Katonadolog

Három

     Futottam. A hajnali szél belekapott a hajamba, ezért megálltam, hogy összefogjam. A fülhallgatóbol egy Green Day szám üvöltött, ezért nem hallottam amikor valaki a hátam mögül előbukkant.
-Úristen.-kaptam a szívemhez ijedten. Kirángattam a fülemből a fülest, és jobban szemügyre vettem az illetőt aki megijesztett. Na baszki.-Te teljesen meg vagy hülyülve? Mi a francért kellett így megijeszteni?
-Nyugi babám. Nem kell így pattogni.-röhögött szembe Connor.-Már egy ideje követlek, mert én is itt szoktam futni ilyen időben.
-De akkor is. Majdnem szívrohamot kaptam.-duzzogok tovább, mint egy kisgyerek, ő meg megint csak jót röhög rajtam. Gratulálok Kate. Érett, felnőtt módjára viselkedsz, de tényleg.
-Amúgy, hogy-hogy ilyen korán fent vagy? A műszakod csak délután kezdődik nem?-kíváncsiskodik, és közben láthatóan végigmért. Amikor rajtakapom, még csak nem is tagadja, csak szemtelenül elvigyorodik. Faszfej.
-Nem tudtam aludni.- fogtam rövidre.
-Jajj babám. Miért nem szóltál? Szívesen átmentem volna hozzád, hogy hasznosan eltöltsük az időt együtt.-mondta perverz hangon, és kacsintott hozzá. Ez a pasi az őrületbe kerget.
-Nagyon nagylelkű vagy, de nem élek a lehetőséggel ha megbocsájtasz.-válaszoltam.
     Erre még szélesebben elmosolyodott és egyre közelebb jött. A testünk szinte összeért, nekem viszont fel kellett rá nézzek, Connor ugynis biztos, hogy 180-185 cm között volt, plusz az izmos testalkat, egyszóval törpének éreztem magam mellette.
-Szerintem meg igenis akarsz élni ezzel a lehetőséggel csak tagadod, mert túl jól nézek ki hozzád képest.-mondta pofátlan önteltséggel.
-Ja. És szerény is vagy.-forgattam meg a szem.-És kérlek hagyd a babázást, mert nem vagyok a babád.
-Tudod. Nagyon édes vagy amikor mérgesnek próbálsz tűnni. Baba.-az arcunk között ha jó tíz centi lehetett.
     Már nem érdekelt, hogy mit mond. Azok a szemek teljesen megbabonázták és fogva tartották az enyémet. A szája egyre csak közeledett, de ebben a szerencsés, vagy épp szerencsétlen pillanatban elkezdett rezegni a telefonom, és kirántott a kábulatból.
     A valóság pedig keményen pofán vágott. Az állásommal játszom basszameg. Pedig csak ez juttat előre és ahhoz , hogy megtaláljam a testvérem orvosát. Azt az embert, aki hagyta meghalni az egyetlen bátyámat. Rápillantottam a kijelzőre. Anyám volt. Kinyomtam. Majd visszahívom, ha lesz egy kis nyugtom.
-Mennem kell.-mondtam, és elléptem Connor mellett.
Az illata váratlanul csapott meg. Menta és citrom volt egy kis földszaggal keveredve. Elbódított. Koncentrálnom kellett hogy ne forduljak vissza és csókoljam meg.
-Dehogy kell menned baba.-válaszolta.-Csak félsz tovább velem kettesben maradni, mert tudod, hogy az állásoddal játszol, és nem akarod elveszíteni.-a szemében dac csillogott.
     Pofátlanul őszinte volt. És ez megdöbbentett. Mintha kitalálta volna, hogy mit gondolok. Én erre nem válaszoltam, csak megfordultam és visszafutottam a táborhoz.
