Twisted Justice

A gyilkos vicc- James nyomozó szemszöge

A nőről kiderült, hogy Melissa Carternek hívják, az MIT-n végzett, majd a katonaságnál dolgozott fegyvertervezőként. Nem tudtam elképzelni, mégis mi történt az országát szolgáló zsenivel, de azt igen, most mire használja a zsenialitását. Igaza volt, tényleg jól mulatok, ugyanis az ilyen esetekért élek. Érdekes, kihívást jelentő.

- Melissa Carter!- mentem be  a kihallgató terembe, ahol megbilincselve ült a nő-

- Zseniális!- nevetett és sötét, királykék szemeit szinte belevájta a tekintetembe-

- Nem is aggaszt?- kérdeztem-

- Nem. Miért aggasztana?- vont vállat és arcának minden éle kirajzolódott ebben a cinikus arckifejezésben-

- Körözések, karrier, egyebek...-

- Nem, nem. Drágám, azt hiszem nem érted... Nem érdekel!- mosolygott szélesen-

- Rendben... Hát, akkor szedd össze magadat! Holnap tárgyalás!- álltam fel és magára hagytam, amíg nem mentek érte az őrök-

Bezárták, és most, hogy azonosítottuk, nyugodtan letudhatjuk ezt az ügyet, és hazamehetünk. Már csak amiatt kellett aggódni, hogy elítéljék, ami a bizonyítékok, és együttműködés hiánya miatt is hozzáad a lajstromához.
A családjából ellenőrzés után sem találtunk senkit, talán nem is baj, jobb, ha egyedül küszködi végig ezt a procedúrát. Ez, általában, kicsit jobb belátásra téríti az ilyeneket is. ÁLTALÁBAN!

De ez a nő nem egy "általában" típus. Ez a nő, 16 évesen elvégezte az MIT egyik legkeményebb szakát, gépész-és elektronikai mérnök lett. Emellett az MIT-n tanulta ki a biológiai szerkesztést és biomásolást másfél év alatt, és kettő év alatt a nukleáris mérnöktudományból is kiváló eredményekkel vizsgázott. Tehát, 20 éves korára már három diplomája volt, és beállt a katonaság tervezői csapatába, és a Pentagon kis kedvence volt, mert kisebb, gyorsabb, pontosabb, jobb fegyvereket tervezett, mint bárki más.
Aztán.. egy nukleáris tervezet miatt elvesztette ezt a nagy bizalmat, és kirúgták. Nem csodálom, nagyon idegesítő. De nem értem, hogy eddig az országát szolgálta, most pedig le akarja rombolni. Nem tudtam felfogni! Minden, amit mondott, olyan zavaros, és mégis kidolgozott. Mintha, csak a falról olvasná, amit beszél, de nem. Ő beszél, és nagyon is komolyan gondolja, annak ellenére, hogy nincsen semmilyen mentális elváltozás. Nincs poszt traumatikus stressz szindróma, nincs pszichopátia, sem nárciszisztikus vonások.

És ez nagyon meglepő, valami nem stimmel ezzel az esettel, a nő nem ok nélkül rombol, és rabol. Az én munkám pedig az, hogy kiderítsem, miért is teszi ezt. A Pentagonban azt mondták, azért rúgták ki, mert nagyon kiszámíthatatlanná vált, és veszélyesnek tartották a katonaság hírnevére nézve. 

Persze, ez a munka elég nehéz, ha figyelembe vesszük, hogy ez az gyanúsított egy zseni, akinek minden mentális eszköze megvan, arra, hogy kibeszélje magát ebből az egészből, és ha nem, talán megvannak az eszközei arra, hogy kijusson innen. Ezért utasítottam az őröket, hogy mindig legyen a szemük, az ő celláján, mert soha nem engedem elszökni a fogvatartottakat. Pláne nem ezt a veszélyeset, aki ennyi mindent tudna az emberek ellen fordítani.
Persze a kollégák is örülnek, a meglepő vendégnek, mivel, nem gyakran fordul ez elő, hogy egy ilyen nagy kaliberű embert tartunk fogva. Mindenki tudni akarja ki ő, mindenki tudni akarja, hogyan került ide, és egyebek. De még így is, hogy tudtuk ki ő, roppant veszélyes volt, mert tartotta a szerepét. Érezte és alkalmazkodott a helyzethez, és kihasznált minden lehetőséget, és minden esetben Ő uralta a terepet. Ezért nem engedtem senkinek, aki nem ismeri alaposan a helyzetet, hogy a közelébe menjen. A végén még elérné, hogy valamelyik kiengedje. A bíróval is beszéltem, hogy nagyon ügyeljen arra, hogy ne higgyen Carternek, mert nagyon jól tudja játszani a tudatlant, annak ellenére, hogy zseni.

Másnap reggel persze, mindenki azonnal tudni akarta mi történik a tárgyaláson, de itt a rendőrségen amúgy sem marad semmi titokban, a dossziék, a kamerák, kollégák, egyik, előbb vagy utóbb mindent elárul. De az kicsit késve történik meg, és mindenki tudni akarta, hova jut ez az eset, szóval sokan ott voltak a tárgyalónál, és sokan nézték a rendőrségre közvetített tárgyalást nézték. A nő persze nem okozott csalódást, most is a képregényekből idézett, és ugyanazt mondta, amit eddig nekem. A bírót eléggé zavarta az érthetetlensége, és természetesen, egy két órás tárgyalás után elítélték, és 6 év börtönre ítélték.

Örültem, hogy most már biztonságosabbá tehettem a várost, és segítettem az embereknek. Végül is, ezért dolgozom, a többiekért. De talán van valami abban, amit a nő mondott. Igaz, a rendőri kiképzés nem tökéletes, és a katonasággal is szoros kapcsolatot ápolunk, és tényleg elharapózott a rendőri brutalitás, de ez nem intézményes. Senki nem utasítja az embereinket ölésre, sőt minden alkalommal hangsúlyozzuk, hogy ne öljenek, amíg nincsenek életveszélyben. Jól lehet, az eset végéhez értünk, de nem hagy nyugodni, hogy azt mondta, mi van ha azt akarja, hogy letartóztassam.

Mindenki ünnepelte a sikeres letartóztatást, és a gyors ítéletet, a sajtótájékoztató is megtörtént, a hírek ezzel voltak tele. De eközben én nem tudtam nem arra gondolni, mit is akarhat Melissa a börtönben. Miért adta fel magát? Miért nem menekült? Sehogy sem állt össze a kép, akárhogy is gondolkodtam rajta. Persze a többiek csak legyintettek és azt mondták meg kellene nyugodnom, és elfogadnom, hogy börtönben van, és senki nem szabadíthatja ki, de ez nem nyújtott sok vigaszt.