Run - Suga ff

Este

- .... és ez a lány... Szóval bevallottam neki hosszas mérlegelés után mit érzek iránta. Erre a képembe röhögött. Aztán elkezdett kiabálni és mindenkinek elmondta, hogy szerelmes vagyok belé, és most vallottam be neki. Elhordott mindennek. Mocsoknak, utolsó senkinek, hogy soha nem kaphatom meg mert egy lúzer vagyok. Megszégyenített az egész iskola előtt. A földbe tiporta a büszkeségem. Pedig kérdezem én: Mi rosszat tettem?! Baj az, hogy érzelmeket táplálok iránta?! Hogy mindennél többet jelentett nekem egészen eddig? Hogy vannak érzéseim mint ahogyan általában az embereknek?

Namjoon megfogta a vállam. Próbált csitítani, mert látta mennyire szétvet a düh.

- Haragszom rá... de közben szeretem. Egyre jobban.

- Tudom. De most menjünk haza. Aludj egyet - állt föl barátom, és rám várt. Bólintottam egyet, majd én is követtem.

Mikor már jó ideje mentünk és Namjoon nem tágított mellőlem, rájöttem, a menjünk haza dolog, az tényleg azt jelenti, hogy menjünk, azaz mi, együtt.

- Nálam akarsz aludni? - kérdeztem, mikor becsuktam magunk mögött a bejárati ajtót és lepakoltam a cuccaimat a pultra.

- Aha, csak nem gondolod, hogy egyedül hagylak? Meg amúgy is. Szeretek itt lenni. Nagyon kényelmes az ágyad, és a TV-d is király - dobta le magát a kanapéra, cipőstül. Nagyon jól tudja, hogy allergiás vagyok arra, ha valaki cipőben járkál a lakásomban.

- Namjoon. A cipőd - szóltam erélyesen barátomra, amivel tudatára adtam, miszerint ezen szabály alól ő sem képez kivételt.

Egy unott sóhaj keretében ledobta lábbelieit, és folytatta eddigi tevékenységét, bámulta az idióta műsorokat a TV-ben.

- Te soha nem változol - mondtam ki hangosan gondolataimat.

- Kajás vagyok~ - tájékoztatott vendégem igen illedelmes formában arról, hogy bekapna pár falatot.

- Mit kérsz?

- Legyen mondjuk... Rántott sajt, sült krumpli meg taco. Ja és egy kis ananászos tejberizst is kérek.

Azt le kell szögeznem, hogy elég fura ízlése van, és erős nyomra.

- Ez nem étterem, tudod, hogy csak rántottát és melegszendvicset tudok csinálni - nevettem. - Mit szólsz hozzá, ha rendelünk inkább pizzát?

- Extra nagyot, vastag tésztásat, sok-sok csiliszósszal, paprikával, sajttal és sonkával. Ja meg hawaiit is - adta le a rendelést.

- Oké - sóhajtottam, és elkezdtem tárcsázni az egyik pizzázót. Sokba fog ez nekem kerülni...

Szegény srác elég fura fejet vághatott, a telefon másik végén is éreztem a döbbenetét, mikor leadtam a rendelést.

Körübelül negyven percen belül ki is hozták a még gőzölgő, frissen sült pizzát. Kifizettem, majd bedobtam magam barátom mellé, és elkezdtük tömni magunkba az ételt. Én inkább a hawaii mellett döntöttem, ugyanis szerintem enyhe kifejezés lenne, ha azt mondanám a másiktól rosszul lennék. Namjoon viszont annál inkább jóízűen ette a saját ízlésének megfelelő, számára tökéletes pizzát.

Miután megettük, sokkal jobb kedvem lett. Kerestem pizsamát a vendégnek, engedtem neki fürdővizet is, tisztára mint egy szállodában. Egy szava se lehet. Etetem, fürösztöm, majdhogynem eltartom.

Befeküdtem az ágyamba. Már az álmok világának határait súroltam, mikor egy majd' nyolcvan kiló rámesett, szinte csodával határos módon nem összetörve csontjaimat.

- Bolond vagy? Már majdnem aludtam - morgolódtam.

- Jajj, ne csináld már. Még csak tizenegy óra van. Ilyen korán még nem lehet szunyálni. Annyi mindent lehet még csinálni. Például dumálhatunk. Én kérdezlek, te válaszolsz. Oké?