Does He Know? - Harry Styles Fanfiction

Part 11: Ismétlés

Igazából egész film alatt nagyon jól szórakoztunk. Olyanok voltunk, mintha már ezer éve ismernénk egymást, és nagyon jó barátok lennénk. Hogy őszinte legyek, nem érzek többet barátságnál, és tényleg igaz volt, amit elmondtam a fiúknak.

Mikor vége lett a filmnek felálltunk, és kimentünk a teremből. Megnéztem a telefonom, ami azt jelezte, hogy van egy üzenetem.

Gyertek a közös házhoz! N.

Gondolkodtam, hogy miért is kellene odamennünk, de nem jutottam semmire, így mikor Emily visszaért a mosdóból, megkérdeztem őt is, és ő sem tudta. Valamit sejtettem, hogy valószínű bocsánatot akar kérni Niall, de arra nem számítottam, hogy majd ez fog történni.

Amikor kiértünk az előtérbe, megláttuk a fotósokat a bejárat előtt, így gondoltam idehívom a biztonsági őrt. Látszott Emilyn, hogy kicsit meg van rémülve, hisz nincs hozzászokva, de az előző barátnőimhez képest, sokkal normálisabb, és nyugisabb is. Ők mindig csak vinnyogtak, és csak az ágyamban akartak tudni minden percben.

Leültünk a kanapéra, és vártam a hívást, ami 10 perc múlva megérkezett.

- Bármit kérdeznek, ne mondj semmit. – simítottam meg a karját, mire ő bólintott.

Elindultam az ajtó felé, majd a megfogtam a kezét, és elkezdtem furakodni a tömegben, egészen a kocsiig. Nagy nehezen odaértünk, nem törődve a kérdésekkel, és kinyitottam az ajtót, mire ő gyorsan beszállt, és azzal a lendülettel át is mászott a másik oldalra. Bemásztam mellé, majd mikor becsuktam az ajtót, elindultunk a házhoz.

Az út nagyjából csöndbentelt, mivel nem a testőrünk előtt akartam megbeszélni a dolgokat. Majd, ha leszidőnk, és négyszemközt leszünk. Mivel kicsi volt a forgalom, így elég gyorsanodaértünk a házhoz, ahol kiszálltam, majd kisegítettem a kocsiból, Emily-t. 

Együtt indultunk a házhoz, majd kinyitottam neki a bejárati ajtót, amin be is mentünk, és levettük a kabátjainkat, és cipőinket, majd bementünk a napaliba, ahol már mindenki várt minket. Néma csönd volt, nem, mert senki sem megszólalni.

- Szóval, ti szerveztétek? – törtem meg a csöndet.

- Igen. – válaszolt Niall. Hagytam, hogy folytassa, hisz mind tudtuk, hogy van mit megmagyaráznia. – figyeljetek, nagyon hülye voltam, mikor nem hittem nektek. Harry, te már több éve az egyik legjobb barátod vagyok, és mindent megosztunk egymással. Nem tudom, miért nem hittem neked, valószínű túlspiráztam az egészet. – nézett rám, mire bólintottam, jelezve, hogy folytathatja. – Emily. – nézett a mellettem álló lányra. – Nagyon sajnálom, hogy neked sem hittem, és, hogy nem engedtelek a fiúk közelébe. De leginkább azt sajnálom, hogy nem viselkedtem a bátyádként. Annyira szerettem volna vigyázni rád, hogy túlzásba vittem ezt, és ezt mind azért, mert csak most kaptalak vissza. Nagyon, nagyon sajnálom, hogy egy hét, és Liamtől egy pofon, - nevette el magát, mire mindenki felkuncogott. – kellett ahhoz, hogy észhez térjek, de mostantól megpróbálok én lenni a legjobb bátyád, - nézett Emily-re. – és az egyik legjobb barátod lenni. – nézett rám.

Ennek az egész vallomásnak a végén Emily odarohant hozzá, és szorosan megölelte, ha jól láttam, még egy könnycsepp is legördült az arcán.

- Miért sírsz tökmag? – tolta el magától Niall.

- Ugyan akkora vagyok, mint te, és én vagyok a tökmag? – vert vállon a bátyát. Én csak odamentem hozzá, és lekezeltem vele. – És Harry, ha esetleg mégis érezni kezdtek egymás iránt valamit, akkor nagyon kérlek vigyázz rá, különben kitekerem a nyakad. – mondta enyhén kínosan nevetve.