Liam:
"Elveszítjük" kiáltott egy hang. A szemhéjaim nehezek voltak, túl nehezek. Nem értettem. Tökéletesen jól voltam, most pedig haldoklom. Fáradt vagyok és a testem fel akarja adni. Elengedtem magam, hagyva lecsukódni a szemhéjaim, miközben a szívdobogásom egyre lassult. Már ébren voltam, amikor két fémdarab volt a mellkasomon, sokkolva az egész létemet. A testem felemelkedett az asztalról, majd vissza. Minden hang olyan távolinak tűnt és alig hallottam a hangos szívdobogásomtól.
...bíp...bíp...bíp...
Minden lehiggadt, és megkönnyebbült sóhajokat hallottam. A lankadt szemhéjaim nyitva voltak és egy fény végigvilágított az arcomon. Pislogtam, hogy megszabaduljak tőle. Az orvos felkuncogott és nem tudtam visszatartani a fáradt mosolyt amit ez kiváltott belőlem.
"Szép hangja van." Dörmögtem. Megint nevetett.
"Köszönöm, Payne úr, ki tudja nyitni egyedül a szemeit?" Kérdezte kíváncsian. Vállat vontam, hagyva durván leesni a vállaimat, nem volt erőm fenntartani. Tovább nevetett élesen.
"Megpróbálja... az én kedvemért?" Végigsimított az arcomon és a szemeim nyitva maradtak. Visszafordította a fejét és nevetett.
"Köszönöm!" Mosolyogtam rá, majd abbahagytam, amikor rájöttem, hol is vagyok.
Utálom a korházakat.
Tényleg, fura szag van és rengeteg baktérium.
"Mi történt?" Kérdeztem halkan, majdnem suttogva. Időbe telt, mire válaszolt, azt hittem nem hallotta. Újra szóra nyitottam a számat, amikor megszólalt.
"Mióta nem szedi a vese gyógyszereit, Payne úr?'
"Liam" Javítottam ki gyengéden.
"Liam." Mondta kedves mosollyal. "Mióta?" Kérdezte megint. Mély levegőt vettem és a mellkasom remegett.
"Már egy ideje." Válaszoltam. "Elfogyott... és nem értem rá újat venni"
"Szerencséje van, hogy az alsó szomszéd meghallotta, hogy elesett. Akár halott is lehetne." Közölte, mintha nem tudnám.
Kihasználtam az időt ameddig beszélt, hogy jól megfigyelhessem. Arca körül hullámos, barna haja volt. Orr piercingje volt, nem betéve, de látni lehetett a helyét. Nagy szemeinek színe olyan volt, mint egy sötét tó, de a csillogásuk miatt olyan gyönyörűek voltak, hogy örökké nézném. Az ajkai rózsaszínűek voltak. Csak szempillaspirált használt, semmi más sminket, ami mosolyra késztetett.
"Min mosolyog?" Kérdezte, megzavarva gondolataimat.
"Ön szép." Mondtam egyszerűen.
Arca kipirult és én egyre jobban zavarba akartam hozni. Tényleg nagyon szép volt.
"Mi a neve?" Kérdeztem.
"Dr. Reynolds." Válaszolta komoran. Megráztam a fejem, megpróbálva bővebb válaszra bírni.
"A keresztneve?" Kérdeztem. Sóhajtott, a vállai összeroskadtak.
"Keeley." Válaszolta, újból elpirulva. Boldogan mosolyogtam.
"Gyönyörű név gyönyörű lánynak." Azt akartam, hogy megint zavarba jöjjön, de ezúttal csak hátrahajtotta a fejét és nevetett. Mintha nem érdekelné a világ, amit csodáltam, tovább mosolyogva.
"Nem hiszem el, hogy ezt a sort használta!" Mondta, félbeszakítva kuncogással, letörölve könnyeit.
"Miért nevet?" Kérdeztem, elhalgattatva a saját kuncogásomat.
"Ez olyan előkelő volt!" Nevetett megint, most én is bekapcsolódtam, bólintottam egyetértve. Megrezzentem, és észrevette.
"Megyek a fájdalomcsillapítójáért, Liam." Mondta, megsimogatva a vállam.
"Várjon." Mondtam, megfogva a kezét és magamhoz húzva. Felemelte egyik szemöldökét, engem nézve.
"Van kötszere vagy valami... nem tudom." Emeltem fel az ingujjam miközben beszéltem és egy kis zihálás hagyta el a száját.
"Többre lesz szüksége kötszernél" Bicegett el.
"Csak... Kérem." Kérdeztem, irrirálva. Biccentett és eltávolodott a lépéseinek kopogása. Lehunytam a szemeim a párnára hajtva fejem, gondolkodva. Nagyon gyönyörű volt, még a hangos nevetése is. Ez fura lesz de...
Kezdem igazán élvezni a korházakat.
أنت تقرأ
The Day My Heart Stopped (hungarian translation)
أدب الهواةAmikor Liamet cserbenhagyta a veséje, korházba került, de soha nem gondolta volna, hogy élvezni fogja. Keeley Reynolds orvosként dolgozik abban a korházban, ahol Liamet ápolják, és egy döntést kell majd hoznia. Liam vagy munka? Az orvosok és páciens...
