Vaksötétben (SZÜNETEL)

3.rész

"Tévedtem?"

Elég korán keltem ahhoz, hogy én legyek a legelső a konyhában. És az egyetlen. Gyorsan bevettem a reggeli tablettákat, majd nekiálltam a reggeli elkészítésének. Szerencsére számomra a főzés az egy olyan művelet, amit még vakon is meg tudok oldani.
Amikor már az utolsó simításokat végeztem, lejöttek a fiúk is. Szépen sorban, kómásan battyogtak le a lépcsőn.
-Ezt rendelted? - kérdezte az egyik.
-Nem, magam csináltam- emeltem fel a szemöldököm. Milyen kérdés ez? A magas, sötétebb hajszínű fiú felsikoltott- ami amúgy rendkívül meleges mozdulat volt- majd rájátszva az identitására, odatipegett hozzám, és átkarolt.
-Már most szeretlek- ahogy átkarolt, megéreztem jellegzetes illatát, a Mentát. Mosolyogva kigubancolódtam kezéből, majd az asztalra helyeztem az utolsó tálat.
-Nézzétek, valaki lekoppintotta Jint.- röhögött fel a Szöszke-
Ilyen sem fordult még elő.
Ijedten néztem a Menta felé, és a homályos arcáról megpróbáltam leolvasni, hogy megbántottam-e. Szélesre nyúlt arcából arra következtettem, hogy nem haragszik, ezért elnevettem magam.

Mindenkit csak megbántasz.

Hangzott fejemben anyám mondata.
A nevetésem alábbhagyott , eltorzult az arcom, és sűrűn kértem bocsánatot a.... a semmiért. A fiúk teljesen lefagyva és értetlenül bámultak rám, amiért a földön térdelve könyörgök, Isten se tudja kinek a bocsánatáért. Talán a szüleiméért...
Valaki a kezemnél fogva felrángatott, és kis híján rámkiabált.
-Mi az istenit csinálsz?- dörrent rám az unszimpatikus Kókusz. Ijedten fürkésztem homályos arcát, és azon gondolkodtam, mi a fenéért kiabálta le kis híján a hajam. - Soha ne hunyászkodj meg. Semmilyen körülmények közt. Értve vagyok? - lassan bólintottam, majd miután eleresztett, a fejemet fogva mentem be a konyhába. Kell víz. Hirtelen vettem a levegőt és a szívem ki akart ugrani a helyéről. Annyira ismerős szituáció volt.
-Minden rendben? - lépett mellém a fahéj illatú fiú, akinek rendkívül nyugtató aurája volt. Halványan feléje mosolyogtam, majd egy pillanatra behunytam a szemem.
Ez egy nagyon rossz ötlet volt, mert mikor kinyitottam, nem láttam semmit. Ijedten fordultam meg, és indultam el az étkező felé. Gyorsan lehúztam a fejem tetejéről a napszemüveget, hogy ne lássák ijedt tekintetemet. Nem számoltam le a lakást.
-Hoppá - szólalt meg az a fiú, akibe beleütköztem. Narancs - Tetszik a kemény mellkasom? - az egoista barom. Halványan rámosolyogtam, majd megfogtam a kezét.
-Fel tudnál kísérni a szobámba? Nem érzem jól magam... - biggyesztettem le az ajkaim, mire belémkarolt és szépen felkísért.
-És amúgy mit érzel? Fáj valamid? Miért van rajtad a napszemüveg?
-Hányingerem van, és ööö.... szédülök. A szédülés miatt...így nem érzékelem annyira...  - nagyon szarul hazudok. Hümmögött egyet, majd benyitott a szobámba. Megfordultam az ajtóban, és egy köszönöm után rácsaptam az ajtót. Majdnem meglátta a halom gyógyszereimet. Gyorsan a komódomhoz billegtem, majd kitapogattam a tablettás dobozok közül a recés tetejűt. Gyorsan bevettem kettő anti-depresszánst, majd a szemembe is csepegtettem.

