Bizalmatlan Párok Köre | ✓

Első

A V E R Y
____________________

Nagyjából kilenc hónapja történt, amikor a szívem szilánkosra törött. Több ezer sötétvörös, emlékektől csillogó darabra. A fájdalom pedig olyan szinten felülkerekedett a testemen és a lelkemen is, hogy egy hétig nem voltam képes elhagyni a szobámat. Mint valami zombi, úgy ücsörögtem nap mint nap az ágyamon, kisírt szemekkel és könnyáztatta arccal. Belül pedig, a szívem helyén egy fekete lyuk tátongott, ami csak még jobban éreztette velem, hogy hirtelen milyen magányos lettem.

Teljesen üres.

Csak a mosdóba, meg a konyhába mentem le néha, anyáék pedig sokáig nem is jöttek rá, hogy mi bajom van, de aztán három nappal az incidens után megtörtem anyu előtt, és két órán át zokogtam az ölébe bújva, amíg ő a hajamat és a vállamat simogatta, közben pedig halk suttogásával igyekezett csitítgatni.

De nem azért omlottam össze, mert meghalt egy családtagom. Az egyetemre is felvettek. Viszont tudjátok, mi történt?

Samuel Jones.

Egy ismerős név, igaz?

Egy név, ami egy olyan emberhez kapcsolódik, akit mindennél jobban szerettem. Nem, ő sem halt meg.
Vagyis még nem.
Mert ha lett volna még valamennyi lélekjelenlétem, akkor Samuel már Pokol tüzén égne, kiherélve, a volt nőinek fehérneműiben felöltöztetve, és szüntelen az amerikai himnuszt énekelné.

Mostanra viszont már nem voltam szomorú, csak dühös, és megalázott.

Valahogy a kapcsolatunkban, úgy tűnik, a Szilveszterek elátkozott éjszakák voltak. Először, mikor a harmadik gimis évünkben egy házibuliban voltunk, és kiderült, hogy minden azelőtti dolog csak színjáték volt - legalábbis Samuel részéről. Mondjuk, ezt sikerült neki jóvá tenni, és életem legboldogabb egy évét ajándékozta nekem, de ami a végzős év második felében történt, azt nem kívánom senkinek sem.

Jim volt a soros az idei szilveszteri házibuli megszervezésében, ezért Samuel és én is meghívót kaptunk a partira, lévén, hogy a két srác, nagyon jó barátok voltak.

A sötétkék Rover - Samuel elengedhetetlen tartozékaként - már ott parkolt a hatalmas ház előtt, ahonnan dübörgött kifelé a hangos zene, és rengeteg ember igyekezett befelé az ajtón. Jim vigyorgó feje is felbukkant a tömegben, amikor Samuel és én - kézenfogva - közelebb értünk hozzá.

A hideg szellő csiklandozta a karján kivágott felsőbe bújtatott vállaimat, míg az udvaron vágtunk át, de a fiú közelsége adott némi meleget.

Odabent viszont már azt kívántam, bár rövidnadrágban jöttem volna, mert olyan hőség tombolt, hogy így december utolsó napján el sem tudtam volna képzelni.

Rögtön gyöngyözni kezdett a homlokomon az izzadtság, ahogy Samuel és én utat törtünk magunknak a tömegen keresztül. Jim nem hazudott, mikor a harmadik évünk végén kijelentette, hogy ő fogja csapni a legnagyobb végzős szilveszteri bulit.

A fiú szorosan simult a hátamhoz, mikor pedig végre bejutottunk a konyhába, kicsit távolabb került tőlem. A pulton literszámra állt mindenféle alkoholos ital, dobozos kóla és sör, így Samuel fogott magunknak két kólát, és kitöltötte őket az üres műanyag poharakba, öntött még hozzájuk - ha jól láttam - vodkát, és a kezembe nyomta az egyiket.

Miután mindketten megittuk a magunk adagját, vigyorogva húzott be a fiú a táncparkettre - Jimék nappalijába -, ahol szinte a fél végzős évfolyam volt bezsúfolva, és őrülten rázta mindenki a zene ütemére. Samuel a tekintetét az enyémbe fúrta, miközben összefűzte az ujjainkat, és a tömegbe rántott. Vigyorogva fonta a karjait a derekam köré, ahogy együtt ringatóztunk.