Lost Angeles

1. fejezet

•Noah Collins•

Undorodva löktem le magamról a pia szagot árasztó lány kezét mellkasomról. Felkönyököltem a szét túrt ágyon, majd körbe kémleltem a szobát. Bred szobája. Legalább nem a szüleikébe sikerült beesnünk heves vágyaink enyhítése végett. Mellettem békésen szuszogott a lány, aki tegnap este alattam nyögdécselt. A takaró lecsúszott a derekára, meztelen felsőteste akár izgató is lehetett volna, ha nem bűzlik az alkoholtól.
Lerúgtam magamról a takarót, majd magamra kaptam a tegnapi ruhám. A lány mocorogni kezdett, egy kis idő múlva meg is szólalt.

- Most itt hagysz? - nyávogta.

- Ja. Egy éjszakás kaland vagy bogaram. Nekem legalábbis másra nem lennél jó - ezzel a szavakkal hagytam ott.

Végig vágtattam a házon, majd ki onnan. Orromba rögtön bekúszott a friss levegő. Kiéhezve kaptam utána, minden lélegzetvétel kellemesen töltötte be egész testem. Számba véve meggyújtottam a cigarettát, mélyet szívva belőle indultam el. Lassú és kimért, ám magabiztos léptekkel mentem haza. Fejemre tolva pilóta napszemüvegem szívtam el a nikotin teletömött szálat. Ujjaimat végig vezettem szanaszét álló hajamon, ezzel egy kis formát adva neki. Néha a hajam önálló életet él. Főleg egy kalandos éjszaka után.
Fekete ingemben kezdett melegem lenni, ugyanis a nap egyre jobban sütött.
Fehér, két emeletes házunk előtt mindig megakadtam. Még mindig nem szoktam meg az új helyet. Sybil, a fogadott anyám mindent megtett hogy megszokjam a dolgokat. Pontosabban mindent megvett, a legjobb nevelőnőket vette fel, és még sorolhatnám mi mindent csinált, hogy megszeressem. Azt kell mondanom, nem sikerült neki. De hogyha ezeket nem is nézzük, Kanada után nehéz átszokni a LA-i élethez.
Hajamba túrva léptem be a barnára mázolt fakapun. Ingemből áradt a tömény alkohol szaga. Leporoltam róla pár szöszt, hogy a lebaszás esélyét lecsökkentsem. Apám és Sybil utálták ami vagyok. Pontosabban azt, hogy sokat bulizok, az esetek 75%-ban bebaszok, azt hogy dohányzom meg elég aktív a nemi életem. Mindig elmondják, hogy ez nem normális. Mintha nem tudnám. Pontosan tudom, hogy ez nem a legjobb életforma. De még ha akarnék, akkor se változtatnék ezen. Akármennyire is fura, de ezt szeretem. Engem meg így kell szeretni.
A lehető leghalkabban léptem be a lakásba, nehogy felébresszem alvó szüleimet. Hanyagul rúgtam le magamról sportcipőmet, majd dobtam le mellé ingemet.
Nagy hévvel nyitogattam a hűtőt és a szekrényeket valami kaja után. Végső elkeseredettségemben egy málnás ivó joghurttal a kezemben indultam fel a szobámba.
Laptopomat felcsatlakoztattam a hangszóróra, majd elindítottam egy Nickelback lejátszási listát. Levetettem magam az ágyamra, majd meggyújtottam egy szál cigit. Lábam ritmusra mozgott, a szobát betöltötte a füst. Nyugodtan szívtam a csikket, és iszogattam az italt.
Nyílt az ajtó, egy álmos arcú Sybil kukucskált be.

- Miért kell már korán reggel bömböltetned ezt a szart?

- A szart nem lehet bömböltetni - válaszoltam flegmán, majd kifújtam a füstöt.

- Noah, ne legyél szemtelen!

- Nem vagyok az. Van kettő is.

- Noah! Elég!

- Tudom, mindjárt rágyújtok még egyet - egy utolsót szippantottam, majd elnyomta a cigit.

- Többet nem mehetsz el itthonról!

- Kevesebbszer pedig nem fogok - rántottam meg a vállam.

- Megfogom rázni a pofonfát ha így folytatod - "fenyegetett".

- Mást rázogassál Sybil. Az én tökéletes arcomat úgy se tudnád bántani - vettem elő szépfiús mosolyom.

- Kezelhetetlen vagy! Halkítsd le ezt a szart és nyisd ki az ablakot. Légy szíves! - azzal becsukta az ajtót.

