♦ B R O N S O N ♦
Abban a pillanatban, hogy eldobtam a labdát, Scooper szinte repült utána. Vékony hátsó lábai kilőttek, izmai megfeszültek, rövid bundája hullámzott apró testén. Ahogy karmai belekaptak a ragyogóan zöld, mohos földbe, saras gazcsomók robbantak ki helyükről, az egész jelenet olyan volt, mintha egy meteorit bolygóba ütközése visszafelé játszódott volna le.
- Hozd vissza, Scooper! - kiáltottam a hangosan lihegve rohanó - vagy inkább ugrándozó - terrier után, aki pár méter után rávetette magát nyáltól csöpögő teniszlabdájára, majd fogai és mancsai közé fogva azt, fejét rázva próbálta széttépni a neonszínű borítást. - Mondom, hozd vissza, ne szedd szét! Már csak három labdánk maradt! - Azzal, mintha csak Julius Caesar lefelé tartott hüvelykujjával jelezte volna a viadal végét, Scooper egyszerűen ketté szakította gyakorlatilag vadonatúj játékát. Fájdalmasan felsóhajtottam.
Még pár másodperc önfeledt játékot követően kis kedvencem - szájában az egykori sportszer megcsonkított tetemével - elindult felém. Ahogy halálos nyugalommal leült a lábaim előtt és diadalittasan a szemembe nézett, megesküdni mertem volna, hogy éppen kiröhög engem. Úgy bámult rám, mintha csak azt mondaná "te tényleg annyira hülye vagy, hogy azt hitted, nem fogom tönkretenni ezt is, mint az előző hatot és az összes otthoni papucsodat?".
A szomorú az volt, hogy valahol a lelkem mélyén még mindig reménykedtem, hátha egyszer lesz bármi, amiben Scooper meglát valamit és mondjuk, nem szedi azonnal ízekre. De hát a szerelem furcsa jelenség, nem lehet erőltetni.
A játék megmaradt darabjaiért nyúltam, hogy elvegyem őket a Sátán tíz kilós kutyájától, de az csak nem engedett, játékosan vicsorogva próbálta kikerülni a kezemet. Mikor ujjaimmal végre megkaparintottam a nyáltól csöpögő műanyagot, a terrier taktikát váltott és teljes erejéből az ellentétes irányba kezdte húzni a teniszlabdát, hátha el tudja szedni tőlem. Én ekkor már kezdtem kicsit belefáradni a játékba, ezért egyszerűen felemeltem a kezemet, mire Scooper hátsó lábai is elemelkedtek a földről, de fogaival továbbra sem engedte el a zöld szőrrel borított plasztikdarabot, így egy ideig hangos morgások közepette lógott a levegőben, akár egy horogra akadt hal.
Lassan leeresztettem a kezemet, és sóhajtva vettem tudomásul, hogy ez ellen a kutya ellen képtelenség nyerni. Scooper boldogan rántotta ki játékát a kezemből, majd rázni kezdte, hogy a szélrózsa minden irányába nyálcseppek repüljenek.
- Szeretlek, te dög - fogtam közre két kezemmel az állat hosszúkás pofáját és jól megdörzsöltem.
Egy kis rohangálással később már úton is voltunk az apartmanunkba. Nem igazán szerettem Lochbyt, kezdtem úgy érezni, ez a nyaralás egy hatalmas hiba volt. Ferrisszel azt hittük, egy extrém sportoktól hemzsegő, hegyes-völgyes paradicsomba jövünk. Arra számítottunk, hogy a város melletti tó még mindig olyan tündöklő, mint amilyen a Google képein volt, de utóbb kiderült, hogy egy kihalt porfészekre fizettünk be. A fontos ügyek intézésében és a pénzzel való gazdálkodásban sajnos sosem voltunk túl jók.
- Jó reggelt! - köszönt nekem egy középkorú nő, aki mellett minden nap elmentünk a parkból hazafelé menet. Mosolyogva intettem neki, mire majdnem leestem a kátyús járdán pattogva guruló gördeszkámról. Scooper fáradhatatlanul rohant előttem, pórázát a kezemben fogtam, míg ő teljes mértékben meg volt győződve arról, hogy saját erejéből húz engem is. Ez persze nem volt igaz, mert egy tíz kilós terrier-tacskó keverék nem lett volna képes ilyesmire, de igyekeztem úgy hajtani magam, hogy az elől loholó állat ne jöjjön rá a cselre.
