Előfordulhat az emberekkel, hogy egészen 20 éves koráig nem tud a húgáról?
És mit csinál, ha tudomást szerez róla. Persze, hogy vissza akarja szerezni. De nem mindegy milyen áron.
Ma reggel is szokásosan telt. 6:50 – kor keltett a telefonom. Még lustálkodtam 10 percet majd kikeltem az ágyból. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem. Kicsit sminkeltem ( Szempillaspirál, és szájfény), majd lementem és elvettem a kaját a konyhapultról, amit még anya rakott oda ki a zsebpénzemmel együtt, mikor elment. Kimentem a kapun, és szembe találtam magam a barátnőmmel. Kicsit hideg volt reggelente, de azért azt ki lehet bírni, hogy 15 percet sétálj a suliba.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Az iskolába menet végigbeszéltük az utat, vagyis egyáltalán nem unatkoztunk. Beértünk, és felmentünk a terembe. Látni lehetett a klikkeket. Az első sorban ülnek azok, akik szeretnének tanulni, ( Lili, Kate, Daniel és Lyon). Mi leghátul ülünk a középső padsorban, ahol 4 ember, van egy padban, vagyis, a bal oldalamon Lizzy, a jobb oldalamon, pedig Rick és Melanie ( vagyis a focicsapat csk- ja és a pom-pom lányok vezére), a többiek pedig elvegyültek. Nehogy félreértsétek, nem vagyunk gonoszak mindenkivel, egyszerűen csak felnéznek ránk a lányok, mivel nem félünk visszaszólni senkinek. Az ofő bejött az első órára és elkezdett beszélni:
- Figyelem! – erre mindenki elcsendesedett. – Ma nagy bejelentésem van. Mint páran tudhatjátok, a One Direction pár iskolában eltölt majd pár hetet. A miénkbe jövő héten jönnek, és kiválasztották a mi osztályunkat. Összesen 4 hétig lesznek itt, de lehet, előbb elmennek. Tehát, addig is kérem, tanuljatok ugyanúgy. Amikor itt lesznek, a tanórák rendesen meg lesznek tartva, de beülnek ők is, tehát kérem, hogy majd normálisan viselkedjetek. A délutáni elfoglaltságok némelyikén is ott lesznek, tehát így készüljetek. Azt mondták, főleg a röplabdások és a focisták a legesélyesebbek arra, hogy ott lesznek az edzéseiken. – én itt egy nagyot sóhajtottam. Akkor ez azt jelenti, hogy 4 énekes, akik el vannak telve maguktól, és túl sokat képzelnek magukról, végig néznek a mi kis nyomorult életünkből 4 hete. Szuper.
Niall szemszöge:
***5 héttel ezelőtt***
Éppen anyukámnak segítek költözni. Éppen a padlásról pakoljuk le a dobozokat, amiből nagyon sok van. Tehát felmentem és felkaptam egy dobozt, és elindultam lefele épphogy leértem a lépcsőn, mikor kiesett belőle valami. Gyorsan letettem a dobozt, majd felvettem és megnéztem. Egy fotóalbum volt. Gondoltam, csak mi 4- en vagyunk benne, de a címe megzavart. „Csak ők hárman" Nem lehetett, hogy a családról legyen szó, mert mikor megszülettem, még egy ideig a szüleim együtt éltek. Ezért is néztem meg. Az első képen Greg volt, a másodikon én, a harmadikon pedig egy... egy kislány. Nem tudtam ki ő. Tovább lapoztam, és még találtam képeket, az ismeretlen lányról. Volt, amin hárman voltunk, volt, amin vagy velem vagy Greggel. Nem értettem. Ha az unokatesóm, akkor fölismerném. Lenne még egy testvérem? Áááááááá. Dehogy, az kizárt. Anyáék, már elmondták volna. Tovább nézegettem a fotóalbumot, és észrevettem, hogy a lányról, már nincs benne több kép. Nagyjából fél/1 éves lehetett, amikor az utolsó kép készült. Nem értettem. Hova tűnt? Meghalt volna? Sok kérdést hagyott maga után bennem ez a kép. Megtettem az egyetlen lépést amit tehettem, hogy kiderítsem, ki is valójában ez a lány. Megkérdeztem anyát!
- Anya! – mondtam neki – Mi ez a kép? Ki volt ő?
- Óóóóó kisfiam. Nem kellett volna megtudnod. – hajtotta le a fejét.
- Anya légyszi mondd el. Mit titkolsz előlem/előlünk? – tettem fel neki a számomra legfontosabb kérdést.
- Ő.... – de nem bírta befejezni a mondatát, mert elsírta magát.
- Anya! – mondtam neki.
- Ő a húgod! – mondta ki.
Bennem megállt az ütő. Mi az, hogy van egy húgom akiről még csak nem is tudok? Ez biztos csak egy vicc. De ha mégsem, akkor miért csinálják ezt velem? Vajon Greg tud erről? Bár, ha én nem tudtam, akkor van egy sejtésem, hogy ő sem.
- Mi az, hogy ő a húgom? Hogy lehetne, ha nem is ismerem? – kezdtem el kiabálni.
- Igen a húgod. És azok a fényképek is csak azért vannak meg, mert emlékezni akartam rá. – mondta zokogva.
- És miért nem mondtad el? – kérdeztem már egy fokkal nyugodtabban.
- Mert nem akartam újra látni. – mondta halkan.
- Mégis milyen anya nem szeretné látni a saját gyerekét? Milyen anya az ilyen? – kiabáltam megint. Kezdem elveszíteni a türelmem.
- Mert nem tudnék a szemébe nézni. – mondta. Erre a mondatra fogtam magam, és felmentem a szobámba, majd becsaptam magam mögött az ajtót.
Elkezdtem gondolkozni. Mi lehet vele? Meghalt? Netán van egy szerető család aki úgy kezeli, mint a saját lányát? Ha igen milyen élete lehet? Hány éves? Mi a neve? Vajon ő tudja, hogy örökbe fogadták? Ilyesmi gondolatok cikáztak a fejemben. Nem tudtam, megállni, hogy ne gondoljak rá, nem tudtam, hogy mi történik most körülötte. Boldog, vagy szomorú? Csak arra tudtam gondolni, hogy amikor kellettem volna neki, akkor nem lehettem ott, és nem számíthatott rám. Lementem anyához, és leültem a kanapéra vele szemben.
- Meghalt?- kérdeztem tőle magam elé bámulva, mindenféle kertelés nélkül.
- Nem. Még él. – mondta ő is maga elé nézve.
- Kérlek, mondj róla pár dolgot. – mondtam felnézve.
- Emily- nek hívják. És Ilford-ban lakik. 17 éves. Ennyit tudok – mondta, majd lehajtotta a fejét.
- Megkeresem. – mondtam nyugodtan
- Nem fogod és kész vita lezárva. – mondta anyu – nem keresheted meg.
- Megkeresem. – mondtam már hangosabban egy kis éllel a hangomban, amivel azt tükröztem, hogy az lesz, amit én akarok – És nem érdekel mit mondasz, akkor is megkeresem. – mondtam és becsaptam magam után a bejárati ajtót.
Beültem a kocsimba, és a közös házhoz hívtam mindenkit, miközben egy cél lebegett a szemem előtt. Meg kell találnom őt...
Sziasztok! És meg is hoztam a prológust! Ezen a blogomon is hetente lesz rész. Ha elolvastad, légyszi hagyj nyomot. Szeretnék minél több visszajelzést!
