Vaksötétben (SZÜNETEL)

6.rész

"Attól még, hogy nem látsz, egyáltalán nem biztos, hogy nem érzel."

Hajnali öt óra van, én meg az ágyamon ülve gondolkodok már egy ideje.
Miután elment a fiú, eszembe jutott, hogy a gyógyszerek ki vannak pakolva a komódomra.

Lehet ezért kérdezte, hogy beteg vagyok?

És azóta nem tudok elaludni, egyszerűen képtelen vagyok.
A folyosón megnyikordult a parketta, ezért a lámpát feloltva figyeltem az ajtót.
Az emlékek megrohamoztak, és csak arra tudtam gondolni , hogy egy betörő.
Hogy az a betörő.
Megint hirtelen vettem a levegőt, és amikor az ajtóm kilincse lenyomódott- mert hallottam- azt hittem szívrohamot kapok.
Az ajtón egy fej kukucskált be, majd mikor észrevette, hogy ébren vagyok, beljebb jött.
-Szia, Noona, csak azért néztem be, mert hallottam, hogy sóhajtozol... minden rendben van, Noona? Miért veszed ilyen gyorsan a levegőt? - ijedten állt előttem és fogalma sem volt, hogy mit kell tennie.
A pohár vízért nyúltam, ami a komódomon volt - a gyógyszerek helyén- de annyira remegett a kezem, hogy sikerült levernem, így összetörve pattant szét a földön.

Mint az idegeim.

-Noona- kiabált kétségbeesetten Jungkook. Gyorsan letérdeltem a földre és elkezdtem lassan felszedegetni a szilánkokat. Még mindig hiperventilláltam, de reméltem evvel elmulasztom- Noona, ne szedegesd azokat, megvágod magad- mellém térdelve arrébb tolt, majd a földön ülve próbált lenyugtatni.

Kellene a gyógyszerem.

-Noona ez így nem mehet tovább, hívok segítséget. - sopánkodott a fiú. Illatát nem éreztem- bár gondolom ez a rohamtól van. Remegő kezekkel nyúltam a zsebembe, de rá kellett jönnöm, hogy még öt órája kivettem, és a fiókba tettem a többi közé.

Átkozott.

A fiú elrohant, én meg az ágynak támasztva ültem tehetetlenül, kapkopdva az oxigén után.
Hirtelen egy hatalmas fekete folt jelent meg, majd még több. Nem tudom, hogy ez most az ájulásra riaszt, vagy csak a rohamom tünete.

Lehet mindkettő.

A fiú visszatért kettő másikkal, majd körém gyűlve kezdtek el nézegetni. Nem tudom, hogy mennyire lehettem szép látvány, de a helyzet cseppet sem volt kellemes. Frusztráló volt.
Elindultam a komódom felé - négykézláb - de valaki visszatartott.
-Cica, hova mész? - bukkant fel egy szőke hajpaca a látómezőmbe- már ha nekem egyáltalán van olyanom.  Idegesen kirángattam magam, majd újra elindultam. Gyorsan kinyitottam a fiókot, majd kikerestem a recés fedelű gyógyszeres dobozt. Megpróbáltam feltűnésmentesen csinálni. Gyorsan kivettem kettő tablettát, majd bevéve gyorsan becsuktam a gyógyszert.
-Yeungi, én nem akarok beleszólni, de vérzel...- mondta mögülem valamelyik.
Lenéztem a térdeimre, majd a kezemre. Csupa üvegszilánk. Valaki ciccegett mögöttem, majd hátrarántva elfektetett a földön.

Fő a kényelem.

-Szerinted mi az Istenért húztalak vissza az előbb? Mert kibaszottul üvegszilánkos minden. - olyan halkan és nyugodtan beszélt, hogy még a hideg is kirázott. Szerencsére a légzésem kezdett normalizálódni, bár a kezem még mindig remegett.
Egyszerre minden szagot éreztem. Éreztem a szegfűt, a mentát és a gyömbért, valamint éreztem a vérem szagát.

Fém szag.

-Noona, mostmár jobban vagy?
-Nagyjából.
-Mi volt ez az előbb?
-Azt hittem, hogy egy betörő van itt. - sóhajtottam egy nagyot, majd felültem. Megvizsgáltam a sebeim. Nem olyan vészes, csak épphogy karcolt az összes.
-Gyorsan le kell fertőtleníteni, nehogy elfertőződjön- szólt a Menta, majd a szekrényhez lépett és levett a tetejéről egy kis dobozt - az összes szobában van - megvonta a vállát, majd lerakta mellém az elsősegélydobozt.

