Búcsú

A revans kezdetét veszi

Koporsója tetején üldögél megroskadva, halovány bőrét, ahogy szürke, sivár életét is csak a tarka mozaikablakokon bevilágító holdfény színezte ki. Kezében szüntelen az idegen kódexet forgatja. A lapokat furcsa, ismeretlennek tűnő szövegezésű, cirádás, dőlt betűs írás borítja. A sorok olvasása közben rádöbben, hogy a szavak egyre inkább hatnak elfelejtettnek, mint idegennek. Szóval még nem kapta vissza minden emlékét.

Ahogy ujjai a könyv gerincére fognak, egy érezhetően nem oda való vágást tapogatnak ki, mintha tartalmazna egy oda nem való rekeszt. Hosszú körmét a metszésbe illesztve igyekszik felfeszíteni azt. Sikerét egy a földön koppanó fémes hang jelzi. Meglepődve hajol le, majd veszi fel a pecsétgyűrűt, amin sárkányok ölelnek körbe egy fekete gyémántot. Bal gyűrűsujjára felhúzva a szörnyetegek megmozdulnak. Az óramutató járásával ellentétes irányban tesznek pontosan hét kört, majd percekig nem történik semmi. Elkeseredésében visszatér a kódexhez, azonban érdekes változást tapasztal. Már érti, mi van lejegyezve.

Eszébe jut, hogy ez a madarak nyelve, ami a Bábel tornya előtti korból származik, a legősibb nyelv, melyet Isten adott s aztán vett el az emberiségtől büntetésképp. Ezt, a ma már a feledés köde által belepett nyelvet, csak a pokolban s a mennyben használják, ám még ott is ritkán.

Tekintete villámgyorsan cikázik a sorok között, mire végre rátalál a keresett bekezdésre.

- Sárkányvért kell szereznem - mondja, miközben szemeiben őrült tűz lángja gyullad.

Tisztában volt vele, kinek a műve Egyetlen halála. Bár egyikük sem szívleli a másikat, de csak egy démon akad, aki mióta az eszét tudja, keresztbetesz neki. Pechére a gyilkolási stílusa az évezredek alatt egy fikarcnyit sem változott; a lélek elemésztése, örök ellenségének kedvence. Egy mindent eldöntő csata vette kezdetét abban a pillanatban, mikor kezet emelt Egyetlenre.

- Te hívtad ki magad ellen a sorsot, Baal! Most idd a levét! – motyogta maga elé.

Összecsapva a könyvet elindult. Pontosan tudta, hova kell mennie, hiszen egyetlen hely van, ahol a rituálé lehetetlennek tűnő hozzávalóit be tudja szerezni. A halandók számára nem látható boszokánypiacon.

Útja a városba viszi. Beérve, az első utcára fordul, innen nyílik a piacra vezető sikátor. A bazárba érve megcsapja a gyógynövények és a bájitalok elegyének jellegzetes illata. Érzi, ahogy kíváncsi tekintetek össztüze falja őt, belőlük rettegés és hatalomvágy érződik. Egyikőjük félő, remegő hangja szólítja meg. A banyának fekete haja, és ezzel megegyező szemei vannak. Arca feltűnően szép, különös, ismeretlen jelek hegei látszanak rajta. Karcsú testét fekete csipke fedi.

- Hercegem! - szól mélyen meghajolva - Tudom, miért vagy itt. Kérlek, kövess!

Egy félreeső, nem túl bizalomkeltő standhoz vezeti, ami csontokból épült. Látványától kissé megborzong, de nem undor fogja el, sokkal inkább egy kellemesen bizsergető érzés ez. Tekintete vándorlását a nő hangja szakítja meg. Arca komor, bár szemei ravaszul csillognak.

- Sárkányvérre lenne szükséged, jól mondom?

A pokolherceg apró biccenéssel helyesel.

- Én meg tudom adni neked, amire oly nagy szükséged lenne. De ennek ára van. Ám előbb válaszolj egy kérdésemre!

Azazel szemei összeszűkülnek, szinte villámokat szórnak.

- Úgy gondolod, vagy olyan helyzetben, hogy kérdéseket tegyél fel nekem?! – dörren rá a nőre haragosan.

A varázslónő kissé összerezzen a fenyegetésre, de magabiztosságot színlelve válaszol.

