Lost Angeles

2. fejezet

•Audry White•

Szótlanul, lefagyva álltam az utcán. Shelly már rég a cuccait pakolta ki a kocsiból. Hihetetlen, hogy ilyen hamar túl lépett. Bár ő mindig is ilyen volt. Egy két hét a gondolataival, neki ennyi elég.

- Kicsim, mi a baj? - lépett mellém apu, és egy puszit nyomott a fejem búbjára.

- Nincsen baj. Csak még teljes sokkban vagyok. Ez a ház gyönyörű! - nevettem fel.

- Igen, tényleg az! Na, gyere, pakoljunk ki! - azzal megfogott két bőröndöt és elindult befelé.

Követtem példáját, szívemben mégis ott motoszkált a jól eső érzés mellett, egy kis félelem is. Gyomorgörccsel lépdeltem fel a lépcsőn, majd mentem be a lakásba. Hirtelen egy fiatalos nő lépett elém.

- Szia! Te valószínűleg Audry vagy. Gyere, megmutatom a szobádat. Amúgy Sophie vagyok. Apád sokat mesélt ám rólad - mosolygott rám válla felett, amit félénken viszonoztam.

- Kérdezhetek valamit? - nyitottam ki a számat szigorúan lefele szegett fejjel.

- Persze - válaszolt kedvesen.

- Nem zavar, hogy csak így bepofátlankodtunk ide?

- Nem, dehogyis! Mindig szerettem volna lány gyereket, nekem ez csak jó. És lehet, hogy nem fogsz rám úgy tekinteni mint a saját anyukádra, de nekem a gyerekem leszel. És a nővéred is. Apátok rengeteget mesélt rólatok, és hiányoztatok neki, csak a sok munka mellett nem tudott titeket hívni. Volt, hogy nem aludt éjszaka, mert nem tudta, hogy minden rendben van-e veletek. Titeket szeret a világon a legjobban, milyen lenne, ha teher lennétek a vállamon? - mondta nyugodt és kedves hangnemben.

- Köszönöm - talán értelmetlenül jött ki, de nem tudtam mást mondani. Halkan ejtettem ki a szavakat, csoda, hogy meghallotta.

- Nincs mit. Na, hát ez lenne a te szobád. Remélem tetszik - arcán ott ült az izgatottság jele.

A szoba halványlila színben tündökölt, bár a nagy ablakok miatt inkább fehérnek hatott. Az ágy az ajtóval szemben, két, plafontól padlóig érő ablak között állt. Fehér ágynemű volt rajta, arra feketével városok nevét nyomtatták más és más betűstílussal. A jobb oldali ablak mellett egy fekete, filmekbe illő íróasztal kapott helyet, rajta olvasó lámpával és egy tollal, ceruzával telepakolt ceruzatartó virított. Egy forgatható szék volt az álmom, már kis iskolás korom óta, amit most meg is kaptam, bézs színben. Az ágy másik oldalán, szintén az ablak mellett egész alakos tükröt szereltek fel. Bal oldalról egy ajtó nyílt, ami nyitva volt, így jól ki lehetett venni, hogy az bizony egy saját fürdőszoba. A falakon nagyrészt képek csüngtek. Az ajtó mellett egy sarokkanapé kapott helyet fekete kiadásban. A jobb oldalon falra egy plazma tévét szereltek fel, ami kiemelkedett, ezért a kanapéról is lehetett nézni. Az ajtó másik oldalán, az ajtótól a falig fehér könyvespolcok sorakoztak.
Köpni-nyelni nem tudtam, eddig még csak álmodni se mertem ilyen szobáról. Jó, ez túlzás, de teljesen eltalálták az ízlésemet. Még a parketta színe is tökéletes.

- Azta... - ennyit tudtam kinyögni. A látvány teljesen megnémított.

- Tetszik? - Sophie hangja lágyan csengett hátam mögül.

- Az nem kifejezés... Egyszerűen... inádom - hatalmas mosollyal az arcomon fordultam meg tengelyem körül. - Köszönöm.

- Örülök, hogy tetszik. Magadra hagylak, pakolj ki nyugodtan - Sophie elhagyta a szobát, és egyedül maradtam ebben a csodavilágban.

《Three hour later》

Korgó gyomorral ballagtam le a lépcsőn az isteni illatot követve. A levegőben terjengett a rántott hús isteni illata. Utoljára anyu halála előtt került rántott hús a gyomromba. De az se mostanában volt. Arcom az emlékek hatására fel vette igazi formáját. Összeroskadni készültem, de nem tehettem. Arcomra vettem álarcom, s mosollyal az arcomon mentem a konyhába.