Eloltott Lámpás

12. rész

- Na jó! - állt fel Niki - Ma kimozdulsz! Egy hétig hagytuk, hogy fuldokolj a magányodban! - éreztem Niki hangjában a komolyságot. De én továbbra is a kanapém társaságába akartam tölteni a nyár hátralevő részét. Na igen mondhatni elkergettem barátaimat. A hét elején mind a hárman vigasztaltak. Viszont hol bőgtem hol pedig szidtam Ulrikot. Kedden azt kértem hagyjanak egy picit. Niki zokon vette hiszen ő a legjobb barátom és miért ne vigasztalhatna meg. Napjaim a kanapén teltek. Sorozatokon,filmeken bőgtem,nevetem,szidtam. Popcorn, nutella, fagyi boldogított. Ettől a fejem elég pattanásos lett ezektől a műanyag kajáktól. Apa és anya szívrohamot kaptak tőlem. Mivel egyik nap hajnalba értek haza én pedig épp a sötétben sétáltam. Azt hitték valami betörőt láttak. Mikor felkapcsolták a villanyt talán még mindig nem voltak meggyőződve, hogy saját lányuk áll előttük. Anya azonnal időpontot akart kérni a fodrásznál,kozmetikusnál. Csak ráztam a fejem majd a nutellás üvegemből utolsókat kanalaztam és a többi kettőhöz sorakoztattam.
 - Nem akarok! - mondtam a takaróm alatt. 

- Hány napja nem mostál hajat? - kérdezte Valéria. Nem válaszoltam. Valéria egy pillantás alatt levette rólam a takarót. Amint megláttak mind ketten elszörnyedtek.
 - Irány a fürdő - mondták egyszerre
 - Neeem! - nyávogtam
 - Cicákkal fogsz meghalni - mondta Niki
 - Nem sírhatsz örökké Ulrik után. Két hónapja ismerheted. Elment fogad el, lépj túl rajta! És nem bőghetsz örökké a titanicon! Bedilizel tőle!
 - De olyan aranyosak! - sóhajtottam
 - Te jó ég! - forgatta szemeit Niki. Niki megfogta kezem és felhúzott volna, de én nem engedtem. Valéria csúnyán nézett rám. Ezt tátogta:,,Még mindig boszi vagyok" Azonnal felálltam.

- Jó egyedül is eltudom intézni - tártam szét kezem. Fél óra alatt rendbe tettem magam. Én is tükörbe néztem és tényleg szörnyen festettem. Megszárítottam a hajam. Sokkal jobb érzés volt. Az arcomon kráterek virítottak. Néhány pattanással együtt. Minden arckrémet felkentem az arcomra. Pár perc múlva pedig már jöhetett az alapozó. Általában csak ezt szoktam, de most beláttam nem csak alapozó kell. Előtte korrektort raktam fel. Utána alapozó, bronzosító, pirosító. Szempillaspirál és kész is voltam. Felkaptam egy mom stílusú farmert hozzá egy egyszerű fekete pólót.
- Sokkal jobban festesz - mondta Niki. Valéria pedig bólintott.
 - Kicsit mintha híztam volna - mondtam savanyúan.
 - Igen, de most sokat fogunk sétálni - mondta Valéria - Elviszünk bevásárolni.
 - Ne - mondtam
 - De,de - mondta Niki.

Egy óra múlva a plázába igyekeztünk. Nem tudom, hogy vettek rá. Viszont ahogy beléptem a boltokba megfeledkeztem Ulrikról. Vettem magamnak egy ruhát. Niki és Valéria elégedetten figyeltek.

- Na, látod ez a ruha tök jól fog állni neked! - mondta Valéria

- Üljünk be egy kávéra! - vetette be az ötletet Niki.
 - Na ez egy jó ötlet! Nem is tudtam, hogy neked vannak jó ötleteid, Nikoletta! - oltottam be Niki
 - Ez a szél volt? - nézet az ég felé Niki. Mintha meg se hallott volna, direkt - Te is hallottad Valéria? - nézet Niki Valéria aki csak nevetett
 - Oké mondhatni, hogy Nina visszatért - kuncogott még mindig Valéria. Ahogy sétáltunk észrevettem egy ismerős boltot. Éttermet. Idesétált be Ulrik a múltkor. Talán pincérsrác tud valamit Ulrikról.
 - Mindjárt jövök! - szóltam oda Nikiékhez
 - Mit kérsz? - kiabált utánam Niki
 - Jegeskávét - kiabáltam vissza.

