ott.

Hotland nem véletlenül kapta nevét. A legmélyebben fekvő földalatti tartomány volt, ennek következtében a legforróbb is. Waterfallal ellentétben itt nem fekete víz, hanem égővörös láva hömpölygött az utak mellett, mélyen, árkokba terelve, nehogy izzó parázs pattanjon az útra és felégessen valamit. Hotland ennek köszönhetően a nap huszonnégy órájában ragyogott, fittyet hányva arra, hogy valaki aludni szeretne – persze a nagy melegtől eleve nehéz volt elszenderedni.