Nyugodj meg! Ez egy jó hely. YeunGi... ők nem olyanok.

Miután sikerült lenyugtatnom magam, és a látásom visszatért arra a szintre, hogy nem csak a feketeség vesz körül, visszabattyogtam a földszintre a takarító eszközökért.
-YeuGi, te nem eszel? - kérdezte valamelyik.
-Nem, hisz én csak bejáró nő vagyok. Majd eszem valamit. - mondtam egyhangúan, és felbotorkáltam az emeletre. -Srácok, mindnyájatok szobájába be lehet menni? Eskü nem lapozok bele semmibe! -kiáltottam le a földszintre.

Mindig csak kiabálsz. Így akarsz hatalmat mutatni?

Már megint anyám hangja... Fülem,farkam behúzva hallgattam meg az egységes választ, majd egy halk "oké" után beléptem az első szobába.
Hatalmas rendetlenség, irdatlan bűz és ételmaradék. Onnan tudom, hogy kaja maradék van ebben a bűzbarlangban, mert épp az imént tapostam bele egy pizzába. Blah.

Nagyjából két óra alatt kiszellőztettem, egy kupacba raktam a ruhákat, beágyaztam, és feltakarítottam a földről. Véletlenül az egyik szobában levertem a vakságom miatt egy vázát, de gyorsan összetakarítottam, és azon fohászkodtam, hogy ne vegye észre a tulajdonosa.
A fiúk közel másfél órája elrohantak valamerre, és közölték, hogy csak késő este érnek haza és valami nagyon finomat szeretnének vacsorázni. Oké. Én meg szeretnék egy talpmasszázst.
Délben egyedül ücsörögtem a hatalmas étkezőasztalnál. Nyelésem, rágásom úgy visszhangzott az egész házban, mintha egy egész kecskecsorda bújt volna el az épületben.
Ebéd után leszámoltam az egész házat.

Az ajtótól a lepcsőig tizenöt lépés, a konyhából a lépcsőig húsz lépés- a tizenötödik lépésnél egy picit jobbrafele kell fordulni, így pontosan eltalálom a lépcsőt.

A lépés számolás után még volt rengeteg időm, ezért elindultam az utcában boltot keresni. Kellenek gyertyák. Rengeteg gyertya.

Már kezdett besötétedni, ezért gyorsan visszaindultam az úton. Csak hát ki, ha nem én vagyok ennyire béna, hogy nem számoltam a lépéseket. Tudatlanságomban megnyomtam a kettes gyorshívót, aki a főnök, aki intézte ezt a melót. Aki tud a problémámról.
-Igen?
-Jó estét, YeunGi vagyok, a hét fiú bejáró nője.
-Á, YeunGi kisasszony, miben segíthetek?
-Az a hatalmas harci helyzet, hogy eltévedtem. Sajnos nem számoltam a lépéseim, és itt ragadtam. A háztól balra jöttem, és csak egyszer fordultam le. Egy büdös helyen vagyok, ahol nem nagyon van kivílágítás. Tehát semmit nem látok... tudna valakit idehívni?
-Kisasszony, maga mindig eltéved? - az úr öblösen felnevetett, majd újra beleszólt- bemértük a telefonját, öt perc és ott lesz egy kocsi.
-Nagyon szépen köszönöm- húzódott mosolyra az ajkam - de Uram...!
-Lenne még valami?
-Igen... - motyogtam a telefonba.
-Na, ki vele - hangjából hallottam, hogy nagyon jól szórakozik rajtam.
-Kéne vacsi is.

*****
Szisztok!!!
Eredetileg ezt a részt tovább írtam, csak ez a drága wattpad- hogy rohadna ki- leállt. Leállt. Kis mocsok. Elveszett egy negyed sztori a végéről.
Tehát ez ilyen kis szösszenet, egy harapás, egy esőcsepp... értitek.
Remélem van akinek tetszett, és vote-oltok rá, meg hozzászóltok, meg miegymás.
Písz end láv
Csóközön.

// a helyesírási hibákért ezer bocsánat\\