I wanna be yours

Lelked tükrében

" Ahogy veled akarok élni, nem akarok úgy mással.

S ahova veled akarok menni, helye nincs ott másnak.
Miként Téged szeretlek, nem akarok úgy mást szeretni.
Ahogy Te szeretsz ne szeress úgy senkit. "

Hajnali négy óra.

Fáradtan nyitottam ki a szemeimet. Nem tudtam miért, de egyszerűen nem tudtam eleget aludni az elmúlt hónapokban. Éjjelente rengetegszer felkeltem. Minden reggel viszonylag korán felkeltem, hajnalok hajnalán.

Kikeltem az ágyamból, már úgysem tudtam volna vissza aludni, így hát inkább kimentem a konyhába. A konyha egybe volt a nappalival, így mikor kisétáltam a szobából, megpillantottam James-et. Békésen szuszogott

Elhaladtam a kanapé mellett de meg is álltam. Visszanéztem az alvó fiúra, majd óvatosan közelebb mentem hozzá. Remegve simítottam meg az arcát.

Nem kelt fel, megnyugodva eresztettem ki a bent tartott levegőt.

Megakartam ölelni, hozzá akartam bújni, de ez képtelenség lett volna hiszen mostanában nem igen engedte meg hogy egyáltalán megöleljem.

Hajthatatlan voltam makacs, és jelen pillanatban az sem érdekelt hogyha felébred. A közelségére volt szükségem, annyira hiányzott olyan távol volt tőlem. A takarót felemeltem majd szorosan hozzá bújtam mellkasába fúrtam az arcomat. James nyűgösen mocorgott majd éreztem hogy a kezét a hátamra simítja. Nem tehettem róla megeredtek a könnyek a szememből majd lehullottak az arcomról egyenesen James mellkasára. Arcát a nyakamba fúrta.

- Na-gyon hi-hiányzol.

- Ne sírj, baba. Olyan megnyugtató volt a hangja.

Figyeltem a szívdobogására, dübörgött a szíve. Ugyan, nem tudtam abbahagyni a sírást, de ez mosolyt csalt az arcomra. Behunytam a szemeimet majd lassacskán elaludtam a karjaiban.

Talán ez hiányzott, erre volt szükségem ahhoz hogy megnyugodjak.

Négy órával később

Ahogy kinyitottam a szemeimet, ránéztem a falra akasztott órára. Nyolc óra. Ilyen sem volt még ebben a pár hónapban hogy ennyit aludtam volna.

James karjai fonódtak körém Viszont a kezeinket össze kulcsolta. Felnéztem rá, ő meg rám.

Nem szólt egy szót sem, viszont egy idő után lehunyta a szemeit.

- Beszéljük meg. nyakába fúrtam az arcom – Kérlek, csak beszéljük meg.

Eltolt magától, majd felkelt a kanapéról.

- Miért nem tudsz a szemembe nézni és elmondani hogy mi a bajod? Kiabáltam, elegem lett, ebből az egészből.

- Ne kiabálj. Nekitámaszkodott a pultnak háttal nekem.

- Ne kiabáljak? Felpattantam a kanapéról, bár ez elsőre nagyon hülye ötletnek tűnt ugyan is megszédültem így rá kellett támaszkodnom a kanapéra. Amint összeszedtem magam, odamentem hozzá majd a vállát megfogva fordítottam magam felé. – Ne legyek kiakadva, mikor alig szólsz hozzám, nem alszol velem... Folytattam volna de a szavamba vágott.

- Most is veled aludtam. Szikrákat szórtak a szemei.

- Mert én melléd feküdtem! – Mert Te kitaláltad hogy Te majd alszol a kanapén! Üvöltöttem a szavakat.

- Ne emeld meg a hangod!

- Mért mit csinálsz, megütsz?

- Nem is tudom ki volt az aki embereket ölt pusztán szórakozásból. Gúnyosan elmosolyodott. – Vagy már nem is emlékszel rá? - Engem is megakartál ölni! – Egyből lefagyott a mosoly az arcáról.

Már nem volt mit megmenteni, nem volt mibe kapaszkodni. Megsemmisülve csuktam be a szemeimet, éreztem hogy megerednek a könnyeim.

- Azért mert sírsz azok az emberek akiket megöltél nem fognak visszajönni. Kinyitottam a szemimet majd megfordulva bementem a hálószobába. Becsuktam magam mögött az ajtót majd kulcsra zártam. Nekidőlve az ajtónak lecsúsztam a földre. Fejemet a parkettára hajtottam majd behunytam a szemeimet.

- Meglátjuk érdekellek e még valamennyire.

Három nappal később

Három napja nem ettem semmit, nem mentem ki a szobából.

James, miután összevesztünk, másnap délben már kopogott az ajtón hogy egyek valamit, amire nekem csak annyi volt a válaszom hogy, nem vagyok éhes.

Ma is bekopogott már ötször, talán többször is hogy nyissam ki az ajtót. Kint már sötét van, a szobát a kinti lámpa fénye világítja be.

Megint csak kopog.

-Lisa, kérlek nyisd már ki az ajtót!

- nem vagyok éhes. Mondtam miután összébb húztam magamat.

Négy nappal később.

- A rohadt életbe Lisa, engedj be! Dörömbölt az ajtón reggel korán James.

- Nem vagyok éhes. Mondtam a már sokszor elhangzott mondatot.

- Lisa, menj az ajtóból!

- Nem. Fáradtan csuktam be a szemeimet.

- Befogom törni az ajtót.

- Tökmindegy mit teszel, úgysem számtok már neked.

- Lisa. Zokogva dől az ajtónak. – Ne tedd ezt kérlek.

Nyolc nappal később.

Az ágyba feküdtem majd magamra húztam a paplant.

Csak egy pillanatra hunyhattam be a szemeimet. Nagy puffanást hallottam. Az ajtó felé pillantottam ahol James állt. Betörte az ajtót. Csak rázta a fejét miközben odajött hozzám majd felkapott és kivitt a szobából.

- Nem vagyok éhes. Zokogva ütöttem a mellkasába .

- A kurva életbe, hagyd ezt abba, most rögtön.

- Tegyél le! Ütögettem továbbra is a mellkasát.

Hajthatatlan volt, pontosan tudtam hogy nem fogja ezt abbahagyni.

Lerakott a székre az asztal elé, majd elém tolt egy tányér levest. Leült mellém, majd rám emelte a tekintetét.

- Miért csinálod ezt? Megfogta a remegő kezemet majd összekulcsolta az ujjainkat.

- Te miért bántasz, miért viselkedsz úgy mintha semmi nem lenne köztünk? 

James csak lehajtja a fejét, majd halkan csak annyit mond. 

- Mert már, tényleg nincs köztünk semmi. 

- Hazudsz, most is csak hazudni tudsz. - De azt tudnod kell, hogy engem becsaphatsz, de magadat nem. Kezemet az arcára simítom.

 Arcán leperegnek a könnyek, fejét oldalra dönti majd bánatosan elmosolyodik. Mondana valamit de hang nem jön ki a száján, így csak rám néz, miközben megszorítja összekulcsolt kezeinket.

Mivel hogy sikerült megbetegednem ezért hoztam egy részt :) 

Vélemények?