Kyle az éjszaka közepén felriad álmából. Verejtékcseppek csordogálnak le szögletes formájú arcáról, barna loknijai rátapadtak fejére. Kínzó szomjúság tör rá, kicserepesedett ajkai szinte már fájdalmasnak mondható. A vízzel teli kancsó felé nyúl és mohón inni kezdi. Ráeszmél, hogy olyan helyen tartózkodik, ahol tulajdonképpen nem kéne lennie. Halkan feltápászkodik fekvő helyéről, és a bőrből készült ajtó felé lopakodik. Halk szuszogásra lesz figyelmes a kunyhó túloldaláról. Visszaoson a másik oldalra és kiutat nem találva leroskad a földre. Halk neszezésre lesz figyelmes, hirtelen mozdulattal felkapja a fejét és egy tuscenel néz farkas szemet. Az illető törökülésbe helyezkedik elé, és a fegyverét maga mellé téve mutogatni kezd. Kyle próbálta értelmezni a látottakat, de csak néhány jelet értet meg. Az utolsó jeltől érdeklődő tekintettel figyelte a buckalakót.
- Segíteni akarsz? – kérdez rá félve. A lény heves bólogatásától Kyle-nak örömtáncot lett volna kedve járni, de tudta ez nem lenne jó ötlet, még felzavarná a többieket. Inkább félmosolyra húzta ajkait, a tuscen a mellette lévő fegyver után nyúlt és Kyle felé tartja.
- Ez az enyém? – mutogatja a fiú megilletődve. Fejbiccentéssel jelezte a buckalakó, hogy igen. Kyle remegő kézzel veszi el a fegyvert, emellé még kapott egy táskának nevezhető valamit. Végig simítja ujjait a barna kötésű anyagon, pántját vállára veti és indulásra készen a kijárat felé indul. A tuscen mögötte lépked, miközben a hideg éjszakában kilépnek. A tűz ropogása, a mélyen alvó buckalakók nem is tűnnek olyan félelmetesnek, mint amilyennek híresztelik őket.
- Arrgh – morog a lény, közben mutatja a haza vezető utat. Kyle az adott irányba útnak indul. Visszafordul egy pillanatra, de már nem volt ott senki.
...
Már a Nap halvány fénysugarai érték el bolygó felszínét, miközben Kyle bandukol hazafelé. Bízott a tuscen-ben, mert érezte, hogy nem akar rosszat neki. A távolban fény csillant meg a semmi közepén. Ahogy közeledett a csillogás felé, észrevette, hogy egy kőből készült állomáshoz ért. Tosche-állomás. Járt már itt annak idején, de bemenni nem mert. Most kénytelen volt, hogy útba igazítást kérjen. Ahogy lépkedett a lépcsőn zene szűrődött ki az épületből. Megállt az ajtóban.
- Khm – köszörülte meg torkát. Váratlanul felé fordult mindenki a zene is elhalkult, Kyle pedig zavarában nem is tudta mit tegyen ilyen helyzetben.
- Ki vagy? – teszi fel a kérdést valószínű a csapos. Egy kövér, izzadtságfoltos ruhában lévő ember állt előtte. Kyle félve emeli rá tekintetét, így közelebbről is látja kérdezőjét. Ráncok és sebhelyek éktelenkednek arcán, sárgás szeme sunyiságot, becstelenséget sugároznak. Orra hatalmas, mint egy krumpli, pár hajszál éktelenkedett feje tetején. – Kérdeztem valamit fiú! – fröcsögi ki a szavakat. Kyle mélyet nyelve válaszol.
- Kyle – feleli szorongva.
- Csak nem félsz? – röhög fel. – Gyere be – invitálja be az ijedt fiút.
Kyle jobbra, balra nézve mérte fel a terepet. Minden hol egy zsivány ül és figyelik minden mozdulatát. A pulton minden féle italok, szerencsejátékok hevertek. Egy üres helyhez érve, leül az egyik kemény székre.
- Mi járatban fiú? – áll vele szembe a bűzős férfi, szaga, mint az elpusztult bantha, aki egy hete múlt ki.
- Mos Espa-ba tartok – reagál felbátorodva.
- Ezt honnan szerezted? – bök a fejével Kyle vállára, amin a tuscen fegyver lapul.
Elmondja neki, hogy szerezte? Talán ne foglalkozzon a kérdéssel?
- Csak Mos Espa-ba akarok eljutni, semmi több – pattan fel a helyéről.
- Nyugi – hátrál meg a fiú hirtelen mozdulatától.
- Én, elvihetlek oda – szólal meg egy férfi.
Egy idősebb ősz szakállú, zöld szemű és barna hajúillető állt meg a csapos mögött. A csapos félre állva elengedte a fiút, és Kyleaz ismeretlen férfival kilép a tűző napsütésbe.
