Remény nélkül (Camren) //BEFEJEZETT//

Próbán-part 2.

  Lauren szemszöge:

-Hé,Lauren! -kiáltották a többiek. -Boldoog szüüülinapoooot,boldog szüliiinapot Lauren!

-Jézusom,olyan drágák vagytok. -mosolyodtam el,miközben egy nagy ajándékot nyomtak a többiek a kezembe és a boldog születésnapot énekelték nekem,majd sorra végigölelgettem őket. Igazán meghatódtam,olyan aranyosak.

- Na mi van csajszi,elérzékenyültél? -nevetett fel Dinah.

-Csak egy kicsit. -nevettem el magam,mire mind nevettek velem együtt. -Jut eszembe,h-hol van Camila?

Miután feltettem a kérdést észre sem vettem,hogy könnyek kezdték áztatni az arcom.

-Camila hamarabb elment,a szüleinek kellett segítsen.. -válaszolt Normani halkan.

-Hé, Laur, ne sírj. Camila nem halt meg csak hamarabb elment. -kezdett röhögni,de akkor kitört belőlem a zokogás.

-Dinah! Hogy vagy ilyen? -förmedt Dinahra az alacsony lány.

-É-én sajnálom,nem gondoltam volna,csak fel akartalak vidítani. -mondta mostmár elkomolyodva. 

-Semmi baj Dinah,nem az a probléma.

Letöröltem a könnyeim az arcomról és vettem egy mély levegőt.-Lányok.. én még mindig szeretem.

Ally ekkor elkiáltotta magát:

-TUDTAM! Annyira tudtam!

Hirtelen csörögni kezdett Dinah mobilja és kiment,én meg ránéztem a két barátnőmre.

 -Ma nem köszöntött fel,teljesen elfelejtette,hogy születésnapom van..-folytak ismét a könnyeim. -Az egész miattam van,én kértem,hogy ne beszéljünk.. Miattam van minden. -kezdtem erős zokogásba,mire Ally és Mani átöleltek.

-Lauren,nyugodj meg. Biztos nem felejtette el,az is lehet,hogy majd éjfél előtt felhív,hogy felköszöntsön.

-N-n-nem fog..

-Hogy érted,hogy nem fog? -nézett szembe velem Ally.

-Letiltottam a számát miután szakítottam vele.. Mostmár biztos nem szeret,és mindez miattam van,miattam.

-Shhh,nem a te hibád,helyesen döntöttél. Camila biztosan szeret még. -nyugtatgatott Normani. Próbáltam visszafojtani a zokogást,de a vállaim csak úgy rázkódtak Normani karjaiban.

-Nyugodj meg Lauren. Próbáltál már beszélni vele? Biztos megtudnátok ezt beszélni. -nézett fel rám Ally.

-I-igen,ma -szipogtam- és nem akart. Kiakadt..most már biztosan gyűlöl.

-Nem gyűlöl Laur, ne mondj hülyeségeket. -simogatta a hátam Ally.

Mire végre megnyugodtam Dinah visszajött,nyomott egy gyors puszit az arcomra egy "Minden rendben van." kíséretével. 

-Csajok,szerintem én haza megyek. Eléggé kifáradtam. Holnap látjuk egymást,és köszönök mindent. -pusziltam meg a lányokat sorra.

-Szia Laur,vigyázz magadra,és boldoog szülinapooot! -kiáltották utánam.

Beültem a kocsimba és tíz percen keresztül azon gondolkoztam,hogy tudtam ennyire elcseszni. Szeretem Camilát és mindig is szeretni fogom. Szükségem volt italra,ígyhát a legközelebbi üzletben vettem egy vodkát,és lementem a sötét partra,ahol a hullámok mellett megittam. Rettentően fájt,minden egyes nap egyre jobban. Nem érdekelt senki és semmi,csak hogy elmúljon ez a rettentő fájdalom, ezért széttörtem az üveget és pengeként használtam egy éles szilánkját. Lassan kezdett elsötétedni körülöttem minden,már nem láttam a holdfényt,már nem hallottam a hullámok hangját. Viszlát világ. Viszlát fájdalom. Viszlát Camila. Szeretlek..  

~~~~

Na szóval itt a második rész. Ez az első művem. Remélem tetszik. Jövök a folytatással. :)