Nevetve vettem számba egy újabb szálat, a zenét meg hangosabbra vettem. Az ablakot kinyitottam ugyan, de nem Sybil kedvéért. Szekrényemből előkaptam egy fekete trikót, majd kiálltam az erkélyemre. Közben kedvenc számom kezdett el szólni a hangszórókból. Halkan énekelgettem, amikor erkélyem előtt elhaladt egy igen bomba csaj. Elfüttyentettem magam, mire zavartan nézett felfelé. Mosolyogva intettem neki, miközben kifújtam a füstöt. Pirulva hajtotta le a fejét, és haladt tovább. Imádom zavarba hozni a lányokat. Mintha hatalmam lenne felettük. Mindig is irányító típus voltam, az meg áldás hogy a jóképűségemmel csak rásegítek a dolgokra. Önelégült mosollyal az arcomon mentem vissza a szobába. Kikapcsoltam a zenét, majd teljesen átvedlettem otthoni ruhába. Azaz felvettem még egy melegítő alsót. 110km/órával száguldottam le a lépcsőn , amint megéreztem a bundás kenyér illatát. A lépcső aljától futva tettem meg azt a pár métert, így a szó szoros értelmében becsúsztam a konyhába.

- Noah, ne szórakozz már, nincs kedvem a sürgősségire menni veled - szólt rám Sybil.

- Jaj, de édes ahogy aggódsz - egy kis szünet. - Ja, mégse. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, anya. Bár, nem éppenséggel hívhatlak anyának, elvégre alig vettél részt az életemben. Még Mrs. Holloway is jobb anya lenne nálad. Pedig őt aztán tényleg utáltam. Nem annyira, mint téged, de közel volt.

- Istenem Noah! Nem erre neveltünk - sóhajtott Sybil.

- Te nem is neveltél. Tudod egyáltalán mi a kedvenc színem? Vagy hogy milyen vagyok a suliban? Nem. Mert pont leszarod a fejemet.

- Fiam, mi ez a beszéd stílus? Nem beszélhetsz így az anyáddal!

- Ő nem az anyám, te meg nem vagy az apám. Ne szólíts fiamnak !

- Fejezd be! Nem akarok vitát! Üljél le és egyél!

- Ezer örömmel, apuci - gúnyosan ejtettem ki a szavakat.

A reggeli úgy ahogy nyugalomban telt. A levegőben vágni lehetett a feszültséget, de nem kerítettünk neki nagy feneket. Miután benyomtam 5 szelet kenyeret, se szó s beszéd, ott hagytam őket. A nappaliba vettem utam, és levetettem magam a kanapéra. Bekapcsoltam a tévénket, majd rácsatlakoztattam a konzolt, és elindítottam a GTA5-öt.

- Noah, menjél már ki a szabadba, légy szíves! - állt meg Sybil a kanapé mögött, és két kezét vállamra rakta.

- Majd ha befejeztem ki megyek - mondtam, persze nem gondoltam komolyan.

- Nem, most mész ki! - parancsolt rám.

- Mikor fogod már fel, hogy leszarom mit mondasz? - kérdeztem, majd leraktam a konzolt, úgy néztem felvont szemöldökkel anyámra.

- Akkor, amikor rájössz, hogy igazam van.

- Na, akkor itt öregedsz meg - felpattantam a kanapéról, és a szobámba indultam. - Ha megbocsájtasz, dolgom van.

- Persze, menj csak, fektess meg egy csajt, idd le magadat a sárgaföldig! - kiabált utánam Sybil.

- Pont ezt fogom csinálni! Talán mégis ismersz... Ja, nem. Bocs - azzal bevágtam a szobám ajtaját, és ledobtam magamról az összes ruhát.

Felkaptam magamra egy farmert, meg egy fehér pólót. Fejemre csaptam a napszemüvegem, majd levágtattam. Felhúztam a cipőmet, majd szó nélkül elhagytam a házat. Kilépve a kapun rögtön rágyújtottam. Imádtam az érzést, amikor magadba szívod a nikotint, átjárja az egész tested, majd szépen, lassan kifújod. A legmegnyugtatóbb érzés a világon, amit valaha éreztem. Utam a part felé vezetett. Senki se tudja, de imádok oda járni. Az egyetlen egy hely, ahol kiszellőztethetem a fejemet. A sziklák tetejére felülni, nézni a morajló óceánt, és semmire - vagy éppen mindenre - gondolni. Ott senki nem fog zavarni. És ezt szeretem. A látványt, a szabadság érzetet, a nyugalmat. Mindent, ami messze van a városi zajtól.