Vaksötétben (SZÜNETEL)

Prológus

"Nem vagy egyedül, mert valaki odakint jelzőfényeket küld."

Már megint eltévedtem. Fogalmam sincs hogyan, de egy idő után már nem számoltam a lépéseim.

"Negyvenöt előre, húsz balra,jobbra át, tizenkettő át a zebrán, balra 10, jobbra........"

A gondolataim elvonták a figyelmem arról, hogy odafigyeljek, ezért este, teljesen elveszve próbáltam a szagokból rájönni, hogy merre vagyok. Botot soha nem használtam, csak gátolt a sétálásban, viszont most sokkal nagyobb biztonságban érezném magam, hogy ha lenne nálam egy. Legalább le tudnék ütni vele valakit. A fal mentén haladva kerestem a megfelelő utat, de a szagok kifejezetten ismeretlenek voltak. Hallottam, hogy mögöttem valaki kinyitotta az ajtót, és kellemes hangjától megnyugodva mentem oda hozzá.
-Szép estét- hajoltam meg nagyjából előtte- Meg tudná esetleg mondani, hogy jutok el a főtérre?- kérdeztem a lehető legnormálisabban, és próbáltam a szuszogások irányába nézni.
Remélem viselkedésemből nem szűrte le, hogy látássérült vagyok, mert akkor valószínűleg lőttek nekem. Egy életre.  A srác aprót köhögött, majd megszólalt.
-Minek a napszemüveg?- hangja mennydörgésként hatott a kietlen utcában, pedig nem volt benne semmi ellenszenves.
-Tudja, csak kötőhártya gyulladásom van. Elég csúnya.- mentettem a menthetőt. Remélem legalább így nem jön közelebb hozzám.
-Egyenesen, majd balra, aztán a második lehetőségnél jobbra.
-Nagyon szépen köszönöm! Legyen további szép estéje! Viszont látásra! - ahányszor ezt a köszönést használom, keserű íz keletkezik a számban.
-Remélem még látjuk egymást, napszemcsis lány! - kurjantott utánam, majd egy ajtócsapódás jelezte, hogy egyedül vagyok az utcán. Ismét.

------------------

:/ ?