The Day My Heart Stopped (hungarian translation)

{The Demons We Hold} LIAM

LIAM
Visszasétált sírástól piros szemekkel és orral.
"Mi a gond?" kérdeztem.
Letette a dolgokat az asztalomra, én pedig gyorsan átfutottam rajtuk.
Peroxid
Alkohol
Kötszer
Újra találkozott a tekintetünk és mély levegőt vett mielőtt feltűrte az ingujját, megmutatva a saját hegeit. Végigsimítottam az ujjam minden kiemelkedő vonalon a sápadt bőrén.
"Hogy tudja valaki aki ilyen szép és erős bántani magát?" gúnyolódott az ingujját leengedve, miután durván kirántotta a csuklóját a felajánlott fogásomból.
"Kérdezhetném én is ugyanezt" Észrevettem az újra összegyűlt könnyeket a szemében és megfogtam a karját, magam felé fordítva. Nagy kezeimmel hozzáértem a szív alakú arcához, óvatosan letörölve pár kiszabadult könnycseppet. Egy másodperc múlva ellökött magától és nem tudtam visszatartani az arcomon átvillanó fájdalmat.
Leült az ágyamra, távol tőlem, előkészítve a készletét. Peroxidot öntött egy vatta darabra, mielőtt gyengéden a sebeimhez szorította. Felszisszentem amikor megszúrt ő pedig bocsánatkérően rámmosolygott és enyhített a szorításon mielőtt mindegyik vágáson megismételte a folyamatot. Az alkohol következett ami még jobban égetett mint a peroxid.
Elmotyogott egy bocsánatkérést amikor nyöszörögtem és betekerte gézzel a karom, tépőzárral lezárva. Lágyan hozzáért és megfogtam a karját mielőtt felkelt volna. Hosszan megpusziltam az arcát.
"Köszönöm, Keeley."
Nem maradtam le a pirulásáról ami elárasztotta az egész arcát, ahogy elmenekült a szobámból otthagyva a készletét.
Azon az éjszakán Keeleyről álmodtam ahogyan felvágta az elefántcsontszínű bőrét újra és újra, és én kiáltottam rá, hogy hagyja abba, de ő egyre mélyebbre vágta, a vér pedig ömlött le a karjáról, a padlóra. Közelebb léptem hozzá kinyútva a kezem hogy kirázzam a transzból és ő hátralépett. Ezúttal ahogy a penge lecsúszott, ragyogó szemeivel az enyémbe nézett.
"Hagyj egyedül." Szólt rám mogorván.
"Keeley, kérlek." Suttogtam.
"Állj." Mondta elcsukló hangon. "Nem tudsz rendbe hozni, nem tudsz rendbe hozni." A könnycseppek most ömlöttek és eldobta a borotvát. "Nem vagyok jól." Mondta halkan, kiengedve.
Felültem az ágyban, könnyezve. Megnyomtam a hívás gombot.
"Halló?" Egy ápolónő orrhangon válaszolt.
"Öhm, igen. Dr. Reynolds még hívásban van?"
"Sürgős, uram?"
"Hát, nem, de megmondaná Dr. Reynoldsnak, hogy Liamnek szüksége van rá?" Az ápolónő sóhajtott és elkezdett beszélni valakivel.
"Már úton van." Letette a telefont mielőtt megköszönhettem volna.
Valaki kopogott az ajtómon. Keeley belépett
"Liam...nem hívhatsz csak úgy és kérhetsz engem. Bajba keversz." Mondta és azonnal rosszul éreztem magam.
"Sajnálom Keeley."
"Mire volt szükséged?" A hangja szelídebb lett.
"Rémálmom volt...rólad." Suttogtam. Leült.
"Meséld el." Megráztam a fejem.
"Nem tudom." A hangom elcsuklott. Ő csak megölelt. A szemébe néztem, mélyen a lelkébe, látva a sok fájdalmat amit elszenvedett. És mielőtt tudtam volna, mit csinálok, az ajkaim egy szenvedélyes csók csapdájába estek, sós ízt érezve könnyeimtől. Viszonozta a csókot mielőtt ellökött volna magától.
"Nem tudom...Liam..." Mondta elcsukló suttogással.
"Miért? Miért nem tudod?"
"A karrierem. Minden amiért dolgoztam az életben, nem tudom csak úgy eldobni egy srácért aki majd megun és elhagy."
"Ez az oka annak, hogy vágod magad?"
"Annak semmi köze ehhez." Mondta félig kiáltva, idegessebbé válva.
"Sajnálom. Én csak..." Megszakított egy ajtócsapódás.
Ott hagyott a saját szomorúságom és bánatom csapdájában fetrengve, miközben a könnyeim folytak végig az arcomon.