Bizalmatlan Párok Köre | ✓

Második

A V E R Y
____________________

Egy hét telt el, mióta ideköltöztem Samuelhez, és az életem meglepően felhőtlen volt, az első tanítási napig az egyetemen. Na, akkor kicsit ledöbbentem a dolgoktól, és elgondolkodtam rajta, tényleg egyetemre akarok-e járni, és nem dolgozni, de aztán emlékeztettem rá magam, hogy miért is ülök az előadásokon és tanulom majd szét az agyam a vizsgákra.

Mert én ezt akartam.

Nem leszek pénztáros.

Viszont a rezsit ki kellett fizetnem valamiből, anyáéktól pedig nem akartam pénzt kérni, már így is túl sokat költöttek rám. Szóval így történt az, hogy most Samuel kocsijában ültem, és egy kis étterem felé tartottunk, ahol behívtak, mert látták, hogy jelentkeztem a felszolgáló posztra.

- Nem izgulsz? - mosolygott rám Samuel, ezzel egy pillanatra levette a tekintetét.

Még mindig nagyon haragudtam rá, de az együtt lakás miatt muszáj volt lenyugodnom egy kicsit, és elfogadni, hogy az élet ezt hozta. Ezért próbáltam vele én is a tőlem telhető legkedvesebb lenni, de nem mindig jött össze.

- Nem nagyon - vontam meg a vállamat.

- Szerintem én helyetted is izgulok - vigyorgott még mindig. - Amúgy, hogy ütött be neked, hogy te felszolgáló leszel?

- Ezt hogy érted? Samuel, ha lenézed a felszolgálói képességeimet, tömegbalesetet okozok azzal, hogy levágom a kezedet, meg a golyóidat, itt helyben! - böktem rá a mutatóujjammal.

- Ugyan, Aves!

- Ismerlek ám! Teljesen. A kínzó módszereimet pedig ne becsüld alá, még nem láttad! - mosolyodtam el most már én is.

- Dehogy becsülöm alá - rázta meg a fejét. - Teljes mértékben rémisztő vagy.

Bekanyarodtunk a kis étterem elé, ahová beadtam a jelentkezésemet. Nem volt messze a lakástól, de Samuel - jó barátomként (ő nevezte így) - ragaszkodott hozzá, hogy elhozzon kocsival.

A francos kék Roverével, ami még most is luxusnak számított, akkor is, ha nála volt már pár éve. Még az üléshuzatok sem koptak meg, és a nap sem szívta ki őket. Viszont az autóval együtt az emlékeim sem változtak róla.

Mikor először ültem bele, a jó meleg, puha ülésbe; vagy bármelyik nap, amikor hazafelé tartottunk, énekelve az összes uncsi zenét, amit a rádióban adtak éppen. És persze, mikor Jim házából rohantam hazafelé, akkor is ott parkolt hűségesen, arra várva, hogy az idióta gazdája megint betörje az oldalát.

Bizony, feltűnt ám!

Egy nagy sóhajjal nyitottam ki az ajtót, a vállamra kaptam a táskámat, és határozott léptekkel megindultam a bejárat irányába, Samuel pedig másodpercekkel később már a nyomomban is volt. Összehúzta magán a fekete dzsekijét, beletúrt sötét hajába, és megpördítette az ujjain a kulcsait.

Felvágós…

Az étterembe belépve finom illatok töltötték meg az orromat, és belül is olyan takarosnak nézett ki, mint odakintről. A fehér és fedetlen, tégla mintájú falak előtt krémszínű, vagy natúr fa bútorzat állt, virágmintás párnákkal és abroszokkal. A plafonról apró üvegbúrába bújtatott izzók adták a fényt, a téglával kirakott főpultnál pedig vörös bőr bárszékek sorakoztak.

- Jó kis helynek tűnik - mosolyodott el Samuel, és megállt mellettem, mikor utolért.

A pult mögött egy kreol bőrű, fekete hajú, és sötét szemű lány firkálgatott a jegyzettömbjére, de mikor meghallotta a fiú mély hangját, rögtön felkapta ránk a fejét, és egy széles mosolyt rajzolt az arcára.