Chords of the soul - a Soul Eater Fanfiction [SZÜNETEL]

6.

The girl with the red hair

Strumming

Seele ezúttal meg sem próbált figyelni az órán. Technikailag csak feküdt a padon, és nézett ki a fejéből. A szülei nem jöttek haza, és bár az iskolában látta őket órák előtt, akkor megint csak elmentek, észre sem vették. Nem futhatott oda hozzájuk, megkérdezni, mi folyik itt.

Stein csak lopva néha vetett az albínó lányra egy pillantást. Nem szólította fel és nem is dorgálta meg, amiért nem figyelt. Felesleges lett volna, tudta jól, mi aggasztja ennyire az ifjú fegyvert. Akkor se tudott volna a tanórára figyelni, ha akart volna.

Mégis, mikor kicsengettek, Stein megkönnyebbülten szívott bele a cigarettájába. Az egész osztály szokatlanul nyüzsgött, egy valakit kivéve. A nemrég megismert, de teljesen kiszámítható Slivert. Meg persze Shimát, akit semmi soha nem zaklatott fel.

De Sliver csöndessége meglepte. Nem volt szomorú a lelke, sokkal inkább zavart és elgondolkodó. Tekintete üresen meredt a semmibe, nem csak mélázott, komolyan törte a fejét valamin.

A tanáron kívül csak négyen maradtak a teremben, mindenki más özönlött ebédelni. Sliver mintha nem is érzékelte a világot, úgy könyökölt a padon. Shima egy papírra firkált, a zene a fülében dübörgött, mint mindig, egyáltalán nem érdekelte, hogy az órának véget ért. Seele még mindig nyomorultul nézett ki, ahogy a padján feküdt, a negyedik ember pedig Esteban volt.

Stein azon gondolkodott, miközben a cigarettáját szívta, hogy vajon mi a fene ütött ma mindenkibe. A szoknyapecér Esteban mindig elsőnek rohant ebédelni, utána lányok serege. Seele problémája viszonylag érthető volt, de a tanár szerint azért túlzásba vitte ezt az aggódást. Sliver meg olyan volt, mintha a lelke kifordult volna tartópilléreiből. Csak Shima volt ugyanolyan. Na, jó, kívülről. A lelke valamivel vidámabbnak tűnt. Ki tudja, miért...

Stein mindenképpen beszélni akart Sliverrel, mert nem ismerte még olyan jól a lányt, és tudni akarta, mi a baja, de ott volt még Seele is, legjobb barátja unokája, és két közel legjobb tanítványa gyermeke. Tépelődött, hogy melyiküket faggassa ki előbb, de ez a problémája pillanatokon belül megoldódott.

Esteban felállt, és átsétált az albínóhoz. Halkan mondott neki valamit, mire a lány vadul bólogatott és mosolyogva indult meg a fiú után. Köszöntek, majd elhagyták a termet. Stein kissé zavartan bámult a két lélek után, aztán megvonta a vállát.

- Sliver, lenne egy perced? – szólt fel a padsor tetejére. A vörös üstök meglibbent, ahogy a zöld szempár a tanárra meredt. Kissé bizonytalan, de a szokásoshoz hasonlóan sugárzó mosoly terült el a lány arcán.

- Persze!

Néhány pillanat múlva már lent állt a tanári asztal előtt.

- Gyere. – állt fel a tanár, miután egy pillantást vetett Shimára. A kölyök okos, bizonyára kikapcsolta a zenét. Ravasz gyerek. Sose figyel órán, de minden tesztje tökéletesre sikeredik, habár nem valószínű, hogy tanul. Sose jár a könyvtárba.

Sliver mosollyal az arcán követte, kezében néhány füzettel és egy kicsi tolltartóval.

Shima maradt egyedül a teremben. Kezében ceruza volt, ökle alsó oldala szürkén fénylett a rákenődött grafittól. Keze alatt egy fekete, bőrkötéses füzet hevert, amiben a rajzai sereglettek. Most éppen egy lányt rajzolt. Tegnap kezdte el, ma pedig folytatta. Az alap skicc már előző nap elkészült így csak az apróságokat kellett kiegészíteni, meg az árnyékokat. A kép Slivert ábrázolta, aki tenyerébe támasztotta arcát és energikusan bámult a tábla felé, kezében a tollat tartotta, amivel kopogott az asztallapon, de ebből a rajzon csak egy mozdulat látszott.

