Végleg

hazafele

Reggel az orvos közölte velem,hogy hazamehetek majd szól ha be kell menjek vizsgálatra. Hazamentem, nem is volt kérdés, hogy ezután, hogyan döntök. Egy táskába összeszedtem a dolgaimat, egy számlát amit "anyáéktól" kaptam és elmentem a vonatállomásra. A számlán levő címre kellett mennem. 15 utazási napomba került, de végre ott voltam. Az ajtó előtt álltam, lélegzet visszafolytva vártam mi fog történni. Izzadt a tenyerem feltem, hogy mi vár rám odabent.
Apám szegényes lakásáról észre lehetett venni, hogy ez egy katonai szállás. Megérdeklődtem, hogy 2 hét múlva Afganisztánba megy egy újabb hadjáratra.
Benyítottam, apám hátat fordítva rideg mély hangon.
-ki vagy?
-Mia.
-Nemtudom ki vagy, menj innen.
-Mia vagyok, jól tudod.
-Nem szabad itt lenned, menj el.
-Apa, beszélnünk kell. Mindent tudok.
-Mindent..?
-Igen és kész vagyok veled menni a hadjaratodra.
- Azt már nem, Mia, mindenki téged keres.
-En így szeretnék bizonyítani...
Apámmal hajnali négyig beszélgettünk. Úgy mindenről.
Igazán. Apa lánya beszélgetés, több év után. Tudtam,hogy jó helyen vagyok. Apám elmesélte, hogy anyám halála után senki nem járt ebben a házban. Apám mindenkit elvesztett, azt hitte végleg. Én nem hagyhattam ezt.
Apám a háborúkba egyetlen állandó dolgot vitt magával. Az első közös családi fotónkat amin mindenki rajta van. Én, Anya, Apa, Alexandra, Judith, Marta és Mike. A kép fakó volt és megsárgult már, de ez a mindent jelentette nekünk. 2 hétig mindennap kiképzésekre jártunk, felszerelést és tapasztalatokat gyűjtöttem. Változtam úgy fizikailag mint szellemileg, szoros copfba fogott hajam és katona ruhám nem hasonlított a régi,bájos Miára.
Felszálltunk a magángépre, de volt még egy nehézség. Megkellett látogatnom a családom.

Félve kopogtattam az ajtón, Marta nyitott nekem ajtót,szembevisított velem "feltámadt,feltámadt".
Belépve Sandra, Judith, Marta, Mike, Adam és Annie néztek rám és apára szemrebbenés nélkül. Alexandra a nyakamba borult, a többiek magyarázatot vártak. Apámmal mindent elmagyaráztunk nekik,  szóról szóra. 10percig 4 ijedt tekintet meredt ránk, majd elsőként Adam közölte, hogy velem tart.
Aput meglepően hamar, jól elfogadták. Adam ellentmondást nem tűrő hangon magához vette apja katona dolgait és mellém állt. Nem tudtam sehogy sem megakadályozni. A lányokat nem tudtam itt hagyni, ők voltak a legfontosabbak számomra.
A kiguruló taxiból integetve láttam, ahogy mindenki sír. Csak ültünk szótlanul.
Könnyek borították az arcomat, vissza néztem és belegondoltam mi van ha soha többé nem térek haza?.