Ádám
Iszonyatosan fárasztó nyarunk volt, de abszolút megérte. Az a sok támogatás, amit a magyaroktól kaptunk, valami elképesztő volt.
Miután vége lett az EB-nek, még elmentünk Ibizára, hogy ünnepeljünk, illetve kipihenhessem magam.
Aztán minden visszatért a régi kerékvágásba. Visszamentem Németországba és újra a csapattal edzettem. Meccseken a kispadon vártam, hátha az edző beállít, hiszen tudja, hogy az EB-n az első magyar gólt én lőttem. De nem állított be. Szurkoltam a csapatomnak, hogy nyerjünk, de a fejemben egészen máshol jártam. Valahol Franciaországban...
Aztán a nyár másik felében elkezdődött az olimpia, amit már nagyon vártam, mert ilyenkor én is, mint vérbeli magyar, tudtam szurkolni a sportoló társaimnak, függetlenül attól, hogy nem egy sportot űzünk.
Legjobban az úszást vártam, és ott is azt, hogy Nagy Lili ússzon. Hihetetlenül tehetséges és ha tehetem, mindig nézem a versenyeit. Ez az olimpiánál sem volt másképp. Esténként nem is aludtam, mert a döntők hajnalban voltak, és nem tudtam aludni.
Sokat gondolkodtam rajta, hogy írok Lilinek valamelyik közösségi oldalán, de aztán belegondoltam, hogy úgyis rengeteg üzenetet kap, az enyém csak elveszne közöttük. Ezért inkább kiírtam a facebook oldalamra, hogy mindenki állítsa be az ébresztőjét.
Idén sem hazudtolta meg magát, zseniálisan teljesített.
Lili
Alig vártam már, hogy végre hazaérjek Magyarországra és egy kicsit tudjak még pihenni, mielőtt újrakezdem az edzést.
A szállodánk előtt is tömeg volt, rengeteg újságíróval, akik követtek minket egészen a repülőig, majd amikor leszálltunk Magyarországon, szintén megjelent az embersokaság.
Hangosat sóhajtva nyitottam be az üres lakásomba. Lepakoltam a cuccaimat és elnyúltam a kanapén. A telefonom megállás nélkül jelezte, hogy a közösségi oldalaim kezdenek megőrülni.
Már egy hét eltelt azóta, hogy hazajöttem. Rengeteg interjún voltam, vagy sajtótájékoztatón, a fotózásokról meg már nem is beszélek. Komolyan mondom, ez fárasztóbb, mint maga az úszás. De ezt természetesen nem mondom senkinek soha. Csak azt látják, hogy tele vagyok energiával, mosolygok mindenkire és készségesen válaszolok az összes kérdésre.
Otthon gyors zuhanyt vettem és készültem lefeküdni aludni. Az óra fél tizenkettőt mutatott. Befészkeltem magam a párnáim közé, magamra csavartam a takarómat és csöngettek.
Először nem akartam kimászni az ágyból, reméltem, hogy az a valaki elmegy és akkor nem kell kaput nyitnom. De a vendégünk csak nem hagyta abba a csöngetést. Eszembe jutott, hogy a kocsit kint hagytam, nem álltam be vele a garázsba, szóval egyértelműen látszik, hogy itthon vagyok.
Kikászálódtam az ágyból. Egy kék rövid póló volt rajtam, ami alól kilátszott a hasam és egy fekete melegítő. Kinéztem az ablakon, ahol három férfi ácsorgott. Sötét volt, az arcukat nem tudtam beazonosítani, és azt, hogy férfiak voltak, azt is a ruházatukból és az alakjukból tippeltem be. Gyorsan felkaptam egy sportmelltartót, hogy ne legyen kellemetlen az ajtónyitás, majd elindultam lefelé. Közben folyamatosan csengettek.
- Mondtam, hogy itt van! - kiáltotta el magát az egyik. Hallatszott a hangján, hogy nem keveset ivott.
- Szia, bocsi a késői zavarásért, tudnál nekünk segíteni? - szólalt meg egy sokkal értelmesebb hang. Kisétáltam a kapuhoz, így már tisztán felismertem őket. Egy kissé illuminált állapotban levő Dzsudzsák Balázs, szintén ittas Németh Krisztián és Király Gábor volt az.
- Attól függ miben - mondtam mosolyogva Királynak, akin nem láttam, hogy részeg lett volna.
- Az a helyzet, hogy kicsit eldurvult a buli és eltűnt az egyikük. - avatott be a kapus.
- Lehet, hogy csak Másnaposokat játszanak - utaltam a filmre.
- De ott annyi segítség volt nekik, hogy legalább nem voltak részegek.
- Héj én nem is vagyok részeg! - kiáltott fel Krisztián és azzal a lendülettel fel is borult a saját lábában.
- Oké, miben segíthetek? - tértem vissza az eredeti kérdésre.
- Azt mondták páran, hogy Szala errefelé rohangált el, gondoltam akkor felverjük az alvó embereket, hogy megtaláljuk, mielőtt az újságok lehoznak valami szépséges cikket róla.
- Aha, hát figyelj, én nem láttam, de ha tudok valamit, akkor értesítelek - ajánlottam fel. Gyorsan telefonszámot cseréltünk.
- Bocsika, hogy nem hagyunk aludni, de Szala baba nagyon fontos nekünk - ölelt át Balázs.
- Uramisten - forgatta meg a szemét Király és próbálta leszedni rólam a csapatkapitányt, de az túl erősen fogott.
- Úúúú csoportos ölelés! - ugrott ránk még Krisztián is, akinek sikerült feltápászkodnia a földről.
- Nézd má'! Titeket ismerlek nem? - sétált felénk egy magas valaki. Amikor közelebb ért a fényhez, akkor láttam, hogy ő a focista, akit éppen keresnek a többiek.
- Szala nyuszi! - ugrott rá Balázs.
- Akkor hazaszállítom őket, köszi a segítséget - mosolyog rám Király - Elnézést, hogy zavartunk, és gratulálok az olimpiához.
Már éppen válaszoltam volna, amikor Ádám rám nézett.
- Azt a kurva - mered rám, majd elmosolyodik. - Izé, nem csinálunk egy képet?
- Ádám hagyd békén Lilit, jobb lesz, ha indulunk. Majd csináltok képet, ha józan leszel - kezdte el a kapus húzkodni Ádámot.
- Oké, oké, de azért gratulálok! Kurva ügyes voltál ám!!! - ölelt meg, majd megindult Király után.
- Szia Lili! - kántálták kórusban, Király még egyszer elnézést kért, majd elmentek.
Mégis mennyi esélye van annak, hogy a magyar válogatott tagjai becsöngetnek hozzád az éjszaka közepén részegen, hogy az egyik társuk eltűnt? Hirtelen felnevettem, ahogy eszembe jutott, hogy Krisztián álló helyzetben csak úgy elborult magában.
Aztán beugrott Ádám arca is a képbe. Még így is, hogy nem kicsit volt zavaros a tekintete, elképesztően jól nézett ki.
