I want you bad [Vkook magyar fanfiction]

1.fejezet

Sziasztoook!:)

Megérkezett az első fejezet is végre valahára. Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem, de elég hosszú hetem volt, és valahogy sose jutottam el odáig, hogy befejezzem a részt:( Mivel ezen a héten szünetem van, ezért próbálom hozni a második fejezetet is:) Remélem tetszeni fog, és köszönöm a voteokat, továbbá a kommenteket is:)

Jó olvasást~

EAF❤️

***

Nem mertem felnézni. Folyamatosan az anya által elém készített salátát figyeltem, és turkáltam zavaromban. Egyszer próbáltam felpillantani, akkor is összeakadt a tekintetem vele. Nem nagyon törődött azzal, hogy társaságban vagyunk. Szüntelenül bámult, eközben én imádkoztam, hogy el ne járjon a szája. Ha elmondja, hogy, igen: Playboy magazin olvasgattam, végigmértem, majd meg is pofoztam, akkor annak csúnya következményei lesznek. Főleg úgy, hogy anya oda meg vissza van érte, az apja pedig itt ül mellettem. Mert persze, egyből mellé kellett ültetni a rövid sokkhatás után, amit az esküvő bejelentésével okoztak.

- Tae,kicsim, miért nem szólsz semmit? Baj van?- felkaptam a fejemet anya hangjára, majd észrevettem, hogy már nem csak Jungkook, de ők is néznek.

- Semmi bajom, anya. Zavarban vagyok. - hazudtam erőltetett mosollyal az arcomon. Valójában pedig azon agyaltam hogyan vágjam ki magamat, ha eljár a kis görcs szája.

Jungkook, mintha a gondolataimban olvasott volna, úgy mosolyodott el önelégülten. A szemétláda..

- Nem kell zavarban lenned, Taehyung. Egy család vagyunk. - veregetett hátba az apja, engem pedig elfogott a hányinger. Teljesen szürreális, hogy tulajdonképpen most ismertem meg, de már a családjának tekint. Túl sok volt ez így mára. Komolyan beszélnem kell Jiminnel! Talán ő elődrukkol valami jó ötlettel. Velem ilyenek sose történnek,-ennyire sokkoló dolgok,- nem tudom mit kéne tennem vagy ,hogy kéne reagálnom.

A tányérom mellé tettem a villámat, majd eltoltam magamtól az összeturkált ételt, és felálltam. Nem bírtam ebben az undorítóan családias hangulatban. Bármennyire is bunkón hangzik.

- Ne haragudjatok, de felmegyek a szobámba. Eléggé hosszú napom volt. Elfáradtam. Örülök, hogy megismerhettem Dongyul, és téged is...Jungkook. Gratulálok a lánykéréshez! - mondtam, a kezeimre pislantva. Nem szerettem volna anya megbántódott vagy érthetetlen tekintetével találkozni. Úgy éreztem nem tudnék neki semmit se válaszolni. Tényleg ennyire nem bírom ezt az új állapotot?

-Tegezz csak, Taehyung.- mosolygott Dongyul, de csak rosszabbul éreztem magamat, és a bűntudat is mardosni kezdett. - Jungkook-kal pedig remélem jól kijöttök majd. Régóta szerette volna megismerni az új hyungját.

Felvont szemöldökkel néztem a fiatalabbra, aki szüntelen nézett, azonban a tekintetében semmi jót nem láttam, csak és kizárólag a bosszút. Ki kell mihamarabb találnom, hogy mivel álljak elő, ha eltalálják a hajómat, ergo beszélni kezd. Szemmel próbáltam neki üzenni, hogyha megmer szólalni, akkor biztos kicsinálom, de nem törődött vele, sőt inkább elkapta a pillantását, és az apjára mosolygott. Ekkora kétszínű dögöt! Még, hogy ő várta a találkozást?! Egy fenét.

Röviden meghajoltam, és kiléptem a konyhaajtón. Amint a lépcsőhöz értem még elkaptam anya utolsó mondatát, mely halkan szűrődött ki a nemrég elhagyott helyiségből.

- Csak félénk. Mióta Minjun elhagyott bennünket, eléggé magának való lett.

Mélyen felsóhajtottam, és folytattam az utamat a szobámba. Nem igazságos, hogy anya mindent apa lelépésére fog. Nem is vagyok magamba forduló, csak nem szeretem az idegenek társaságát. Főleg nem úgy, ha egy bizonyoshoz még kötődnek rossz élményeim is.