Tudatlanság

1. fejezet

Belenéztem az ablak üvegébe.
Ez volt az egyetlen ablak a szobámban és a kertre nézett. Ez ritka, emiatt nagyon is keresett volt a szobám. Sokan vágytak rá. A törhetetlen üvegben figyeltem a tükörképem.
Egy sápadt, hosszúkás arcú lány, fakó zöld szemekkel nézett vissza rám.
A szeme alatti sötét karikák borongossá tették a tekintetét.
Vékony szája -ami majdnem színtelen volt- erőtlen mosolyra húzódott.
Beletúrt a szögegyenes vörös hajába, ami kócosan állt szanaszét.
Tényleg így nézek ki?
Visszafordultam a szobámhoz.
Hófehér falak, hófehér matrac a földön, hófehér babzsákfotel és egy apró széndarab (még a torkomon se tudna megakadni -ennél nagyobbat sosem kapok)
plusz egy vászon hozzá.
Neoncsövek pislákoltak a plafonon.
Ilyen egy mentális beteg szobája.
Elsétálok az ablaktól, ami azért van, hogy csökkentse a bezártság érzetem és rajzolni kezdek a vászonra. Eredetileg papírt kértem, de azzal megvághattam volna magam, ezért nem kaptam.
Megrajzolom egy hatalmas fa törzsét. Mire a lombkoronához érek megjelenik egy nővér.
-Jó reggelt! -tipikus minden-a-legnagyobb-rendben-szép-napunk-van-mosoly vírít a képén.
-'reggelt! -válaszolom.
-Kész a finom reggeli!
Otthagyom a rajzom és engedelmesen követem a nővért.
Végigvezet a hálószobák végtelen folyosóján az ebédlőbe. Út közben másokhoz is beszól, akik csatlakoznank a menethez.
Az ebédlőben az ételosztó előtt egy pultnál kezdik az emberek a reggelit.
Beállok a betegek hosszan kígyózó sorába. Ezen a helyen már öt ember is soknak számít, nyolc ember egyenlő a tömeggel.
Mikor sorra kerülök lenyelem a kapott pirulákat. Keserűek mint mindig.
Átmegyek a társalgóba és megkeresem a csoportom, hogy elkezdhessem az első foglalkozásom, ami természetesen nem más, mint a csoportos beszélgetés.
-Mindenki itt van? -Jimmy keress minket a szemével. Ő a terepautám. Kedves fickó, aki rossz foglalkozást választott.
-Menjünk a zeneterembe! -tapsikol Jimmy.
A csoporttársaimmal követjük őt, akárcsak egy zombihorda.
A zeneteremben leülök a zongorához. Végigfutattom az ujjaim rajta. Régen szerettem zongorázni -még azelőtt- ,de mostmár képtelen vagyok elképzelni, hogy megteszem.
-Miről beszélgessünk? -mindig felteszi ezt a kérdést. Utána azt javasolja, hogy mindenki dobjon fel egy témát, és majd ezek közül választunk. Ez hülyeség. Sosem ezek közül választunk. Mondjuk nem csoda... általában ezek a témák merülnek fel: sex, szabadulás, gyújtogatás, nem vagyok őrült.
-Ötletek? -vizsgál minket Jimmy.
A saját kis világomba menekülök. Elmerülök a gondolataimban.

Elizabeth Swen vagyok. Egy 17 éves átlagos lány egy kis szokatlansággal. 15 éves koromban elrabolt egy pszichopata és fogva tartott 3 hónapig. Az orvosok szerint ez lelkileg annyira megviselt, hogy az agyamat kicsit megbuherálta a dolog. Értsd: mentálisan nem vagyok százas.
A rabszolgaságból nem emlékszem sokra. A "szakértők" szerint nem tudtam feldolgozni a történteket ezért az agyam elzárta az emlékeket egy biztos helyre, a tudatalattimba. Jó neki. Pff...
Ezek a mélyen eltemetett emlékek szakértők segítségével előhívhatok. Miért kellenek a szakértők? Mert valószínűleg olyan dolgokat tudok meg az emlékeim által, amelyek nem éppen kellemesek és könnyen előfordulhat, hogy dühkitöréseim lesznek, vagy depresszióssá válok, akár PTSD (Poszttraumatikus stressz szindróma) alakul ki nálam.
Apukám még kiskoromban elhagyott, így egész életemben anyámra támaszkodtam, rá számíthattam. Ő az egyetlen családtagom. Ezért is esett annyira rosszul mikor berakott ebbe az elmegyógyintézetben. Nem, elnézést pszichiátriára. Magánpszichiátria. Mi a különbség? Kevesebb beteg, nagyobb odafigyelés és szaftosabb árak.
Persze anya csak jót akar, de...
Á, hagyjuk!
Már egy éve vagyok itt. Kezdem megszokni. Rosszabb hely is van a NAP-nál. Jah, igen! A csúcsszuper, méregdrága magánpszichiátriám neve: NAP.
Hogy minek a rövidítése azt nem tudom. Mikor idekerültem
-enyhén szólva is- ki voltam bukva és minden érdekelt csak ennek a szaros intézet flancos kis neve nem. Az itt dolgozok csak NAP-nak hívják, a betegek meg leszarják vagy nincsenek olyan állapotban, hogy ezen gondolkozzanak...
Valamelyik idióta agytúrkász jópofának tartotta, hogy a csoportok neveit égitestek neve után nevezzék el. És még engem tartanak nem teljesen komplettnek!
Mi vagyunk a Jupiter csapat. Háromszoros hurrá a Jupiter csapatnak! Blööh...!
A legeredményesebb csoport -vagyis ahol a legtöbb javulás tapasztalható- megkapja azt a megtiszteltetést, hogy átnevezik őket Nap csapatnak. Igazi megtiszteltetés...