Jorviki a nagyvárosban -Star Stable-

Otthon, nem mindíg édes otthon

-Csend! -kiáltott Laila, mikor már a gondolatait se hallotta. -Nyugi. Én hazamegyek Jorvikra, se nektek semmi okotok pánikra.
-Nem mehetsz vissza Jorvikra, veszélyes -kezdte Aurora
-Muszály. Ott biztosan az egész szigetet ellepték Ezek a szörnyek!
-És ha itt még maradtak?
-Az árnyékesőknek nagyon rossz a szemük, el lehet őket kerülni. De szerintem már nincsenek. A város széle felé egyre kevesebben voltak, úgyhogy a városon kívül szerintem nincsenek és a városból kiirtottam őket. Nincs ok aggodalomra.
-Veled megyek. 
  Laila döbbente nézett testvérére, majd határozottan nemet intett.
-Ha ő nem is, én biztos megyek. -mondta határozottan Niko.
-Na nem. Semmi képpen sem. Mégis milyért kellene jönnöd? Nem. Niko nem jössz.
-De fogok, két okom is van rá: Jorvikon van az öcsém, és ilyenkor nem jár a Jorvik-Anglia útvonalon rév, az apámnak pedig van hajója.
-Tudod is vezetni?
-Még kérded?
-Igen. Tudod vagy nem?
-Fogjuk rá. Menni fog.
  Hosszú másodpercekig néztek farkasszemet, majd inkább Aurora törte meg a csendet.
-Tehát mind a hárman megyünk...Pakolni kéne, meg indulni...Ne aggódj Laila, nem lesz semmi baj.
-Jó. Legyen. Niko, mikorra tudod készenlétbe állítani a hajót?
-Adj két órát.

  Sötétetedett, mire a lányok a kikötőbe értek. Hamar megtalálták az apró halászhajót, hiszen a kikő szinte ürs volt. Mindenki aki csak tehette elhagyta a várost a nap folyamán.
  Niko már a halyóban állt, és a lányok érkezése után el is indította a motrot. Hosszú út elé néztek, tapasztelatlan kapitány hajóján egész éjjel utazni a nyílt tengren...hát, nem túl jó kilátásaik voltak.
 
  Fél órája utaztak, mikor Niko elsőnek szólalt meg:
-Elhiszem, hogy a szigeten, ahova a tesóm nyaralni ment, élnek boszorkányok, megszokott az árnyékesők tömeges megjelenése. Persze azt is megértem, ezt a turizmus előtt titokban tartják, meg minden, de te milyért hoztad magaddal a porszívót, vagy egyáltalán milyért neked van ilyen fegyvered? Vagy mindenkinek van nálatok? A tesóm nem beszélt ilyesmiről.
  Aurora csendben ült és érdeklődve figyelte nővére arcát. Érdekelte elárulja-e igazi kilétét, a nemrég megismert de megbízhatónak tűnő fiúnak.
-Nem sok közöd van ehez.
-Onnantól, hogy a hajóm fedélzetére léptetek, onnantól jogom van hozzá. Tudnom kell egy-két dolgot, hogy segíteni tudjak.
-Elég annyi amennyit most tudsz.
-Szerinted.
  Aurora kissé kellemetlenül érezte magát a növekvő hangerejű beszélgetésben, így kénytelen volt beleszólni:
-Szerintem mondd el neki. Semmi baj nem lehet belőle.
-Tényleg így gondolod?
-Igen. Ennyivel tartozunk neki.
-Legyen. Értelem szerűen a szigeten nem csak gonosz erők, hanem jók is működnek, mint az Aideen örzői és a léleklovasok. Hogy a lényegre térjek, négy léleklovas van, különböző képességekkel. Én három léleklovasot ismerek személyesen és..
-Te is léleklovas vagy? Te vagy a negyedik?
-Nem egészen. A negyedik léleklovasról semmi hír, a gonosz őt is eltüntette a láthatárból.
-Is?
-Erre most had ne térjek ki. Az én történetem nem ezzel kapcsolatos. Egy druida barátom, aki Aideen örzői közé tartozik, végzett pár kísérlete és kiderült, hogy én is léleklovas vagyok, de nem épp úgy ahogyan a többiek. Én mind a négy képességet uralom. 
-Azta!

   Hajnal tájt ért a három utazó Jorvik partjaira. Egész éjjel utaztak és hangulatukra rányomta bélyegét a febyegető érzés, ami szívüket nyomta.
   A sziget jó indulattal mondva is úgy nézett ki, mintha.....árnyékesők hadseregei lepték volna el. Egy élet lett volna egyesével elűzni őket, meg veszélyes is. A szörnyek szinte egymást lökdösték, ha egy ember után akartak sietni, úgyhogy nem is meglepő, ha azt mondom a kis csapat nem bírta soká, és a figyelmetlenégük könnyen tragédiába torkollhatott volna.
  Órák óta járták a szigetet, mikor Laila egy árnyékesőt szívott be a kütyüjébe. Későn vették észre, hogy az erdő felől egy másik rémség közeledik. Laila épp csak el tudott ugrani, de így is a földön landolt.
  Egy hajszál választotta már csak el a biztos haláltó, mikor megszólalt egy telefon. A hangszóróból Aideen hárfájának hangja szólt, amit meghallva az árnyékesők több méteres körzetben kipukkadtak.
-Ez lenne a megoldás? -tette fel Laila a költői kérdést
-Mi?
-Ne nézzetek rám ilyen értetlenül! Azonnal meg kell mondani mindenkinek, hogy az árnyékesők kipukkadnak Aideen hárfájának hangjától. Ha minden városban  ez fog szólni teljes hangerővel a sziget megtisztulhat.

Fél óra se telt bele, mire a szigetet átjárta a kellemes dalam. Hamarosan Niko is megtalálta a testvérét és immáron négyen ültek lóháton a naplementében.
-Szóval ti mentették meg a szigetet? -kérdezte Niko tesója, Nino
-Igen, azért kellett egy órát a főtanácsosnál ülnünk. -válaszolta Laila, mintha a világ legtermészetess dolga lenne, hogy az ember néhanapján megmenti az otthonát
-Hogy tudod ezt ilyen lazán mondani?
-Egy idő után megszokja az ember. Ha itt maradnátok még egy kicsit látnátok milyenek a mozgalamasabb napok.
-Milyért szerinted ez egy átlagos nap -kérdezte tettetett felháborodással Niko
-Nem átlagos, de ahoz képest a mit kapni fogunk, ha a Garnok feltámad, ez egy nyugis nap. A fő ellenséget nem fogjuk egy kis zenével elintézni -mondta, majd a hullámzó tengert nézve a gondolataiba merült.