Soha többet viszont

1. évad/2. epizód

-Biztos, hogy jól vagy?
-100000%
-Mond, a szüleidet merre találom?
-Foggalmamm nincs... Segítsek megkeresni?
-Lehet szorulok segítségre...-vakarta a tarkóját. Elindultunk megkeresni a szüleimet. Nem kellett olyan sokat keresgélni őket, sőt inkább ők találtak meg minket.
-Hát itt nincsenek.-Próbáltam kimenni a szűk ajtón amikor Luke is ki akart menni ezért veszélyesen közelkerültünk egymáshoz. A teste forró volt, szinte már égett. Szeme közelebbről még gyönyörűbb volt. A haja tökéletes volt. Szép selymes és puha volt és csillogott. Ez a srác egyre helyesebb. Vagy csak én látom így? Az ajkunk is majdnem egymáshoz ért. De jó is lett volna. Ebbe a srácba belehabarodtam. Szerelmes voltam. Nagyon szerelmes. Kedves, segítőkész, aranyos, helyes, cuki, vicces... Na jó, nem sorolom tovább mert mire mindet elmondom leéretségezek. Egy szóval: TÖKÉLETES!
-Ömmm... Bocs, nem is tudtam, hogy ilyen...szép..a szemed.
-Te sem...vagy valami rossz...-a francba! Te sem vagy valami rossz? Ez most komoly? Kis lány ennél jobbat nem tudtál volna kitalálni?
-Me...menjünk keressük meg őket mielőtt...a rohadt életbe! A temetés!
-Rohantunk mikor Luke majdnem nekiment apának.
-Elnézést. Pont önöket kerestük. Én Lukas vagyok. Mike egyik osztálytársa az egyetemről. Őszinte részvétem-rázott kezet majd megölelte anyát és apát. És még tisztelettudó is. Hmm, nem is rossz... Kezd kíváncsivá tenni ez a srác. Főleg azzal a medállal a nyakában. Egy torony van rajta. Körölütte pedig számok: 1,9,9,5,0,6,1,9
Vajon mi lehet? Dátum,kód,jelszó?
-Sasha! Jösz?
-Persze.

-fél óra után-

A fejem sajgott. Rettenetesen. Nem tudtam mi történt, csak megint egy fényes lámpa világított a szemembe mint amikor a kórházba kerültem. Anya és apa ott ültek az ágy mellett és tanácskoztak, hogy ez így nem mehet tovább. Az öcsém és Lukas kint álltak az ajtó előtt és egy dokival vitatkoztak. Nem tudtam megszólalni. Mozogni sem tudtam. A szemem nyitva volt és mindent hallottam.
-Anya...-nyöszörögtem-Apa...
-Kincsem! Jól vagy?
-Mi..mi történt?
-Mondtál egy csodálatos beszédet. Amikor le akartál jönni a lépcsőn a mankód talpának a fele a lépcsőn nem volt, és mikor rátámaszkodtál leestél. -Elég csúnyán lezúgtál.-hallottam egy ismerős hangot oldalról. Taylor lépett be az ajtón aki elkezdett röhögni ahogy visszagondolt az eseményre.
-Kösz, nem olyan vicces.-mire belőlem is kitört a nevetés.Lukas és egy doki lépett be az ajtón. Nagyon hasonlítottak.
-Bemutatnám az édesapámat Hunter Dr.-t. Hogy vagy Sasha? Elég szépet estél. Azt hittem kitörted a nyakad.
-Mert így is van.-sóhajtott Lukas apja.-Továbbá egy combcsontod is eltört.
-Mekkor egy balfasz vagyok, ilyen nincs.
-Ez még semmi nem volt. A gerinced sincs a legjobb állapotban. Pár csigolyád megrepedt. Így a kosarat és az úszást sem folytathatod.Nagyon sajnálom.-ezzel megfordult és kiment. Zokogni kezdtem ahogy csak lehetett. Az úszás és a kosár volt az életem. Másba nem tudtam kapaszkodni. Ha dühös voltam este kimentem kosarazni az udvarra. Ha szomorú voltam elmentem úszni, ha boldog voltam a lányokkal vízilabdásztunk (ezer bocs, nem tudom, hogy kell írni :( )
-De...de..ez nem lehet... Ilyen gyomorék nem lehetek. Nincs se kosár se úszás...
-Sajnálom Sasha. Kincsem.. Ezt el kell fogadnod.
-Ez nem lehet igaz...