Guardian [Larry Stylinson]

008

Másnap koraeste már úton voltam a fához, nem tudom hogy lehettséges-e olyan de előbb akartam odaérni mint ő. A domb tetején jártam már, a nap utolsó sugarai már eltűntek a hegyek mögött.

- Harry Herceg. - vidám kacaj törte meg a gondolataimat, és a lépéseimet. Egy szőkehajú kisfiú álldogállt mellettem nem messze.

- Igen? - kérdeztem.

- Hova mész? - kérdezte.

- Sétálok egyet, nem tudok aludni. - válaszoltam, és közben őt néztem.

- Tobias gyere vissza. - kiabált egy női hang.

- Rejts el. - bújt el mögém.

- Ki elől bújkálsz? - kérdeztem, a combomon megmarkolta a nadrágot.

- Az anyukám, nem akarok hazamenni. - mondta halkan.

- Mi lenne ha megigérném hogyha most hazamész, akkor holnap meglátogatlak? - kérdeztem.

- Szavadat adod? - nyújtotta felém a kisujját, összeakasztottam az enyémmel.

- Becsületemre mondom. - mosolyodtam el megfogtam a kezét, és elindultam vele a az útóbbi hang felé. Egy fiatalabb nő nézelődött fel és al, mikor meglátott minket a kezeit a szája elé kaptam.

- Nagyon sajnálom ha galibát okozott. - hajolt meg előttem.

- Ugyan, kötöttünk egy alkut. - mondtam, és lassan a kezem és ezzel Tobias kezét is az anyukája keze felé nyújtottam, lassan elengedte az enyém, egy pillanatra habozott még.

- Holnap találkozunk. - mosolyodtam el, majd gyorsan elsiettem, már a nap teljesen eltűnt, kezdett leszállni a sűrű sötétség. Elszórakoztam itt az időmet.

- Fenébe. - mondtam mikor már újra a domb tetején ácsorogtam, a hold éppen a fa felett járt. Lesiettem róla, és próbáltam ütemesebben lépkedni. Komolyan mondom hogy kifáradtam amíg odaértem, nagyon nem vagyok formában, el kéne járnom vadászni,de ha másra nem akkor legalább vívni. Megálltam a fa előtt, és körbenéztem majd lassan fel a fára. Már fent ült, és nem is foglalkozott velem, mint általában. Ez az egy dolog ami nagyon fel tud idegesíteni, amikor semmibe vesznek. Félreteszem minden királyi méltóságom csak szólaljon meg. Felmásztam a legelső ágra, úgy tűnik ez már egy ilyen szokásommá fog válni, lehet ha nem jönnék ki még hiányozna is. Felnéztem rá, még mindig ugyan úgy ült ott. Lehet ha felmásznék vele szembe akkor is csak átnézne rajtam? Most nem is ezzel fogok törődni.

- Hahó. - szóltam fel, hátha legalább annyira méltat hogy rámnéz. Igen ez kevés volt. Gyenge próbálkozás. A kezei a felhúzott lábait akarolták át.

- Megtudhatom hogy hogy hívnak? - lestem fel megint, hátha látok valami reakciót, de ez is csak süketfülekre talált. Elmosolyodtam.

- Megakartam már múltkor is köszönni hogy megmentettél. Ha nem vagy biztos belehalok abba a vírusba. Nem tudom miért csináltad, de jól esett, meg igazából az életemet köszönhetem neked. - mondtam, egy halk sóhajt hallottam, hirtelen felnéztem de semmi nyoma nem volt a nagy sóhajtozásnak.

- Olyan dok legenda kering rólad. - mondtam, próbáltam rávezetni arra hogy menjen bele egy kis kérdez felelekbe, mondjuk annyi is elég lett volna ha egy kérdésemre válaszol.

- Tudom hogy nem vagy beszédes, de engem érdekel pár dolog biztos nagyon unatkozahatsz. - mondtam, talán ha kicsit gyerekesen kedvesre veszem a dolgokat akkor megered a szája. Csak ültem egy kicsit hátha reagál valamit de nemigazán akárt.