Síelés

2. nap

Amikor felkeltem, Yuzu már nem volt az ágyban. Éppen akartam felülni, amikor megláttam az ajtóban. Egy tálca volt nála a reggelinkkel. De a reggel fénypontja mégis Yuzu mosolya volt.

-Ágyba hoztam a reggelinket.

-Wow. Szuper. Milyen kaja van?

-Hoztam narancslevet, croassaint, és sima szendvicset is csináltam.

Az ágyban reggeli szuper volt. Ahogy ott ültünk ketten, és röhögtünk. Nagyon örültem, hogy ez még csak az első nap.
Reggeli után elkezdtünk felöltözni a síeléshez. Amikor készen voltunk, beültünk a kocsiba, és elindultunk a pálya felé. Odaérve felvettük a bakancsokat, és elindultunk a felvonó felé. Soha nem ültem még ilyen felvonóban, szóval eléggé féltem tőle. Amikor sorra kerültünk, Yuzu észrevette, hogy egyre jobban remegek. Amikor kinyíltak előttünk a kapuk, Yuzu megfogta a kezem. Segített felülni, és végül is sikerült. De miután beültünk, azután nem engedte el a kezemet. Csak fogta. Közben elmesélte, hogy neki milyen volt először síelni, és azt hogy mit szeret a síelésben. Amikor a felvonóból ki kellett szállni, ott is segített még mindig a kezemet fogva. Amikor fel kellett venni a kesztyűt, elengedte. Egy kicsit csalódtam, de nem lehet kézenfogva síelni. Az első kör mindkettőnknek nehézkesen ment. Neki azért, mert bele kellett jönnie, nekem meg azért, mert igazi sípályán más síelni, mint a gyakorlópályán. De jó érzés volt. Ahogy süvített a szél, és csak szeltük a havat, az nagyon jó volt. Az egésznek a hangulata volt elképesztő. Mindenki ott egy helyen síel, és a snowboardosok kerülgetik a síelősöket. Elég sokat csúsztunk, majd Yuzu mondta, hogy üljünk be a hüttébe. Én azt se tudtam, hogy az mi. Amikor teljesen az aljára értünk a hegynek, akkor rámutatott egy fából készült épületre. Amikor bementünk, elfogott egy isteni érzés. Mindenki ott evett és együtt nevetgéltek. Az egész étterem nyüzsgött. Ez volt az a hely, ahol azt lehetett hinni, hogy zárás után sincsen csönd. Leültünk egy kisebb, négy személyes asztalhoz.

-Mit kérnek? -kérdezte egy kedves német pincérnő.

-Szeretnénk két darab gőzgombócot-vágta rá Yuzu.

-Oké... 20 perc és kész van- válaszolta, és átment egy másik asztalhoz.

-Hamár gőzlabdát kértél nekem, akkor elmondanád, hogy az mi?

-Egyrészt gőzgombóc- mondta nevetve- másrészt majd meglátod- kacsintott rám.

-Most féljek?

-Dehogyis. Nagyon finom.

Amikor kihozták, eléggé megijedtem. Nagyon furcsa kinézete volt. Yuzuét is meghozták, és ő hamar hozzá is fogott. Így hát én is elkezdtem. Az első falat isteni volt. A vanília szósz tökéletesen illet a tésztához. Elképesztően finom volt az egész együtt. Hamar megettük és vissza is mentünk a pályára. Azután sajnos már nem féltem a felvonótól. Egyik pályánál Yuzu eléggé begyorsult, de gondoltam, tudja mit csinál. Egyszer csak egy óriásit előre zuhant. Gyorsan odasiettem. Nagyon meg voltam ijedve. Ugye nem sérült meg? Jól van? Amikor odaértem hozzá, hallottam valamit. Nevetést. Ott feküdt a hóban és nevetett. Tényleg nagyot esett, de erős személyisége van, így hát inkább nevetett. Lefeküdtem mellé és együtt nevettünk a hóban. Ott feküdtünk negyed óráig, és röhögtünk. Van olyan, hogy ilyenkor hülyének érzem magam, de vele nem éreztem ezt. Nem érdekellt, hogy a többi ember mit gondol rólunk, amíg vele voltam. Egy idő után Yuzu felállt, és engem is felsegített. Ha még nem is mutatta, hogy fájt az esés, látszott, hogy a pályán sokkal lassabban és óvatosabban ment.

Amikor már meguntuk a síelést, odamentünk a kocsihoz. Átöltöztünk és hazaindultunk. Az úton elég sokat beszélgettünk. Amikor hazaértünk már vacsoraidő volt. Lementünk hát vacsorázni.

-Mit szeretsz a jégkoriban?- kérdezte szinte teli szájjal.

-Azt, hogy szabadnak érezhetem magam. Hogy önmagam lehetek. És te mit szeretsz benne?

-Mindent- mondta és ezzel kivégeztük ezt a témát. Olyan sokáig beszélgettünk, hogy már szóltak hogy bezárnának. Felmentünk a szobánkba és lefürödtünk. Miután mindketten végeztünk az esti készülődésekkel, lefeküdtünk. Én még sokáig gondolkoztam a napon. Jó érzéssel töltött el, hogy ott van mellettem.