-Ez kicsit fájni fog - mondta a Gyömbér, amikor elkezdte kiszedni a szilánkokat. Az első kihúzása végigégette a bőröm és egy halk szisszenéssel adtam tudtára nemtetszésem. Fájdalmas grimaszba torzult az arcom. A szegfű illatú nyugtatni próbált, míg Seokjin fertőtlenítette a megtisztított sebeket.
-Készen is vagyunk - mondta Nam, majd a bekötözött végtagjaimra nézett.
Kissé eltorzult arccal néztem rájuk.
-Köszönöm srácok, mindent köszönök. - a látásom még mindig foltos volt, de azért nem adtam fel. A szilánkok felé fordultam, hogy gyorsan felszedegessem őket, amikor megállítottak, a mai napon már sokadjára.
Idegesen ciccegtem egy nagyot, majd a lefogóm felé néztem.
-Mi az már?
-Megint megsérted magad, majd mi megcsináljuk, menj arrébb.- lökdösött el a szőke, majd a társaival együtt elkezdték szedegetni a szilánkokat.
-De ez az én feladatom, ezért vagyok itt. - csattantam fel.
-Attól még, hogy ezért vagy itt, nem kell veszélybe sodornod magad.
-Huuu, nagy veszély- forgattam meg a szemeim. A szőke hátrafordult, de olyan hirtelen, hogy hátraestem.
-Lehet neked ez semmiség, Cica, de azért gondolj bele pár perce mennyire védtelen voltál.- köpte a szavakat - szerintem feküdj vissza csicsikálni. Úgyis rend van itthon, kaja van a hűtőben. Nincs szükségünk rád. Csak maradj a szobádban és ne kerülj bajba. Csak ma ne.- miután befejezte a szent beszédet, felállt, majd kiment a szobából. Menta mellém csúszkált, majd megfogta a vállam és segített felállni.
-Nem úgy gondolta. Csak neki ez kényes téma. - miután ők is elhagyták a szobát, fáradtan dőltem el az ágyon.
Mivel az idegességtől továbbra sem tudtam aludni, ezért lementem a nappaliba. Valaki felsóhajtott előttem, majd megállt.
-Mire kértelek cirka öt perce?
-Emlékszel, hogy nem érdekel? - kikerültem, majd a tisztítószereket becélozva elindultam a konyha felé.

Még öt lépés , majd egy kicsit jobbra és még öt.

A Braille-írás segítségével kiválasztottam az ablaktisztításra alkalmas szereket, majd két kesztyűt magamra rángatva indultam ki a feljáróhoz.
-Hova-hova?
-Megyek ablakot sikálni.
-Ilyen sötétben?- kérdezte kétkedve.
-Nem kell ahhoz látni, hogy tudjak ablakot pucolni.
-Nem vagyok biztos abban, hogy ez biztonságos- kiáltott még utánam.
-Nem tudom, miből gondoljátok, hogy titeket kérdezett is valaki.- kontráztam rá, majd becsaptam a bejárati ajtót. A kis sámlit, meg a vödröt lehelyeztem a földre, majd nekikezdtem a tisztogatásnak. A fiúk kihúzták a nappali függönyét és az ablakhoz állva figyelték minden mozdulatom.
Kicsit nehéz volt lekötött kezekkel és lábakkal dolgozni, de meg kell oldanom. Muszáj.
Kissé megremegett a lábam, ezáltal a sámli kicsúszott a lábam alól és hátsóra huppantam. Halkan felnevettem ügyetlenkedésemen, majd felálltam. Kinyílt a bejárati ajtó és a fiúk jöttek ki rajta.
-Minden rendben?
-Nagyobb rendben nem is lehetne. Nem kell  minden hülyeségemtől megijedni. Senki nem kérte, hogy vigyázzatok rám.- visszahelyeztem a sámlit a helyére, majd ráálltam. A fiúk még mindig ugyanott álltak, ezért odakiabáltam. - ahelyett, hogy ott ácsorogtok, segíthettek is. -ajánlottam fel, mire majdnem mindenki belement.
Csak kókusz és gyömbér vonult vissza a nappaliba.
Ki mások?!

--------
? :/