My Life In Poems

Szavak

Milyen fura, hogy az ember milyen könnyedén dobálózik a szavakkal.
Csak jönnek, utat törnek maguknak, tülekednek kifelé, mint a szupermarketben sorban álló emberek, mikor valamire 50%-os akció van, taposva egymást, mint a tűz elől menekülő állatcsorda.
De nem akkor, ha szükség van rájuk,
Ha kellenének, mint egy falat kenyér.
Amikor valamit el akarsz mondani.
Valamit, ami akkora, hogy nem is tudod, hol kezdd el,
Nem is tudod hogy lehetne ennyi mindent ilyen kis, jelentéktelen dolgokba foglalni, mint hangok dallamos váltakozása.
És csak állsz; megkövülve, hang nélkül;
És semmi más nem jut eszedbe,
Csak két szó.
És érzed, hogy ez is elég.
Mert néha ez több is, mint elég.
Köszönöm.
Szeretlek.