- Jelenleg neked van szükséged a segítségemre, hercegem. És csak én tudom megadni neked, amit keresel – válaszol óvatosan játszva a szavakkal.

- Legyen! Mondd a kérdést!

- Mit szeretnél csinálni a vérrel?

- Portált nyitok. Nem szükséges többet tudnod. Mi az ára? – kérdezi gyanakodva.

- A sárkányvérért cserébe a pokol tüzéből kérek, ami az átjárót borítja.

- Rendben, majd értesítelek - feleli unottan a démon - Most pedig, ide vele!

Engedelmesen nyújtja át a fiolát felbőszült kuncsaftjának, mire az vadul kap oda. Dolga végeztével hátat fordít és útnak indul. Lépteit gyorsítja, hajlékába siet, hogy a ceremóniát mihamarább elvégezhesse. A hazafele vezető úton, igyekszik lelkileg felkészülni az elkövetkezőkre. Ismét szembefordul a családjával. Mindig is különc volt, néha fajtáját meghazudtolva cselekedett. Ő volt a fekete bárány, de ez így volt rendjén.

Rejtekébe érve megkezdi a szertartás előkészületeit. A szobaként alkalmazott helyiségbe lépve koporsóját távolítja el legelőbb. Misem egyszerűbb egy démon számára. Fekvő alkalmatosságára összpontosít, mire az a legfélreesőbb sarokba kerül. Középre lépve rajzolni kezd. Keze ösztönösen mozog, akárcsak a nevét írná le. Az óramutató járásával ellentétesen dolgozik. A pentagram vonalaival végezve két koncentrikus kört rajzol. Író eszközét az alsó csúcshoz érinti, de valami akadályozza.

Kétségei támadnak.

Biztos jó ötlet szembefordulni nem csak a démoni seregek fővezérével, de magával a legnagyobbal is? Még visszafordulhatna. Akár vissza is térhetne. Fejét megrázva űzi ki elméjéből a hátráltató gondolatait, és visszatér feladatához. Véghez fogja vinni a tervét, bármibe is kerül.

Héber betűket ír csúcsról csúcsra, amit azt jelenti, hogy a szertartás előkészítésének befejező részéhez érkezett. A munkálatok végeztével a szimbólum centrumába áll, és a sárkányvért a gyémántra csepegteti, mialatt a portált nyitó varázsigét mormolja.

- Aoam sao heride adoa eloko itto taraon.

Végszóra a föld mozogni kezd, megnyílik, majd lassan az átjáró is láthatóvá válik. Perzselő tűz árad belőle, központjából egy szem vehető ki, Lucifer állandóan éber szeme. Előle elrejtőzni lehetetlen, figyelmét soha semmi nem kerüli el.

De épp ezt akarja, a gondolatai központja akar lenni. Akarja, hogy a trónusáról nézze végig a leszámolást. Fantáziálását a kapu őrének megjelenése szakítja meg, a cerberos. A hatalmas, fekete lény figyelmét három irányból élvezheti. Vértől izzó gyűrűjét felmutatva a felvigyázó ugatni kezd. Először a középső fej, majd követi a bal és a jobb. Ezt követően meghajol, térdre ereszkedik, mire gúnyosan rándul arca. Bebocsátást kapott a valódi otthonába, mily megtisztelő.

A bejáróba lépve az oly rég érzett pokol lángjai ölelik körbe, megszabadítva eddigi porhüvelyétől. Végre újra felveheti eredeti alakját. Talán ez volt az egyetlen dolog, amit hiányolt földi életében. Ideiglenes teste kényelmetlen volt számára, átérezte a fűzőt hordó nők kínjait. A tüzes sétányon lefelé haladva erősödött a lángnyelvek ereje. Minden újabb lépcsőfokra érve visszakapja igazi testének egy darabkáját.

Ahogy halad mérhetetlen düh árad szét testében. Már milliónyi módon elképzelte, hogy végez Baallal, és most végre eléri célját.

A folyosón végigérve már igazi valójában tündököl. Ismét pokolhercegnek érzi magát. A bukottak egyik vezérének. A legfőbb zászlóvivőnek. Külseje félelmetes, mégis elegáns. Eddigi hófehér bársony bőrét immár ébenfekete pikkelyszerű lemezek borítják. Derékig érő haja sem fehér már, a sötét minden színében pompázik. Végigsimít szarvain, majd szárnyait kitárva belép az alvilágba.