Leaving The Past Behind (HU)

4. fejezet

- Próbálj megnyugodni Hermione. Ők a barátaid.

- Tudom, de azóta eltelt öt év, és... mi lesz, ha nem hisznek nekem abban, hogy megváltoztál, és utálni fognak?

A férfi felhúzta fél szemöldökét.

- Akkor kisétálok azon az ajtón, és úgy fogok tovább élni, mintha nem történt volna semmi, hogy velük tudj lenni.

A lány meglepetten nézett rá.

- Mi? Nem, nem hagyom hogy ezt tedd. Neked szükséged van rám, nekem meg rád, ha ők ezt nem értik meg, akkor ők lesznek azok, akik kisétálnak azon a bizonyos ajtón.

A fiú csak mosolygott. Draco odasétált a boszorkányhoz, majd szoros ölelésbe vonta a derekára font erős karjaival, mire a lány a fiú nyakát ölelte át. Egy ideig csak nézték egymást, olyan közel voltak egymáshoz, hogy érezték a másik lehelletét bőrükön. Draco közelebb mozdult, és lehunyta a szemeit, mint Hermione, és csókolóztak volna, ha nem kopogtattak volna az ajtón.

Hermione ajtót nyitni ment, míg Draco leült. Ültében látta a sikító Ginnyt, ahogy Herms nyakába veti magát, majd Harry is hasonlóképpen cselekedik.

- Herms! Annyira hiányoltunk!

- Ti is hiányoztatok nekem! Gyertek, ne csak álljatok ott!

Ahogy bentebb mentek, látták a kanapén ücsörgő Draco Malfoyt. A szájuk egyből egy szabályos kört formált, amin Draco csak mosolyogni tudott.

- Potter, Weasley... vagy mindkettőtök Potter?

- Mi a frászt csinálsz itt, Malfoy?!

Mielőtt még Harry kiránthatta volna a pálcáját, Hermione elé állt.

- Harry, ha bántani mered, megátkozlak!

Harry erre eltette a pálcáját, de nem szakította el a pillantását Dracoról.

- Miért van ő itt, Hermione? - kérdezte Ginny, végre a kérdezett szemébe nézve.

- Mert ő a barátom. Megváltozott, és egyike a legjobb embereknek, akiket ismerek.

A pár csak tágra nyílt szemekkel bámulták a vendéglátót.

- Mit. Tettél. Vele?

Draco erre felnevetett.

- Miért is tennék vele bármit is, ha tudom, hogy az Azkabanba kerülnék érte? Komolyan Potter, nem tudod, hogy ki vagyok, hogy min mentem keresztül az évek alatt. De, mivel látom, hogy nem láttok szívesen, elmegyek - ahogy ezt elmondta, Draco már állt is fel, és az ajtó irányába tartott.

Hermione a nevét kiabálva sietett utána.

- Draco, kérlek, várj!

- Holnap találkozunk, Herms. Ígérem - megpuszilta a lány arcát, de mielőtt még elment volna, a lány megölelte őt.

- Oké, akkor holnap.

Ezek után visszament Harryhez és Ginnyhez, akikre a lehető legdühösebben nézett.

- Miért kellett ezt, Harry?! - kérdezte könnyek közt.

- S-sajnálom, de-

- De semmi, én mondtam neki, hogy jöjjön el, hogy megmutassa nektek, ki is ő valójában, nem azért, hogy a te szidásodat hallgassa! Azt hittem, hogy majd megértitek!

- Hermione, nem tudtuk. Hiszen, ez Malfoy. A srác, aki mindig piszkált és sárvérűnek hívott!

- Tudom, de megérdemel egy második esélyt! Azért jött ide, hogy egy új életet kezden, mint én! - már sírt, de nem tudta érdekelni.

- Nem érdemel másik esélyt.

- Emlékezz erre Harry Potter, nem érdekel, mit mondasz. Draco a barátom, nem érdekel, hogy tetszik-e ez neked, vagy nem, ez az én életem, nem hagyom, hogy te is szétbarmold, mint ahogy Ron tette.

Ginny rápillantott, majd megszólalt.

- Rendben, ha változna a véleményed, gyere az Oduba, ott leszünk egy darabig. Menjünk, Harry.

Harry csak bólintott, majd a Ginnyvel indultak is hazafelé.

- Nem az én véleményemnek kell változnia, és nem bánom, hogy Draco Malfoy barátja vagyok. Ez az én döntésem, szóval ha TI gondoltátok meg magatokaty tudjátok, hol találtok meg. Viszlát.

Meg voltak lepve.

- Szia, Hermione - mentek el, majd Hermione az ajtó becsukásával együtt újra sírni kezdett.

Órákkal később, felállt a padlóról, és nem törődve a ruhaváltással, bemászott az ágyába. Szerencséjére holnap nem fog dolgozni, így Dracoval lehet, és elmesélhet neki mindent.