Yandere élet

Átlagos napjaim

Sarah Cromwell. Igen úgy hívnak. Történetes Yandere vagyok ha nevezhetem így magam. Példamutató lányként élem mindennapjaim az iskolában. Minden tettem egy bizonyos srác körül forog aki első látásra megváltoztatta a szívverésem. Barátaim at önző módon báboknak használom.

A csengő. A csengő törte meg éles gondolkodásomat.
-Köszönöm a figyelmet.-fejezte be a tanár utolsó mondatát az óra végén. Elnöként pakoltam be a cuccomat és a felettébb rossz kedvem a barátnőm is észrevette:
-Miatta vagy ilyen rosszkedvű?-húzta fel a szemöldökét. Válaszolni nem válaszoltam mert a dolog magától értetődő volt.
Igen. Az a bizonyos személy ma nem jött iskolába.
Barátnőm (akit különben Lucy-nek hívnak) próbált vígasztalni. Széles mosolyra húzta száját és hosszú szőke tincsei a vállára hullottak.
-Mit szólnál ha ma csinálnánk valamit?
-Ma nem jó.-védekeztem. Nem akarja ő azt tudni mit csinálok suli után.
-De nem ér! Egyedül iskolába vagy hajlandó tárgyalni velem. Utána megszűnök létezni!-toporzékolt ,bár hogy őszinte legyek kicsit sem érdekelt.
Mivel ezt ő is észrevette szélsebesen elrohant. Ch,hisztis tyúk.
Nem volt nehéz kitalálni hova ment. A kedvenc helyére az iskolában. Egy szoba ahol ablakok vannak. De ezek az ablakok különféle tájakat szimulálnak.
Olyan érzés mintha egyszerre a világ legcsodásabb helyein lennél.

Ott ült a sarokban és egy várost nézett:
-Itt laktunk amikor apu is velünk élt.-mondta szomorúan. Igen. Nos, elváltak a szülei még 6 éve. Akkor költözött ide.
-Sajnálom.-próbáltam kicsi megbánást szimulálni.
-Te vagy az egyetlen jó dolog amióta erre a helyre költöztünk.-mosolygott rám. Leültem mellé és a nap további részében itt beszélgettünk. Ellógtuk az órákat és hülyültünk egy jót...