A pincérsrác épp az egyik asztalt szedte le. Senki nem volt körülötte így odasétáltam

- Öhm... hello - mondtam félve

- Szia! - köszönt
 - Nem tudom, hogy ismered... Ulrikról nem tudsz valamit?
 - Ki vagy te? - kérdezte
 - Egyik közeli... - most mit mondjak - barátja vagyok - nem tudtam mint mondani. Szívesen mondtam volna, hogy a barátnője vagyok. Viszont azt se tudom mi van
 - Nem tudom már két hete nem járt itt - rakta a poharat a tálcára.
 - Értem - bólintottam
 - Valami történt? - nézet rám
 - Elment szó nélkül. Azt hittem talán te tudsz róla valamit. Mivel a múltkor láttam őt itt veled beszélgetni.
 - Hm ez furcsa Ulrikra emlékszek dehogy miről beszélgettünk...azt nem tudom - tárta szét karját. Nem hiszem el Ulrik most komolyan mindenkinek törli az emlékezetét? Vagy megöli? Tényleg ennyire félre ismertem volna?
 - Hát azért köszönöm kedves Ismeretlen!

- Akit Simonnak hívják! - mosolyodott el
 - Oh Simon! - bólintottam. Odanyújtottam a kezem. - Én Nina vagyok - kezet rázott velem.

- Örültem a találkozásnak! - mondta

- Én is!

- Esetleg máskor is besétálhatnál ide hozzánk. - Hm jól hangzik
 - Rendben - mosolyogtam - Akkor szia!
 - Komolyan mondtam. Tudod a lányok erre mindig csak nevetnek majd egyszerűen elmennek! - mondta. Miért is ne
 - Szóval sok lánynak mondott ezt? - tettem karba a kezem és elmosolyodtam.
 - Hát... Sok lány fordul meg itt. Lehet mondani miattam. - Fényezte magát. Hasonlított Ulrikhoz. - De szerintem te más vagy - mondta
 - Na jó adok egy esélyt - nem azért mert itt hagyott Ulrik. Jó egy kicsit azért is. Hanem mert ideje egy kicsit nekem is ismerkedni. Mellesleg kedves srácnak tűnik Simon. Számot cseréltünk. Majd vidáman sétáltam oda a lányokhoz.
 - Na mivan, Elenter? - kérdezte Niki. Én kivettem a zsebemből egy kis papír darabkát. Elvette Valéria. És tátott szájjal nézett rám.
 - Csak nem egy srácé

- Pincérsrácé - ittam bele a jegeskávémba majd megejtettem egy diadalmas mosolyt.
 - Tudsz te! - mondta Niki - Már csak Valéria drágánknak kell valami pasi - ivott Niki is bele kávéjába.
 - Hagyjál már! Amúgy van nekem kiszemeltem - mosolygott
  - Kicsoda csak nem Zac Efron? - nevetett Niki
 - Kitaláltad - biggyesztette le száját Valéria.
 - Majd neked is lesz valakid. Majd - mondta Niki. - Vagy nem - horkant fel. Én is röhögtem Nikin Valéria pedig megrúgta Nikit. - Héé!

Beszélgetünk még egy kicsit majd haza mentünk. Otthon apa idegesen járkált fel alá.
 - Megjöttem! - kiabáltam - Mi a baj? - kérdeztem

- Anyád eltűnt! - mondta
 - Mi az, hogy eltűnt?? - kérdeztem aggódva.
 - Nem ment a munkahelyére most hívtam fel a céget - méltatlankodott. Egyáltalán nem nyugtatott meg. - Plusz még te is eltűnsz - mondja
 - Hűtőn ott van egy papír darab, hogy elmentem - mondtam idegesen. Majd újra felvettem a cipőm.
 - Hova mész? - nézet rám
 - Meg keresem anyát - folyt az arcomon végig egy könnycsepp.
 - Velem jössz - mondta határozottan.

A gondolataimmal voltam elfoglalva nem szóltunk egymáshoz. Nem tudtunk mit. Egyszerűen nem éreztem biztonságban magam. Hogy tűnhetett el pont az én anyum? Túl sok volt Ulrik is a fejemben járt. Éreztem ahogy megfulladok a saját gondolataimban.