Nem is tudta, hogy miért kezdte el lerajzolni a furcsa jövevényt. Izgágasága kicsit sem imponált neki. Idegesítő volt és hangos, ráadásul az a fajta, aki semmit nem tud az élet nehézségéről. Bizonyára elkényeztették, vagy valami. De a gitárjátéka gyönyörű volt, azt meg kell hagyni. És játék közben nyugodtabbnak tűnt.

Stein a balkon mellvédjének támaszkodva cigarettázott, míg Sliver a mellvéden ült. Nem zavarta a füstszag, sem a lábai alatt elterülő mélység.

- Miről akart beszélni, Stein professzor? – pislogott zöld szemeivel mosolyogva a lány. A férfi két ujja közé fogta a cigarettáját, majd kifújta a füstöt.

- Ma nagyon más voltál, mint tegnap. Történt valami szokatlan? – kérdezte lassan. Szemüvegére rávetült a fény és a lencsék izzása eltakarta a tekintetét.

Sliver elgondolkodva nézte a kéklő égen röhögő Napot.

- Csak volt egy furcsa rémálmom, ennyi az egész. – mondta, és nem is igazán hazudott. Volt valami álma, de nem emlékezett rá, mi volt az, már akkor sem, mikor felébredt belőle. Csak az érzés élt benne erősen, mintha csak most történt volna.

- Milyen rémálom? – villant elő a sápadt zöld tekintet a szemüveg mögül.

- Nem emlékszem rá. Csak arra, hogy féltem. – Sliver az egészet úgy mesélte, mintha semmiség lenne. Nem rémítették meg az előző éjszaka történtek, csupán egy újabb átugrandó akadályt jelentettek számára.

- Értem... - dünnyögte Stein. – Ennyi lenne csak. – egyenesedett ki. – Szaladj ebédelni, nem akarlak feltartani.

- Oké! – pattant le a mellvédről Sliver. Stein elgondolkodva figyelte Parashu junior festett vörös üstökét, ahogy beszáguldott az épületbe.

Úgy tűnt, túltette magát a nagy gondolkodnivalón, talán jót tett neki ez a kis beszélgetés, ha nem is volt valami hosszú.

Sliver azonban nem volt éhes. A zeneszobába ment. Végigrohant a folyosókon, szembe az árral, mert minden diák az ebédlőbe igyekezett. Futott, mint aki meg van veszve. És néhány perccel később már a nyitott ablaknál ült, kezében a gitárral.

- I remember tears streaming down your face When I said, "I'll never let you go." When all those shadows almost killed your light...

Otthon volt egy kicsi, régi tévéjük, de már színes volt. Kazettalejátszó is volt mellé. És vasárnaponként összebújtak a mamával a foszladozó, göröngyös, de még puha kanapén és filmet néztek. Mindig ugyanazokat, de mindet szerették. Néha, ha a mama többet kapott kivételesen, a közeli videotékában kivett egy CD-t. Az apja régi CD-lejátszója még megvolt. Sok filmzenét és betétdalt meg is tanult.

Belemerült a zenébe. Fülig. Akár egy tengerbe. Ilyenkor érezni vélte tulajdon lélekhullámait. És a zene kifolyt a nyitott ablakokon, le az edzőpályára.

- Don't you dare look out your window, darling. Everything's on fire The war outside our door keeps raging on Hold onto this lullaby Even when the music's gone... gone.

Egészen finoman énekelt. Minden dal más volt, mindet más bánásmód illette meg. Van, amit vadul, magabiztos hangokkal kell illetni, de ezt például lágy dallamokkal illik megkoronázni. Mint egy gyenge, fiatal hercegnőt.

Félévente egyszer a mama meghallgatta a játékát, mikor meglátogatta a gitártanárját. Mindig mosolygott. Sliver szerette azt hinni, hogy néhány percre elfeledtetheti a mamájával az összes problémáját a zenéjével. Csodálatos érzés volt látni az ellágyult, kissé büszke arcot.

- Just close your eyes, you'll be alright. Come morning light, you and I'll be safe and sound...

Néhány lágy hanggal fejezte be a dalt.