♦ V I C T O R I A ♦
Reggel arra ébredtem, hogy fázom. Lassan kinyitottam a szemem, vettem egy mély lélegzetet, majd megremegtem, ahogy egy hűvös, párától súlyos légáramlat keresztülosont a szobámon. Még kába voltam az álomtól, nagyokat kellett pislognom, hogy ne aludjak vissza, az azonban egy pillanat alatt kijózanított, hogy végiggondolva nem emlékeztem, mikor nyitottam ablakot.
Ülőhelyzetbe tornáztam magam és résnyire nyitott szemekkel körbekémleltem a még mindig kissé idegen helyiségben. Minden úgy volt, ahogy lefekvés előtt hagytam, a nagy utazóbőröndöm az öreg, lakkozott szekrény előtt hevert, a festős cuccaim a sarokba támasztva, gondosan letakarva várták, hogy foglalkozzak velük, az este széthagyott ruháim pedig változatos helyzetekben és elrendezésben, a padló legkülönbözőbb részein terültek el. Szerettem a káoszt, és bár alig egy hete laktam itt, már kezdtem megteremteni azt a jóleső rendetlenséget, amit otthon, Minnesotában megszoktam.
Az egyetlen dolog, ami szúrta a szememet, a szélesre tárt ablak és a résnyire nyitott ajtó volt. Amióta az eszemet tudtam, mindig bezártam őket lefekvés előtt, most mégis simán keresztülment rajtuk a hűvös, hajnali huzat. Lassan, ügyelve, hogy semmilyen hangot ne adjak, kimásztam az ágyamból és az éjjeliszekrény mellett álló hátizsákomért nyúltam, hogy elővegyem a hordozható paprikasprayt, amit még apa nyomott a kezembe, mielőtt eljöttem otthonról. Az ajtóhoz léptem, egyre gyorsabban vettem a levegőt, szinte hallottam, ahogy a szívem sebesen kalapál. Egy újabb szellő söpört végig a szobán, mire fedetlen lábaimat kirázta a hideg. Csak egy ujjatlant és egy rövid pizsamanadrágot viseltem, ami jelentősen megnehezítette az eseteges betörőkkel való hadakozásomat.
Kinyújtottam a kezem, majd óvatosan a kilincsre helyeztem, amit már épp hátra akartam húzni, hogy a nyílászáró és a fal közti apró rést áthaladásra alkalmas nagyságúra szélesítsem, mikor az ajtó hirtelen kivágódott és majdnem arcon talált. Először azt hittem, hogy a szél szórakozik velem, majd megpillantottam a küszöbön álló középmagas, fekete hajú fiút és abban a pillanatban olyan forró düh száguldott végig az ereimen, hogy majdnem képen fújtam paprikasprayjel a saját bátyámat.
- Hé, Tory! Én is örülök, hogy látlak! - kiáltott fel meglepetésében, mikor megpillantotta kócos, morcos és szívbaj közeli állapotba került jómagamat a keretében nyikorogva himbálódzó ajtó túloldalán.
- Mit keresel itt?
Egyszerűen nem voltam képes elhinni, hogy a világ legnagyobb idiótája képes volt halálra ijeszteni.
- Anyáék rám írtak, hogy napok óta nem veszed fel nekik a telefont és nézzek rád, ha már úgy is a szomszéd városban tanulok - tolt félre zavartalanul, majd az ablakomhoz lépett, és drámaian kinézett rajta.
Értetlenül összeráncoltam a szemöldökömet.
- Minden este beszélek velük, amióta csak itt vagyok.
- Biztos, nekem csak annyit mondtak, hogy klassz lenne, ha le tudnék nézni hozzád, én meg jó testvér vagyok, szóval megmentettelek a fulladásos haláltól.
- Mi van?
Kezdtem végképp elveszíteni a fonalat. Anyáék azzal az egy feltétellel engedtek el két hét művészi szabadságra, ha valahol a bátyám közelében szállok meg. Gondoltam, hogy egyszer rám fogják küldeni, de elsöprő személyiségére szokás szerint most sem sikerült felkészülnöm.
