Egy Hugrabugos Szeméből

6. Fejezet

Szeptember 22.

- ...de komolyan! Állandóan a hollóhátas haverjairól beszél. Na persze ők még véletlenül sem azok a menő roxfortos diákok, akiknek már csak egy év van hátra! És állandóan azt kell hallgatnom, hogy igazán én is lemehetnék Roxmortsba a "kis barátaimmal", hogy aztán beüljünk egy puccos helyre zöld teát hörpintgetni. Még jó hogy nem egy házba kerültünk! El sem merem képzelni akkor mi lenne!

Épp gyógynövénytanról battyogtunk a kövi órára, és én figyelmesen hallgattam Sonia kiselőadását a nővéréről.

- Mi a téma? - termett hirtelen mellettünk Adam.

- Csajos dolog - förmedt rá a barátnőm.

- Akkor biztos unalmas.

- Miből gondolod? - húzta össze résnyire a szemét Sonia. Mogyoró színű haja csak úgy lebegett az indulattól.

- Apple arckifejezéséből - vigyorgott rá a fiú, mire ő hosszan megvizsgálta a szeplős képemet.

Háát... nem volt valami érdekfeszítő a téma, de jó barátnőhöz híven csendben meghallgattam. Most viszont próbáltam a lehető legteljesenmindegymilyencsakneunottabb képet vágni. (Ola Apple találmányú szó.)

- Nincs is unott képe! - szállt vitába Sonia.

- Most már nem - vonta meg a vállát Adam. Tipikus fiú szokás.

- Eddig sem volt! - erősködött.

- Dehogynem.

- Miért nem megyünk inkább az órára? - vágtam közbe.

- Igazad van. Gyere siessünk bűbájtanra! - fogta meg a kezem Sonia.

- Szerintem most neki is mugliismerete lesz - karolt át Adam.

- Igazából rúnaismeretre mennék - szóltam közbe mielőtt elszakítottak volna. Még a végén képesek lennének a letépett karomon veszekedni!

Ezóta az eset óta már valamennyire megbékéltek, és normálisan is beszélgetnek. Egy hete vagyunk ilyen jóban, mi hárman.

Amit észrevettem:

Adam nagyon laza, és a jegyeivel sem nagyon törődik. A lányok bele vannak zúgva. Állandóan farmert és egyszínű pólót visel a talárja alatt. Igazából kedves fiú, de mégiscsak pasiból van, és a maga módján. Nálam egy fél fejjel magasabb, és a kviddics-csapatunkban terelő. Nem szokott gonoszkodni vagy felvágni, de nem is az a visszahúzódó személy.

Sonia igazán aranyos lány, és nagyon jó érzéke van a humorhoz. Pénteken este mindig rengeteget szoktunk pletyizni. Az iskolai kórusban is énekel (Flitwick szerint különleges tehetsége van ezen téren), és bár úgy tesz mintha meg sem hallaná, de látom rajta hogy nagyon rosszul esnek neki Tina és a szolgája (mint utóbb megtudtam Ruby) beszólásai.

Eredmény:

Sonia és Adam szöges ellentétei egymásnak, mégis a legjobb barátaim. <3

Mostanában sokat gondolok apára. Biztos unatkozhat egyedül otthon. Mindig késő délután ért haza, még ünnepekkor is.

Imádtam a hétvégéket vele tölteni! (Akkor általában nem ment az irodájában kitölteni azt a töménytelen papírt, és mindenféle találkozót egyeztetni más hasonló üzletemberekkel.) Minden második hétvégén nagytakarítást tartottunk. Én voltam a "hivatalos tükör- és ablaktisztító". Övé volt a porszívózás. A többi teendőt mindig váltogattuk. Aztán megettük a próbálkozásait ebédre (ami nem mindig rossz!), és amíg ő elmosogatott én előkészítem a tankönyv-füzet kombinációim, hogy utána együtt tanulhassunk. Esténként pedig az éppen tévében játszott filmet, vagy tehetségkutatót néztünk.

Nem egy tipikus amerikai hétvége az biztos! Talán mert nem amerikaiak vagyunk.

- Szia Apple! - másnap reggel a vadul integetve-kapálózó Oscart vettem észre. Á, nem volt feltűnő.

Biztos azt hitte hogy nem vettem észre, mert egyre buzgóbban ugrált fel-alá, így inkább odamentünk hozzá.

- Oscar! Na hogy tetszik az első? - tudakoltam tőle.

- Megvagyok vele - vonta meg a vállát.

Szegényke biztos nem talált még barátokat. Meg kell vígasztalnom!

- Ne izgulj. Ha találsz majd barátokat, tuti jobban fogod érezni magad.

- Honnan tudod hogy még nincsenek barátaim? - pislogott rám a szemüvege mögül meglepve.

- Őőő... - kővé dermedtem. Mit mondjak neki hogy ne bántsam meg? De szerencsére ő megelőzött.

- Egyébként vannak már barátaim - húzta ki magát büszkén.

Most meg hazudik nekem, mert szégyelli.

- Persze. Hiszen én is a barátod vagyok - mosolyogtam rá bátorítóan.

Oscar szemében könnyek gyűltek, és szomorú mosolyra húzta a száját.

- Menjünk innen, nincs kedvem reggel egy síró kisfiút vígasztalni - suttogta a fülembe Adam.

Gyorsan elköszöntünk tőle, és inkább elindultunk a gyógynövénytanra.

- Szervusztok! A mai órán a varangydudváról fogunk tanulni - köszöntött minket Bimba professzor.

- Szerintem a bagoly szerelmes lett beléd - suttogta nekem Sonia, miközben a tanárnő magyarázott.

Válaszként csak egy szúrós nézést kapott.

- De komolyan! Nem láttad hogy nézett rád? - rágta a fülem. (Csak képletesen.)

- Dehogynem, szomorúan.

- Jajj! Tényleg fel sem tűnt hogy hogyan csillogott a szeme?

Választ nem kapott, pedig láthatóan számított rá.

- Na jó. Gondolj amit akarsz, de én megérzem az ilyet - sértődött meg.

- Csönd már! - csittegetett le minket az asztal másik felén elhelyezkedő hollóhátos lány.

Ekkora strébert!

De mindegy is. Azt hittem már hogy annak a Hectornak szivecske alakú lesz a pupillája mint a rajzfilmekben.

- Oscarnak hívják, nem Hectornak! - förmedtem rá, mire Sonia kidülledt szemekkel nézett rám. Kinyitotta a száját, úgy tűnt kérdezni akar valamit, de aztán újra durcásan fordult vissza. Elfelejtette egy pillanatra, hogy jelenleg meg van sértődve.

Oké, ez fura volt. Az előbb Apple tényleg kitalálta a gondolataimat???????

Inkább visszafordultam, és a legkevésbé sem gyönyörű növények kinézetének jellemzésével foglalkoztam. Próbáltam elterelni a gondolataimat az elmult egy órában történt nagyon furcsa eseményekről.

A mai napon tényleg két ember gondolataiban is olvastam? Vagy csak annyira ismerem már a két illetőt? Esetleg véletlen egybeesés?