♦ F E R R I S ♦
A gyéren kivilágított "gördeszkapályán" gyakoroltunk. A idő hűvös volt ugyan, de a magas páratartalomnak és az általunk kivitelezett bonyolult trükköknek köszönhetően mindannyian kapkodtuk a levegőt. Piros pólóm nedvesen tapadt a hátamra, sapkám alatt nyirkos volt a hajam, mégis megremegtem néha az éjszakai hidegtől. Ezzel együtt átjárt a nyugalom, mélyen beszívtam az aszfaltról felvert por és a mocsár területét határoló keskeny erdősáv illatát. Úgy éreztem magam, mintha valami filmben lennék, az egész lepukkant parkoló teljesen valószínűtlennek tűnt itt, a semmi közepén, a rá emelt hatalmas rámpák elnyúló árnyékai pedig csak még titokzatosabbá tették a helyet.
A szemem sarkából láttam, hogy valaki közeledik az úton. Lassan a többiek is felhagytak a gyakorlással, csodálkozva figyelték a felénk guruló vékony, sötét alakot. Már több, mint egy hete jártunk ki erre az elhagyatott pályára, de eddig még senki mással nem találkoztunk itt. Tanácstalanul legjobb barátomra, Bronsonra pillantottam, aki csak megvonta széles vállát, majd magához hívta borzas szőrű kutyáját. Scooper, a félig vak, de egyébként is totálisan inkompetens dög épp úgy a társaságunkhoz tartozott, mint az egyik rámpán támaszkodó Victoria, kinek sötét hajfonatai teljesen elnyelték az utcai lámpák fényét.
Tekintetemet újból az ismeretlenre irányítottam. Szinte az egész ember csak egy nagy, lobogó pulcsiból állt, ráadásul csuklyát viselt, így egyáltalán semmit sem tudtam megállapítani róla. Míg Bronson és Victoria folytatta a gyakorlást, én nem voltam képes felhagyni az idegen bámulásával. Szinte éreztem, ahogy a sors mellkason lő láncos szigonyával, és örökre a fekete pulcsis lányhoz köt. Nem volt menekvés, és valahol, a lelkem mélyén én már tudtam ezt.
Mikor elérte a parkoló szélét, az idegen hátrahajtotta idétlen kapucniját, mely alól ragyogó, élénkvörös konty bukkant elő.
- Sziasztok! - köszönt hanyagul, majd egy ócska, rozsdás korlát és beszakadt lépcső felé vette az irányt.
Mindenki motyogott valami köszönésfélét, én azonban nem elégedtem meg ennyivel. Leugrottam az összecsapott emelkedőről, amin éppen álltam, és a lány felé sétáltam.
- Ferris vagyok! - intettem egy félmosoly kíséretében, majd a korlátnak dőlve megálltam.
- Dory.
Dory komótosan lehajolt, majd nekiállt megkötni cipőfűzőjét. Kecses, vékony ujjai voltak, narancssárgára festett, hosszú körmökkel. Nagyon szép lány volt.
- Mi szél hozott erre?
- Régen gyakoroltam - egyenesedett fel, miközben végig pókerarcot vágott. - Nem zavarlak benneteket?
- Nem, dehogy! - feleltem, bár kissé tanácstalannak éreztem magam. Nem gyakran kellett ilyen elutasító viselkedéssel szembesülnöm, így hát kínosan mosolyogva toporogtam a lány előtt, aki látszólag arra várt, hogy mondjak még valamit, vagy lépjek le.
- Engem lehet, hogy zavarsz, ez attól függ - gurult mellém Victoria, mire zavartan kifújtam a levegőt. Úgy éreztem, egyik legjobb barátom megjelenése időt nyert nekem, ki kellett találnom, hogy férkőzhetnék Dory bizalmába. Valami nagyon megfogott a lányban, bár még magam sem tudtam, mi az.
- Mégis mitől? - kérdezte Dory kihívó hangsúllyal. Kerekded arcán érdekes játékot játszottak az éjszakai fények, nappali viszonyok között valószínűleg zöldes barna szeme egyenesen sárgának látszott.
- Hogy mennyire vagy naiv és bedőlsz-e ennek az idiótának.
Victoria kihasználta a helyzetet, hogy gördeszkán állva szinte egy magasak vagyunk, és lekicsinylően átkarolta a vállamat.
- De szemét vagy! - ráztam le farmerdzsekis karját, miközben ő hangosan nevetett. Dory felvont szemöldökkel figyelte az eseményeket.
- Szóval azt mondod, vigyáznom kellene vele? - beszélt Victoriához, miközben állával felém bökött. Így, kihúzott háttal egészen magasnak tűnt.
- Nyugi, egészséges önbecsüléssel rendelkező lányokra nem jelent veszélyt.
Elhúztam a számat, mire ők mindketten felnevettek. Még Bronson deszkája is elhalkult, de a fiú nem jött oda hozzánk. Igazság szerint nem is számítottam tőle másra, hisz egészen kicsi kora óta ismertem, elég mogorva személyiség volt.
- Akkor van kedved velünk deszkázni? -kérdeztem, miközben próbáltam úgy mosolyogni, hogy a híres gödröcskéim is megjelenjenek.
- Persze, miért ne? - Szinte nem is hallottam, mit mondott, annyira elvarázsolt Dory szépsége. Már akkor tudtam, hogy meg kell hódítanom őt.
