Nem szólalt meg. Ujjaival a hajamat birizgálta, néha még egy két tincset meg is húzott.
- Nem lehet. Köhint egyet majd eltávolodik tőlem. Felpattanok a vizes aszfaltról. - Annyira haza akartál menni, most meg velem akarsz lenni?
- Igen, veled akarok lenni! Jelentettem ki határozottan.
- Kitől kaptad azt a nyakláncot? Mutatott a nyakamban felakasztott ékszerre.
- Még nagyon picike lehettem, édesanyámtól kaptam. Mosolyodtam el, mikor rá gondolok.
- Akkor miért akarsz velem jönni, ha van családod? Fejét oldalra döntötte, majd közelebb jött hozzám.
- Mert hiányzol, nem akarok rád gondolni, de minden egyes percben te jársz a fejemben.
- Menj haza. Hátat fordított nekem.
- Veled akarok menni! Makacsoltam meg magam.
- Azt mondtad mikor velem voltál, hogy várnak otthon aggódnak érted. - Most már nem?
- Aggódtak értem. - Én csak.... Hátra vetettem a fejem, tekintettemmel az eget kémleltem. A szavak nem jöttek ki a számon, minthogyha egy pillanatra elnémultam volna.
- Te csak?
- Én csak, rohadtul beléd szerettem, bassza meg! Üvöltöttem a szavakat majd hagytam hogy a könnyeim eláztassák az arcomat. - Mindent elkövettem hogy ne te legyél elalvás előtt az utolsó gondolatom, felkelésnél az első gondolatom. - Gyűlölni akartalak, de elérted hogy beléd szeressek. Zokogásom nem hagyott alább, üvölteni tudtam volna.
Lépteit közelebbről hallottam, majd éreztem hogy ujjaival végigsimít arcomon. Kinyitottam a szemeimet majd rá néztem.
- Mi változna meg ha velem lehetnél?
- Az egész életem!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