     Amint beértem a szobába, olyat tettem amit már hetek óta nem. Fogtam a cigis dobozomat, és az öngyujtómat, és kiültem a ház előtti lépcsőre cigizni. Tizenhét voltam amikor rászoktam. Tudom hogy szar dolog, de akkor a stressz miatt volt. Tizenhét évesen nehéz megállnod a helyedet egy világhírű egyetemen. Főleg hogyha ösztöndíjjal tanulsz ott. Azóta kisebb, nagyobb sikerrel leszoktam róla. Néha leteszem, pár hétre vagy hónapra, azután valami miatt újrakezdem. Hát itt most e miatt volt az újrakezdés.
     Három szál után nyugodtam végre le teljesen. Elnyomtam az utlsó csikket is, és visszamentem a házba. Az ajtókat gondosan bezártam magam mögött.
     Fogtam a törülközőmet, amit tegnap este egy székre terítettem, és elmentem zuhanyozni. Mikor ismét az ágon ültem, fél nyolc fele járt az idő. A reggelit ma inkább elpasszoltam. Beállítottam az ébresztőórát tizenegyre hogy időben elkészüljek, és elmenjek ebédelni aztán fogtam, betakaróztam, és végre, a fáradságtól nyugodt és mély álomba merültem...volna. Ha valaki nem kezd el dörömbölni a külső ajtón.
     Morcosan nyitottam ki és bámultam az előttem állókra. Aztán megpillantottam azt, amiért az ajtót verték.
-Édes istenem! Azonnal jöjjenek be és ültessék le egy székre oda az asztal mellé!-utasítottam őket. Én pedig berohantam a szobába az orvosi köpenyemért.
-Éppen az ebédhez való krumplit pucoltuk Miss. Rosewood, amikor Molly kezében megcsúszott a kés, és hát belevágott a kezébe. Nem tudtuk elállítani a vérzést, mert túl mély a seb.-mesélte a történetet egy idősebb asszony.
-Mikor történt ez?-tértem a lényegre.
-Olyan húsz perce.
-Miért nem hozták azonnal hozzám? Nézzék meg milyen sápadt! Sok vért vesztett.-mondtam és közben összeszedtem a fertőtlenítőt, a fájdalomcsillapítót, orvosi tűt és cérnát.
     Odaültem a lány mellé, és levettem a véres rongyot a kezéről. A bal hüvelykujj és a csukló találkozásánál vágta el. Majdnem az egyik ütőeret találta el. A lány már az ájulás szélén állt. Ezek totál idióták. Még egy hülye is láthatta volna, hogy ezt a sebet varrni kell.
     Lenyelettem vele a fájdalom csillapítót, és beadtam a kezébe az érzéstelenítő inyjekciót. A sebből még mindig szivárgott a vér, ezért először fogtam a fertőtlenítő spray-t lefújtam a seb körül és letöröltem. Majd a sebet is. Mostmár nekiálhattam összevarrni. Feltéptem a tűt tartalmaztó papírzacskót, majd az orvosi cérnáét is. Befűztem a tűbe a cérnát és nekiálltam összevarrni.
-Legközelebb, ha egy karcolás is esik valakin, azonnal ide jöjjenek. Nem díszből vagyok itt. Molly el is vérezhetett volna, ha később hozzák ide.-szidtam le az asszonyt.-Ha bármi van, nyugodtan jöjjenek. Nem harapok.-mosolyodtam el.
     Az utolsó öltést elkötöttem, majd megint lefertőtlenítettem, és bekötöztem.
-Igenis Miss. Rosewood.-mondták bűnbánóan.
-Nyugodtan szólítsanak Kate-nek. Molly. Te pedig minden nap el kell gyere ide, hogy megnézzem és átkössem a sebet, mert különben elfertőződik. Nehéz fizikai munkát ezzel a kezével semmi képpen ne végezzen, mert a varratok felszakadhatnak. Az lenne a legjobb, ha pihenne egy kicsit. Sok vért vesztett.-fejeztem be.
-Köszönöm!-mondta hálásan a lány.
-Legközelebb ne legyen rám szükség!
-Rendben.-válaszolta, és mindketten elmentek.
     Én mosolyogva zártam be utánuk az ajtót, aztán nekiálltam takarítani.