Démon a házban (S. M)

15.rész

Sziasztok!^^ Itt a következő rész.:) Remélem, hogy tetszeni fog. Hát igen ez a nap is eljött. Holnap már iskola..:(  El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan elment ez a nyár...Nem tudom ki hogy van vele, de én egyáltalán nem akarok vissza menni.:'D Sőt...van egy pár tanár, akit enyhén szólva nem bírok. Illetve a nulladik órák is... meg az órarend... De nem baj, ezt az évet is túl kell élni valahogy.:D

Mindketten felálltunk, és bementünk a konyhába.

- Helen? - kérdezem, mert innen jött a hang. De nem válaszolt. Megfordultam, és észrevettem, hogy ájultan fekszik, a hátsó ajtónál. Odarohantam hozzá.

- Úristen! - mondja Shawn. Előszőr nem értettem, hogy mire mondja, de észrevettem, hogy Helen füléből és orrából vér csöpög.

- Még él. - mondja Shawn. Felemeli Helent, és beviszi a nappaliba. Én addig kerestem egy rongyot, amit benedvesítettem.

Utánuk megyek a nappaliba, és oda adom Shawnnak. Letörli Helen arcáról a vért, miközben leül mellé.

- Mi történhetett? - kérdezem Shawntól.

- Fogalmam sincs. - feleli.

- Remélem, hogy nem lesz semmi baja. - mondom neki. Sajnálom őt, még ha az elején nem is volt szimpatikus. Ráadásul segített is.

- Én is.- mondja halkan.

Meredten bámultuk Helent, hátha felébred. De, még mindig ájultan feküdt. Fogtam magam, és kimentem a házból. Megálltam a tornácon, és leültem. Enyhén fújt a szél, de nem zavart, inkább kellemes volt a friss levegő. Gondolataimat Shawn zavarta meg.

- Miért jöttél ki? -

- Mert...hirtelen..ez túl sok volt nekem. - mondom neki halkan.

- Megértem.- nevet fel idegesen. Majd leült mellém.

Az arcára emelem a tekintetem, és elkezdem bámulni. Bárcsak tudhatná amit én érzek...Ráadásul nem sokára elhagy, ha megtaláljuk a könyvet. Nem akarom, hogy elhagyjon. Én szeretem őt. Eddig egyetlen egy fiút sem szerettem annyira, mint őt. Bár nem mintha lett volna, valaha is barátom...

- Tetszik amit látsz? - kérdezi mosolyogva, miközben ő is ugyan úgy bámul.

Egy mély levegőt veszek. Figyelmen kívül, hagyom ezt a kérdést, és kibököm amit már egy ideje meg akartam tőle kérdezni.

- Miért csókoltál meg? - kérdezem tőle.

- Azt hittem, hogy ez egyértelmű. -

- Mégis, hogy lenne az? Semmit sem értek, hogy mit miért csinálsz. - válaszolom neki idegesen.

- Valóban? -kérdezi miközben, egyik kezét felemeli, és megsimogatja az arcomat. Az érintése miatt megborzongtam. - Nyilván te sem vagy közömbös számomra, már egy jó ideje. - mondja miközben egyre közelebb jön hozzám.

- De...én...szeretlek. - mondom neki remegő hangon. El sem hiszem, hogy kimondtam. Félve nézek rá, hogy vajon mit fog erre mondani.

Erre csak még jobban elmosolyodik. Megfogja az egyik barna hajtincsemet, amit a fülem mögé tűr. A szívem ezerrel ver.

- Én is. - feleli. Vadul magához húz, és elkezd csókolni, amit viszonzok is. Hihetetlenül boldog vagyok. Legszívesebben soha nem engedném el. Elmélyíti a csókot, ajkai édesek és forróak. Úgy csókoljuk egymást, mintha az életünk múlna rajta. Levegő hiány miatt elválunk, de én még vissza húzom magamhoz, és finoman az ajkába harapok.

Elképedve néz rám.- Hú, ha ezt csinálod velem, nem fogom tudni abba hagyni. - mondja komolyan, miközben vérvörös szeme elsötétül, de vadul csillog.

Vörös fejjel rámosolygok, alig hiszem el, hogy ilyen hatással vagyok rá, de leírhatatlanul boldog vagyok.