A dolgozat

89 12 8
                                    


Hát megkaptuk a csodás, tízfeladatos kis lapot, mindenki nekilát csak én bámulok ki a fejemből. Aztán miután a tanárnő rámordít nekilátok, illetve csak látnék, ha nem a tengelyes tükrözés, legfőbb ellenségem pillantana vissza az első feladatból. Fogom a körzőm, beleszúrom a pontba, szóval rögtön itt ki is szakítom a papírt. Kissé oldalrabillentem a fejem, ugyanis padtársa @Cantye hangosan káromkodik a körzőjére, amit aztán angol előtt széttépett. Tehát a nézésemet ordítás követi és a majdnem szívrohamom, tehát megcsinálom az első feladatot. A másodiknál látom, hogy az okos padtársam is néz ki a fejéből, szóval átugrom, jöhet a harmadik. Majdnem, hogy könnyedén másolom és felezem a szögeket, adogatom össze vissza az alfát meg a bétát a gammával. A négyes és az ötös viszonylag érthető volt szerény személyem számára. Aztán jön a hatos, a buktató. Nézem, nézem és megszólalok:

- Hallod Cant ilyet nem is vettünk! Hogy a retkesbe van ez?!

Barátnőm, a kis süket persze meg nem hallott, mert fennhangon veszekedett a körzőjével. Bámulom a feladatot:

__________________

75fok (ide fokjel volt írva)

Átolvasom az utasítást: Szerkessz szögeket!

Hát mi ez?! Még életemben nem láttam!

Aztán egy gyors körbepillantás után tudatosult bennem, hogy ezt valamikor látnom kellett volna.

Átugrottam az utolsó feladatra. Egyenlő szárú háromszög tulajdonságai. Felrajzolok egy háromszöget (aminek nem voltak egyenlőek a szárai) és odaírom: egyenlőek a szárai. Körülbelül eddig terjedt a tudásom, szóval az óra további részében találgattam a szagok alapján, hogy vajon mi lehet a menzás kaja, hát nem találtam el.

mindennapos életképekWhere stories live. Discover now