Sziasztoook!
Meghoztam az 1. fejezetet a True Colors-hoz, mit felválltva fogok írni a Late Nights- második részével, a HIM-el. Remélem mindenkinek hasonlóan fog tetszeni, mint a Late Nights, ugyan ebben nem lesznek fantasy elemek. De remélem ez is elnyeri majd tetszéseteket.
Jó olvasást, s ha tetszik, akkor kommenteljetek, és szavazzatok.
Előre is köszönöm a visszajelzéseket.
Puszi:
-D
Idegesen feszelegtem a váróban, ujjaimat tördelve, már hatodszorra gyürkészem át a szoknyát, biztosítva, hogy egy ránc sincsen az anyagon. Gyomrom görcsösen szorong, s erre még rásegít az is, hogy a ceruzaszoknyám, pontosan, kicsivel a gyomrom alatt kezdődik, s a térdemnél ér véget. Mibe egy fehér kifinomult inget gyűrtem be, ezzel divatosabb hatást elérve, remélhetőleg. S lábaimat egy ízléses magas sarkú ölelte körbe.
Ahogy körbe tekintettem a váróban, megannyi és megannyi különleges figurával találtam szembe magam. S csak megmosolyogtam, hogy milyen színesek is az emberek. Ahogy elnézem, itt senki sem fél kifejezni a stílusát, illetve a különcségét, főleg, hogy mindenki olyan barátságos mindenkivel, még ha azok a személyek szöges ellentétük egymásnak. Egyenlőség. Ezt szerettem, függedtlen attól, hogy ki milyen, legyen a színükről szó, haj, smink, nem, súly. Mindenki ugyan olyan meleg mosollyal fogadta a másikat, mintha már régi jó bratyók lennének. Ami sokaknál meg lehet, hogy igaz is. Orcáim gömbölyödni kezdenek, a túlon-túlzott mosolygástól, de nem bántam, mert megérte.
- Astrid Marcio? - Szólít fel a titkárnő, az asztal mögül, ahogyan orrán följebb tolja a dizájner szemüvegét. Ha jól saccolom, talán a 20-as éveibe járhat, vagy kora 30-as lehet. Amint elindulok az asztala felé, egy lágy mosoly furakszik vonásaira, mit automatikusan viszonzok. - milyen különleges neved van. - Mosolyog továbbra is, ahogyan feláll az asztal mögül, s mellém áll. - gyere, megmutatom merre kell menned. És nagyon szorítok, hogy felvegyenek. - Egy bíztató mosolyt vet rám.
- egy pillanat, csak összeszedem a dolgaim. - Sürgetve mondom, majd visszasétálok gyorsan a székekhez, felkapva a cuccaim, s a munkáim, a titkárnő után eredek, s úgy érzem magam, mint egy ijedt kisállat, ki fülét-farkát behúzza a rémültségtől.
- és mond csak, közel laksz a stúdióhoz? - Dob fel egy témát.
- nem mondhatnám... egy órát utaztam, hogy beérhessek, szóval... - Hal el a mondandóm a mondatom végére.
- oh értem, ha felvesznek jobban tennéd, ha felköltöznél a centrumba, hogy közel legyél.... Nem kellene annyit utaznod. - Mosolyog továbbra is. - oh, én buta. - Kuncog fel. - Marion Bronywn. - Nyújtja felém a kezét, s örömmel fogok vele kezet, van benne valami, talán a kisugárzása, amitől az emberek egyből megnyugodnak körülötte. - hívj csak Bro-nak, mindenki így hív. - Nevet jó ízűen. S amint egy burgundi vörösnek mondható ajtó elé értünk, min aranyozott, dőlt betűkkel volt olvasható egy név. Elora Fleur . Torkomban dobogott hirtelenjében a szívem, ahogy a pulzusom magasabb lett a szokásosnál. Kezeim izzadságtól voltak nedvesek, s ha még nyolcadjára is lesimítottam volna a ceruzaszoknyámon a kezem, szét is pattanna az anyag, a brutális dörzsöléstől, mi ideg alapon jött rám. - Sok sikert! Én drukkolok, és ne felejts el közölni, hogy hogy ment az interjú. Tudod hol találsz. - Kacsintott, s csak figyeltem, ahogy magabiztos nő módjára tipegett vissza a helyére.
Mély levegőt kifújva, elhatározásra jutottam. S jobb kezem ökölbe szorítottam, ahogy három koppintást mértem az ajtóra, tudatva ezzel Miss Fleur-t, hogy itt vagyok.
