The Tale Of The UNDERGROUND

II.

Frisk léptei mintha csak nyomasztóbbá tették volna az őket követő csendet - nem is beszélve a kis, sárga virág kuncogásáról. Flowey a sötét folyosó egyik apró földkupacából bújt ki, elállva az utat a következő ajtóhoz. Úgy tűnt, nagyon jól szórakozik.

- Megtetted - mondta végül. - Megölted. Gondoskodott rólad... és te meggyilkoltad!

Nevetgélése őrült kacagásba csapott át. Szára ide-oda tekergett, látszólag nem tudta abbahagyni a nevetést. Frisk sötéten meredt rá.

- Heh... hehe... - Flowey elbizonytalanodott. - Sz-szóval... gratulálok! Úgy tűnik, megtanultad a leckét: itt ölsz, vagy megölnek! De ne hidd, hogy nem tudok róla. A visszatöltésekről. Eddig azt hittem, csak nekem van ilyen képességem... Visszatölteni és kedvedre megváltoztatni az időt; egy ISTEN hatalma! Ketten... együtt... ELTÖRÖLHETJÜK EZT AZ ÁTKOZOTT VILÁGOT A FÖLD SZÍNE ALÓL!

A virágból ismét kitört a kacagás, de ezúttal egyetlen pillanatra sem vette le a szemét Friskről.
A kislány a padlót bámulta maga előtt. Barna frufruja félig eltakarta arcát, de Flowey ettől még tökéletesen látta, ahogy színtelen ajkai halvány mosolyra húzódnak.

- Ez egy csodálatos ötlet.

Frisk suttogása szinte elveszett Flowey hahotájában. A virág lassan visszahúzódott a földbe, nem hagyva maga után mást, csak a nevetés pattogó visszhangját a falak közt.

Frisk ezt az ajtót csak félig nyitotta ki. Kisurrant rajta, és rögtön be is csapta. A zajra néhány madárforma szörny felröppent a lányt körülvevő elfagyott fák ágairól. Frisk lehelete kígyózva tört elő szájából, tekergőzött kicsit a fagyos levegőben, majd szertefoszlott, helyet hagyva a következő párafelhőnek. Lépte alatt ropogott a hó.
Ahogy elért egy apró fahidat, megtorpant. Csakúgy, mint Torielnek, neki sem kellett megfordulnia, hogy tudja, valaki áll mögötte. Hogy tudja, ki áll mögötte.

- így kell üdvözölni egy új barátot? - szólalt meg egy szarkazmustól csöpögő, reszelős hang. - fordulj meg szépen, és fogj velem kezet.

Frisk egy pillanatra mintha meg akart volna fordulni, de végül inkább rálépett a dértől csúszós hídra. A mögötte álló sóhajtott, majd egy zizegő hang kíséretében a kis folyó túloldalán termett.

- figyelj... - kezdte, ám Frisk lesütött szemmel kikerülte. - kölyök! ne ignorálj engem, hallod?

Frisk megállt.

- Ez az utolsó verzió. Hagyj békén, Sans.

Sans arckifejezése (már ha lehet így fogalmazni egy csontváz esetében) egy pillanat alatt gyökeresen megváltozott.

- csak próbáld meg...

- SANS!

Sans összerezzent, és a hang irányába fordult. Egy másik, magasabb csontváz rohant feléjük, csillogó páncélban, vörös sállal a nyaka körül.

- papyrus...

- SANS! MÁR MEGINT ITT LAZSÁLSZ, AHELYETT, HOGY EMBEREKET KERESNÉL!

- nos, ami azt illeti...

- ÉS TE, TE MEG KI VAGY? - Papyrus eleresztette füle mellett Sans mentegetőzését, és Frisk felé fordult. Frisk mélyen belebámult a csontváz szemüregeibe, mire a lény hátrahőkölt.

- S-SANS! - ordította. - T-TALÁLTAM E-EGY EMBERT!

- mint mondani akartam, ő igazából...

- IGAZAD VAN, EZ NEM EGY EMBER, HANEM EGY BELÉPŐJEGY! A BELÉPŐJEGYEM A KIRÁLYI TESTŐRSÉGBE! - Papyrus megeresztett egy magasztos „NYEH HEH HEHH!"-t. - EMBER! VELEM JÖSSZ!