Guardian [Larry Stylinson]

006

Egy pillanatnak éreztem az egészet, elvesztettem az eszméletem.

Hirtelen ültem fel, és a fejemhez kaptam ahogy az ujjaim az arcom oldalához értek valami folyt lefelé, a kezem magam elé emeltem.

- Hála az égnek hogy jól vagy, már kezdtem aggódni. - szólalt meg mellőlem egy ismerős hang, de ahogy oldalra fordítottam a fejem szédülni kezdtem. Még homályos volt a látásom, nem igazán érzékeltem ki ül a balomon.

- Ne hangoskodj körülötte, most nyugalomra van szüksége. - felelte egy másik hang, nő volt. Lassan a kezemre néztem, vízcsepp volt. Elkezdtem érzékelni a külvilágot hirtelen levert a víz, és mindenem tűzforrónak éreztem. Nem értettem mi ez az érzés.

- Hol vagyok? - kérdeztem, és oldalra néztem. Josephine állt mellettem az orra, és a szája egy ronggyal el volt takarva. Aggódó pillantásokat éreztem magamon.

- A szobádban. De ne erőltesd túl magad kérlek.- nyomott vissza a párnák közé. Nem értettem semmit sem. Ahogy hirtelen visszadőltem kicsit megfordult velem a világ.

- Reggel nem keltél fel ezért megnéztem hogy vagy, hívtam Josephinet mikor megláttam hogy nézel ki. Lázad van, és ráadásul elég magas. - mondta Marlow. Éreztem ahogy az egész testem túl van hevülve, ráadásul még be is takartak amitől csak rosszabbul éreztem magam. Patakokba folyt rólam mindenhonnan a víz. Levegőt is nehezen kaptam, úgy éreztem hogy képtelen vagyok teleszívni a tüdőmet levegővel, ami újabb aggodalomra adott okot.

- Remélem nem azt a messziről jövő betegséget kaptad el. Az újabb távirat szerint gyors lefolyású legjobb esetben is 1 hétig húzza aki elkapja. Magas láz, és légzés elégtelenség. - morogta az orra alatt Josephine. Hirtelen nem tudtam hogy jól hallom-e.

- Mi? - kérdeztem rögtön ahogy kiejtette a tüneteket. A csuklóimra tettek egy-egy vizes kendőt.

- Nem mehetsz ki innen amíg ki nem derül. Este érkezik hozzád egy orvos. Addig ágyban kell lenned. - mondta, és lassan kisétált a szobából.

- Lassan én is megyek... - mondta Marlow. Nem sokat de beszélgettünk, mesélt arról hogy a képzésük hamarosan véget ér, és akkor a két zsémbes tábornokom helyébe léphetnek, látszólag nagyon feldobta, valahol mélyen belül én is örültem neki. Egyedül feküdtem bent, és nagyon rosszul éreztem magam, talán még soha ilyen rosszul. Nagyon kínlódtam, próbáltam elaludni de a szörnyű melegtől képtelen voltam rá. Kezdett a nap a hegyek mögé bukni. Lépteket hallottam, majd már nyílt is az ajtóm. Belépett rajta minden bizonnyal egy férfi. Vettem egy nagy levegőt. Minden bizonnyal ő lesz az orvos. Nem volt magas, karcsúnak tűnt.

- Üdvözlöm. - köszöntem előre, ami nem volt szokásom. Gyertyát gyújtott, és elhelyezte pár helyen őket. A fény gyéren bevilágította a szobát, így jobban szemügyre tudtam venni. Majdhogynem földig érő kabátot viselt alatta inget, egy szorosabb anyagú nadrágot, és egy bőrből készült cipőt, minden ruhadarabja fekete színű volt. Elsőre kicsit megrémültem mikor felnéztem rá, egy hosszúcsőrű madármaszk volt rajta, eddig úgy tudtam hogy ezt a pestis idején hordták. Az elejében gyógyfüveket rejtettek hogy ne kapják el a kórt. Ettől függetlenül megijesztett a kinézet. Nem szólt csak közelebb jött hozzám, a táskájában kutakodott ami már az ágyamon volt. Kihúzta a kezét a táskából, most vettem csak észre hogy bőrkesztyű feszül az apró kezein. Most így jobban megnézve tényleg nem volt nagydarab, inkább aprónak mondanám.

- Mit fog csinálni? - kérdeztem, nem szándékoztam engedni hogy hozzámérjen amíg el nem mondja mit csinál. Egy pillanatra rám nézett majd elfordult, és a táskájában kezdett kutakodni megint. Kihúzta a kezeit de semmi nem volt benne, közelebb sétált. Mereven figyeltem mit csinál, készen voltam bármelyik pillanatban leteríteni. Igaz a testem biztos nem teljesítette volna a kérésem olyan gyorsasággal, de valahogy megoldottam volna. Megtöröltem a homlokom, lassan hátrébb lépett egyet mikor megemeltem a kezem. Megigazította a kesztyűjét, majd rám nézett. Elég ijesztő amikor egy madárfejű ember téged szuggerál. Hirtelen egy meleg áramlat futott végig az egész testemen, és köhögni kezdtem mert nem kaptam rendesen levegőt, sípult a tüdőm ahogy próbáltam magamba szívni a friss levegőt. A zsebébe nyúlt, egy kis üvegcse volt az apró ujjai között, a másik kezét az államra tette majd kicsit lefelé nyomta hogy kinyissam a szám mikor résnyire kinyílt az ajkaimnak támasztotta a kis üveget, és a számba öntötte a tartalmát, éreztem ahogy végigcsurog a torkomon szinte végigégette azt, forrónak éreztem még a folyadékot is. Ellépett tőlem, utána kaptam, és felültem ülő helyzetbe, már nem értem el. Hirtelen nem tudtam parancsolni a testemnek, és eldőltem hátra mint egy liszteszsák. A fejemet még meg tudtam emelni, éppen szólni akartam de igazából a döbbenettől nem tudtam megszólalni. Lehúzta a fejéről a madármaszkot, és a szemeimbe nézet a szemei elkápráztattak, és mindent belém fojtottak. Gyönyörű kékek voltak, szinte világítottak a sötétben. Egy félmosoly jelent meg apró ajkai, és a mutató ujját a száját elé emelte, mikor látta hogy mondani akarok valamit. Hátat fordított, majd ledobta magáról a fekete kabátot ami alatt, már hófehér ruha világított, hátulról jól szemügyre tudtam venni a szárnyait. Biztos voltam benne hogy hallucinálok. Becsuktam a szemeim, és amikor újra kinyitottam hirtelen fehér madarak százai szálltak ki belőle mígnem ő maga eltűnt. A madarakat az ablakig, követtem de ahogy kirepültek rajta a fejem elnehezedett lassan az ágyra esett, a szemem kezdett lassan leragadni próbáltam magam ébren tartani de nem sikerült sokáig leragadtak a szemeim, és álomba szenderültem.