Run - Suga ff

Másnap

Szaladtam a zuhogó esőben, nem érdekelt merre, csak el innen. Minél meszebb - ez volt az tervem. Ha tehettem volna, kiszaladtam volna a világból. Felmászom egy hídra, majd levetem magam onnan. Ennél az érzésnél még az is jobb. Szorított a szívem. Levegő után kapkodtam. Értelmetlen az élet számomra. Már egy órája kóvályogtam a vizes utcákon. Kábult voltam, mint akit fejbevertek egy darab vassal. Kikészít. Meg tudnék őrülni. Ez az érzés a halálba kerget. Befordultam egy sikátorba, ahol megpróbáltam lenyugodni. Felborogattam a kukákat, megrugdostam a falat. Kicsit jobban éreztem magam. Elfáradtam, szinte napok óta nem alszom. Leültem a földre, hátam a falnak döntöttem és behunytam szemem.

Róla álmodtam. Ahogy fut előttem. Felszaladtunk egy hídra, s hirtelen elkezdtem zuhanni a végtelenségbe. Hiába nyújtottam kezem, nem tudtam elérni. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy egyre messzebb kerülök tőle, s gyönyörű igéző szemeitől.

Hirtelen felébredtem. Nem emlékszem, hogy elfeküdtem volna a földön. Most mégis vízszintes helyzetben voltam. Melegséget éreztem, és valami puha volt a fejem alatt. Mintha valaki ölében feküdnék. Kicsit félve kinyitottam szemeim, és egy nagyon ismerős szempárral találtam szembe magam.

Legjobb és egyetlen barátom volt az, Namjoon. Fogalmam nincs hogy került ide. Nem tudhatta senki, hogy hol vagyok.

- Jó reggelt! - köszönt nekem egy nagy mosoly kíséretében. Nekem csak ne mosolyogjon. Mit csinál itt? Egyáltalán mióta van itt?! Honnan tudta hol vagyok?

- Mit csinálsz itt? - pattantam ki öléből. - Egyáltalán honnan tudtad hol vagyok?

- Megérzés. Na de most én kérdezek. Te mit csinálsz itt? Miért fekszel egy nedves sikátorban? Mit akartál csinálni?

- Kiszaladni a világból. Leugrom egy hídról vagy bánom is én. - ugrottam fel a földről, s beszédem közben hadonásztam kezeimmel, hogy minél jobban megértessem vele - Nem érdekel. Már semmi sem érdekel. Az se, ha meghalok.

- Hé, hé, hé... Suga. Mi történt? Te nem ilyen vagy.

- Semmi nem történt, csak már nincs értelme az életemnek. Egyszerűen nem érdekel. Szarok rá! - rúgtam fel egy kukát dühömben.

- Suga, kérlek! Nyugodj le! - fogott le.

- Ne érj hozzám! - söpörtem le kezeit vállamról, s a falnak löktem.

- Yoongi! Térj már észhez!

- Hagyj békén! - húztam be neki egyet.

- Jól van. Ha így játszunk - majd gyomron rúgott. Nekem se kellett több, újra nekilöktem a falnak és ütöttem ahol értem. Nem érdekelt, hogy a legjobb barátom. Már semmi sem érdekelt. Csak egy valaki volt aki miatt értelme volt mindennap felkelni. De ennek már vége. Mindennek vége. Összeomlott mindaz, amit oly nagy gonddal építettem fel.

Egy valamit felejtettem el. Ő sokkal erősebb nálam. Felkapott, s a földre fektetett. Ráült derekamra és lefogta kezeim, hogy ne tudjak mozogni.

- Suga, én nem akarlak bántani. Kérlek, higgadj le és mondd el mi a baj.

- Már mondtam.

- Nem hiszem el. Nagyon jól ismerlek. Jobb okot kell kitalálnod, hogy elhigyjem. - még mindig nem engedett el. - Mostmár jól vagy?

Bólintottam.

- Gyere - húzott fel. - Üljünk be egy kávézóba.

Találtunk egy eldugott, otthonos kis kávézót. Kedvenceim az ilyen helyek. Alig vannak, nyugodt. Tökéletes a szövegíráshoz. Mindig rímek vannak a fejemben. Ha valami igazán jó jut eszembe, lejegyzem.

Rendeltünk két forrócsokit. Miután megkaptuk, Namjoon felém fordult.

- Na, mesélj.

Válasz helyett elkezdtem lejegyezni gondolataimat egy darab szalvétára. Nem érzékeltem ilyenkor az időt, így nem tudom mennyi telt el amíg kész lettem. Namjoon csak csendben figyelt. Ő az egyetlen, aki tudja, hogy szövegeket írok. Mindig kikérem véleményét. Mikor letettem tollam, a szalvéta felé nyúlt, de megállt a keze és rámnézett. Bólintottam, hogy elveheti. Elkezdte olvasni. Kortyolgattam forrócsokim míg olvasta.

Mikor végzett, csak bámult rám. Nem tudtam semmit sem kivenni a nézéséből.

- Suga..... - akadt el a hangja. - Én...

Megráztam fejem, jelezve ezzel, hogy ne aggódjon értem.

- Nem is mondtad, hogy szerelmes vagy.

Bólintottam. Igen, egy lány az okozója mindennek. Soha nem voltam ennyire szerelmes.

- De inkább nem beszélnék erről.

- Értem, semmi gond.

- Szeretlek, úgyhogy kérlek ne tégy ilyeneket. Üres lenne az életem Nélküled. - ölelt meg.

Még egy órát maradtunk a kávézóban és mindenfélről beszélgettünk. Hazakísért, gondol meg akart bizonyosodni arról, hogy miután elválnak útjaink tényleg hazamenjek.

- Szeretlek! Ne csinálj hülyeséget!- ölelt meg. Gondolom még mindig sokkhatás alatt lehetett. Nem szokott ölelgetni és mondogatni, hogy szeret.

Miután elment, felmentem a szobámba, a fülesem max hangerőre álítottam, és kizárva a külvilágot elkezdtem írni. Egyiket a másik után. Már egy halom lap volt az ágyam végén, de még mindig nem adtam ki magamból mindent.