Katonadolog

Öt

-Oké. Akkor az első kérdésem az, hogy szűz vagy még?-vágott bele a közepébe rögtön.
-Nem.-mondtam őszintén. Minek tagadjam?-Még valamit. Ezek a dolgok kettőnk között maradnak ugye?
-Még szép!-mondta tettetett felháborodással.-Ezek szigorúan titkos dolgok, amit más nem fog megtudni.
-Rendben. Akkor most én jövök.-nyugodtam meg.
-Nem, nem. Az előbb már feltettél egy kérdést. Most én jövök!-nevetett rám.
-De az nem is volt rendes kérdés!-ráncoltam a szemöldököm.
-De az volt. Szóval megint én jövök! A kérdésem pedig az, hogy miért vállaltad el ezt az állást? Mert két hónapja próbálnak ide orvost találni, de eddig mindenki elutasította.
-Ez egy nagyon bonyolult történet. Annyi a lényege, hogy muszáj tapasztalatot szereznem, hogy később komolyabb munkákat is kaphassak majd.-válaszoltam, de úgy, hogy minél kevesebb személyes dolgot kelljen megosztanom vele.
-Most vagy nem mondasz el mindent, vagy hazudsz.-tekintete az arcomat fürkészi.
-Nem mondok el mindent, mert ez egy nagyon kényes téma. De nagy vonalakban emiatt.
-Rendben. Elfogadom a válaszod.-komolyodott el, de a tekintetén látszott, hogy mosolyog belül.
-Akkor mostmár én jövök.-csillant fel a szemem.-Mióta vagy katona?
-Tizenkilenc éves korom óta, vagyis már hat éve lesz lassan az idén.-mondta, nekem pedig kikerekedett a szemem. Huszontöt éves. Még nagyon fiatal. Beszélek én.
-Azta. Az nem kevés idő.
-Hát nem éppen. A srácok közül, én és Connor vagyunk legrégebb óta katonák. Háromszor jártuk meg irakot. Ő húsz volt amikor beállt a seregbe, de velem egyidős. Mindig számithattunk egymásra.-a tekintetében a szeretetet látom.
     Ne értsen félre senki. Ez az a fajta szeretet ami két testvér között szokott lenni. Eliott is mindig ezzel a tekintettel nézett rám. Erre a gondolatra, összefacsarodott a szívem. Én már soha többet nem láthatom ezt a tekintetet.
     Elfordultam, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Ha tovább néztem volna, nem bírtam volna megállni, hogy ne sírjam el magam. És én nem szoktam sírni.
-Hé. Minden oké?-szólalt meg csendesen Jamie.
-Persze. Miért kérded?-próbálom összeszedni magam. És azt hiszem, hogy sikerült.
-Hazudsz.-húzta résnyire a szemeit.-De most elnézem. Amúgy azért kérdeztem meg, mert a tekintetedben mérhetetlen nagy fájdalmat láttam. De ha nem akarsz róla beszélni akkor nem muszáj.-a hangaja együttérző volt.
-Köszönöm. Majd talán egyszer, jó?-mosolyogtam rá.-Most ki jön?
-Azthiszem, hogy én.-tűnődött el. -Igen én! Na szóval. Szerinted én nézek ki jobban, vagy Connor?-kérdezte komolyan, én pedig felnevettem.
-Háááát...-húztam az agyát.-Szerintem meg én!-nevettem fel megint, és rákacsintottam.
-Hé! Ez nem fair! Kettőnk közül kell választanod!-durcáskodott, mint egy kisgyerek. Nagyon édes volt.
-Bocs srác, de ez van. Hármunk közül én nézek ki a legjobban.-játszottam tovább az egoistát.
-Akkor viszont, mivel rosszul válaszoltál a kérdésemre, ezért megint én jövök!
-Na neeem! Most én jövök!
-Miben is jön maga?-kérdezte valaki, aki előttünk állat.
Észre sem vettük, hogy mikor jött. Amikor felpillantottam, Mr. Turner állt előttünk karba tett kézzel.
-Most én jövök a kérdezz felelekben. Én kérdezek Mr. Scott-tól. Éppen a tábor, és a katonai életről beszélgettünk, mert kíváncsi vagyok.-hazudtam szemrebbenés nélkül.
-Tőlem is kérdezhet, nem kell a fiaimat ezzel zavarnia.-nézett rám szigorúan.
-Bocsánat Uram, hogy beleszólok, de én jöttem ide Miss. Rosewood-hoz, mert egyedül ült itt. Csak segíteni szerettem volna neki beilleszkedni.-folytatta tovább a hazugságot. A tábornok ránézett, és simán bevette.
-Figyelni fogom magát Rosewood!-mondta, majd megfordult és elment. Ezt most vehetem fenyegetésnek? Mert akkor nagy bajban vagyok.
-Kösz, hogy segítettél.-mondtam csendesen.
-Nincs mit. A tábornok kipécézett magának, és ok nélkül áskálódik ellened. Ha lenne rá oka, akkor simán megmondtam volna neki, hogy hazudsz. De eddig szimpatikus, és őszinte vagy. Ha ezen nem változtatsz, akkor simán melletted állok az ilyen dolgokban.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá.
-Szívesen. És most megyek. Hagylak felkészülni az első vizsgálatra.-mondta perverz vigyorral.
     A szemem erre elkerekedett. Jamie csak felnevetett és elment. Basszus. Most jutott eszembe egy kérdés. Ami nagyon fontos lett volna. Hogy mégis ki tette a párnámra azt a kis üzenetet. Még mindig a hideg ráz, ha csak rágondolok. Ha szólok a tábornoknak, akár ki is rúg innen. Vagyis magamnak kell megoldanom. Baszki.