Egy Macska Bogara - Befejezett

1. - Jeanne d'Arc és a makacsság

Hali mindenkinek! <3

Nagyon örülök, hogy a borzasztó sztorileírás ellenére rákattintottatok a fic-re. Ez az első rész még kicsit lassabb tempójú, de a következők már pörögni fognak (nagyjából :D)... És ígérem, hogy Jeanne d'Arc még vissza fog térni, csak várjátok ki! ;)

Egyébként a sztori első, bár már írtam egypárat, de ez az első, amit ki is rakok. Építő kritikát elfogadok, de trollok kíméljenek! :D

Március 22. szerda 16:32, a Dupain-Cheng lakás

- És... kész is van! – Marinette vidáman hátragördült a székével. Az asztalon egy frissen elkészült matekházi pihent, az utolsó aznapra. Tikki érdeklődve dugta ki a fejét az egyik szőrös párna alól, ahol a délutáni alvását töltötte, és odaröppent a választottjához.

- Nagyon ügyes voltál, Marinette! – a cicás órára nézett, és vidáman közelebb röppent a lányhoz. – Ráadásul rekordidő alatt végeztél! – azzal a kis karjaival megpróbálta átölelni Marinette arcát. A lány csak nevetett és magához szorította a kwamit. Egy ideig így maradtak, aztán a lány megtörte az idilli pillanatot.

- Ezt elrakom... - a matekfeladatra mutatott – és hozok neked egy kis sütit is, jó? – kérdezte, ahogy bepakolta a táskáját. Tikki lelkesen bólintott.

- Az nagyon jó lenne! – a kis kwami lehuppant az asztal szélére. – Itt megvárlak!

- Mindjárt jövök! – ígérte meg a lány, és szinte leviharzott a lépcsőn. A konyhában már ki volt készítve egy nagy tálca csokis keksz, Tikki kedvence. Marinette édesanyja, Sabine is ott volt, éppen mosogatott. Mindentudó mosollyal nyugtázta, hogy a lánya már megint sütit eszik. Tom is és ő is hozzászokott már ahhoz, hogy a kékhajú lányuk minden nap megeszik egy tálal, de amíg ez nem káros az egészségére, addig nem bánták.

- Máris végeztél a leckéddel? – kiáltotta Sabine, hiszen Marinette már félúton járt felfelé a lépcsőn.

- Ahem... igen! – jött a magabiztos válasz. – Most ruhát fogok tervezni, kell az ihlet, hahaha, ne zavarjatok! – jelentette ki ideges nevetéssel, azzal becsukta a csapóajtóját. Sabine csak nevetve ingatta a fejét.

- Huh! – Marinette nagyot sóhajtott. Rettenetesen szerette a szüleit, de voltak alkalmak, amikor szívesebben töltötte Tikkivel az időt. A mai nap pont ilyen volt. A lány már alig várta, hogy a mindig pozitív kis katicabogarat hallgassa.

- Hűha, Marinette ma tényleg nagyon gyors vagy! – Tikki el volt ámulva. A kezeivel kinyújtotta a lábait, mintha tesiórán lenne, és úgy hintázott előre-hátra. – Ha ma lenne egy akuma-támadás, szerintem fél kézzel levernéd! – tette hozzá. Marinette megragadta a sütis tányért, és odavitte a kis lénynek. Tikki arca felderült, és rögtön ki is kapott egyet a tálból. Valószínűleg nagyon éhes lehetett már, csak igen jól leplezte. Marinette elrejtette a vigyorát és elővette a rajzfüzetét.

- Azért inkább ne legyen... - azzal kihegyezte az egyik ceruzáját.

- Mit fogsz rajzolni? – kérdezte Tikki, izgatottan közelebb hajolva a papírhoz. Marinette ábrándosan sóhajtott egyet.

- Ma történelemórán vettük Jean d'Arcot – a lány a kezébe támasztotta az állát. – Olyan hihetetlen, hogy ki tudott állni egyedül az angolok ellen... - Marinette nem vette észre Tikki kuncogását. Amint a ceruza vége tűhegyes lett, hozzányomta a papírhoz. – Már ott, az órán ihletet kaptam...

- Ahem, Marinette – Tikki illedelmesen megköszörülte a torkát. Marinette nem nézett rá, mert a ruha a papíron kezdett körvonalazódni, de azért érdeklődve hümmögött. – Nem tudom, hogy meséltem-e már neked a korábbi hőseimről...