- jöjjön be, kérem. - Hallottam az ajtó túlsó feléről, így hát vettem magamon annyi bátorságot, hogy jobb kezem rákulcsoljam az ajtóra, s lenyomva a kilincset, benyitottam.
Első pillantásra letisztult falakkal találtam magam szembe, mik a barnának a legvilágosabb színében táncoltak. Velem szemben egy ablak volt látható, mi egyfajta falként szolgált. Balra tőlem, egy gesztenyebarnának mondható szekrény volt, mi tele volt könyvekkel, kisebb munkákkal, festményekkel, minden kreatív dologgal, mire csak az ember gondolni tud. Fölötte három kisebb festmény lógott a falon, mik úgy tűntek, hogy a világ összes fájdalmát magukon hordják. S a legboldogabb emberből is a legkomorabb hangulatot csalják elő. Egy fintor kiült ajkaimra. Vajon milyen állapotban lehetett a művész mikor a festményeket készíthette? Vagy éppen most? Gondolatmenetem tovább vittem, ahogy egy íróasztalt véltem felfedezni a szoba közepén, rajta minden tiszta volt, s rendezett. Előtte, s mögötte hasonló krémszínű fotellal volt megáldva, s csak most döbbenek rá, mennyire nem is illek ebbe a környezetbe. A szobáról szinte üvölt a „ modernség" a „pompa" S nekem ezek közül egyik sem állt soha közel a szívemhez... S ennek megvannak az okai. Ajkaim összepréseltem a gondolatra. S hirtelenjében megugrottam, mikor valaki hirtelen kiragadott gondolat menetemből.
- Miss Marcio! - Szólít fel sürgetve az asztal mögött ülő nőszemély, kit Elora-ként emlegettek. Alakját egy vörös ruha ölelte körbe, mi kiemelte korához képest igen szép alakját. Haja válláig ért, mi keretezte az arcát. Barna, meleg tekintettel ütköztem szembe, s egy mosolyt véltem felfedezni arcán. - foglaljon helyet. - Mutat az asztallal szemben lévő fotelra. S nyomban tenném is ha egy hang nem szakított volna félbe, oldalról.
- ő az akiről meséltél? - Horkantott fel egy férfi. S felé nézve elakadt a lélegzetem.
Nem csak a kinézetétől, de a hangja mélységétől, s durvaságától mit hordozni látszott. Lábaim a pillanatban, úgy vélték, jobb ha legyökereznek a földbe, mert egy lépést nem tudtam tovább tenni hirtelenjében, s az ajtóba kellett kapaszkodjak, a szemeiben hordozott intenzitástól. Szemeit a legsötétebb erdő zöldjéhez tudtam hasonlítani. Mik társultak egy olyan karakteres vonással, mint például a legélesebb állkapocs, s a legszebb orcacsont, amivel talán valaha találkoztam. Ajkai szívecske alakban futottak össze, mit most egy grimasszal palástol. Szemöldökeim összevontam. S megráztam a fejem, ahogy végig mérve, csupa márkás ruhadarabot véltem felfedezni rajta.
- igen, Bates... ő az. Most pedig, ha megengednéd, meginterjúvolnám a hölgyet. És mi lenne, ha bedobnál egy snickers-t, nem tudod ki vagy, ha éhes vagy. - Veti oda humorosan Elora a rejtélyes alaknak. Mire az említett „Bates"-nek egy gyilkos pillantás volt a válasz, mit később felém vetett, s szemöldökei összeszöktek, ahogy mérhetetlenül hosszú lábai elindultak felém, s ha lehet, a grimasz az arca még komorabbra váltott.
Illata férfias, s kellemes volt, ellentétben a viselkedésével, mi szöges ellentéte volt. Amint közelebb ért, szinte rám se vetve még egy pillantást, csörtetett ki az ajtón, de mielőtt kiért volna, válla erőteljesen találkozott az enyémmel, engem szinte a falnak küldve ezzel. S csak tátott szájjal figyeltem, ahogy hosszú lépteivel elhagyja az irodát, s mire észbe kaptam, már látótávolságon kívül volt.
- nos, üdv Miss Marcio, foglaljon helyet. - Erőltet magára egy mosolyt, Miss Fleur.
Egyben biztos voltam, mégpedig, hogy tévedtem. Hogy miben? Nem mindenki tűnik olyan barátságosnak, mint ahogy én azt elsőnek hittem.
